Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A HÚSEVŐK LEXIKONJA - A SASLIK 1.

2016.08.15

A HÚSEVŐK LEXIKONJA

Arab saslik (Libanon)
Hozzávalók:
1 kockára vágott báránycomb, 1 dl salátaolaj, 2 dl fehérbor, 1 csésze apróra vágott hagyma, késhegynyi őrölt kömény és fahéj, bors, só.

Elkészítése:
Keverjünk mindent össze, hagyjuk állni 1 órát. Húzzuk grillpálcára a húskockákat, tegyük forró grillbe. Süssük 10-12 percig.
Locsolgassuk a páclével, hogy ne száradjon ki.


Baconos pulykanyárs
Hozzávalók 3 - 4 személy részére:
1 kg pulykacomb, - mell, 25 dkg bacon, grillfűszerek, olaj, só

Elkészítése:
A pulykahúst 1,5 - 2 cm-es kockákra vágjuk. Ízlés szerint sózzuk, fűszerezzük, az olajjal összeforgatjuk. Néhány órán át hűtőszekrényben állni hagyjuk az így elkészített húst. Sasliknyársra húzzuk a húsdarabokat úgy, hogy közé " befűzzük " a szalonnacsíkokat hullámvonalszerűen. A rostélyrácsra helyezzük a nyársat, és parázs fölött megsütjük. Időközönként megforgatjuk.


Báránysaslik
Hozzávalók:
60 dkg kicsontozott bárányhús, 8 apró vöröshagyma, 4 közepesen kemény paradicsom, 2 csemege uborka, só, fél kiskanál őrölt kakukkfű, fél mokkáskanál fokhagymás só, l mokkáskanál pirospaprika, 3-4 evőkanál olaj

Elkészítése:
A bárányhúst jó 2 centis kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, a paradicsomok szárát kimetsszük. Mindkettőt félbe (ha nagyobbak, akkor cikkekre) vágjuk. Az uborkát ujjnyi vastagon fölszeleteljük. Az így előkészített anyagokat nyársra húzzuk úgy, hogy a végeikre hagyma kerüljön. Kissé megsózzuk. A fűszereket az olajba keverjük, és a nyársakat forgatva, erősen izzó parázs fölött úgy 20 perc alatt színesre sütjük.
Közben a fűszeres olajjal többször megkenjük.


Bolgár pásztornyárs (saslik)
Hozzávalók:
15 dkg vesepecsenye, 15 dkg szűzpecsenye, 15 dkg bárányhús, 5 dkg füstölt szalonna, 3 fej hagyma, 3 paradicsom, 2 paprika, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 tk paprika, margarin.

Elkészítése:
A húst, szalonnát, paradicsomot, hagymát és paprikát szeletekre vágom (kb. 3 x 3 x1 cm). Sóval, borssal és zúzott fokhagymával ízesítem.
Váltakozva nyársra húzom, majd megszórom paprikával, majd jó erős parázs felett forgatva megsütöm.


Csirkemellfilé saslik, aszalt szilvával
Hozzávalók 4 személyre:
4 csirkemellfilé (750 g), 16 db aszalt szilva, 8 fapálcika, 4 evőkanál méz, 4 evőkanál salsa grillszósz vagy ketchup, bors, olaj

Elkészítése:
A csirkemellfiléket darabonként, 6 egyforma részre vágni, váltakozva a szilvával egy-egy fapálcikára felszúrni, úgy, hogy hússal kell kezdeni és zárni. A mézet a grillszósszal vagy ketchuppal összekeverni és az előzőleg beborsozott saslikokat bekenni. A grillezés előtt az olajjal bekenni, majd minden oldalán 4-4 percig grillezni.
Ne túl nagy hőfokon, mert a méz hamar megkaramellizálódik.


Ghánai saslik
Hozzávalók:
1 kg apró kockára vágott marhahús, 1 ek paradicsompüré, 2 ek olaj, 1 ek nagyon csípős pirospaprika, 1 kis doboz darabolt ananász.

Elkészítése:
Keverjük össze a paradicsomot, olajat, paprikát, sót, 2-3 ek ananászlét. Húzzuk a húst az ananásszal váltakozva megolajozott grillpálcákra, kenjük be a mártással.
Parázson (grillben) süssük, közben kenegessük a mártással.


Grúz saslik
Hozzávalók: 50 dkg sertés- vagy juhhús, 3-4 fej vöröshagyma, 1 csomó zöldhagyma, 4 paradicsom, só, törött bors, 2 ek ecet, 1 csomó petrezselyem, zsír a sütéshez

Elkészítése:
A húst kisebb szeletkékre vágjuk, tálba tesszük, egy fej apróra vágott hagymát, 2 ek ecetet és petrezselyemzöldet hintünk rá. Befedjük, és 2-3 órára hideg helyre tesszük, hogy a húst átjárja a páclé. A hússzeletkéket vöröshagyma-karikákkal felváltva nyársra vagy hurkapálcikákra szúrjuk, és serpenyőben megsütjük. A kész saslikot levesszük a nyársról, tálra rakjuk, és leöntjük olvasztott vajjal.
Zöldhagymával és gerezdekre vágott paradicsommal tálaljuk. Rizsköretet adhatunk hozzá.


Gyümölcsös halnyárs
Hozzávalók:
40 dkg tengeri halfilé, 4 alma, 3 őszibarack, 1-1 piros és zöld húsú paprika, 2 citrom, olívaolaj, só, ételízesítő

Elkészítése:
A halhúst, és a hámozott gyümölcsöket, a paprikákat egyforma, 3 centis darabokra vágjuk. Az almát citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg. A hozzávalókat sorban sasliknyársra húzzuk. A színes nyársakat sózzuk, borsozzuk, kevés olívaolajjal meglocsoljuk, és felforrósított teflonserpenyőben minden oldalukat 2-3 percig sütjük.
Vajon átforgatott, mazsolával főtt rizzsel tálaljuk.


Harcsából készült saslik (kalmük recept)
Hozzávalók 5 személyre:
1,5 kg harcsa, 0,5 dl étolaj vagy 5 dkg zsír, 12 dkg vöröshagyma, 0,5 dl ecet, só, bors, babérlevél - ízlés szerint

Elkészítése:
A harcsát kifilézzük, 2,5 - 3 dkg-os darabokra vágjuk, hozzáadjuk a karikára vágott hagymát, az ecetet, a borsot, a sót, a babérlevelet és 1,5 - 2 óráig pácoljuk. Azután jól átforrósított serpenyőben, étolajban vagy szénen kisütjük.
Tálaláskor a saslikot petrezselyem zöldjével, hagymával díszíthetjük.


Indiai csirke saslik
Elkészítése:
Csirke színhúst vágjunk nagyobb kockákra, majd tegyük egy tálba. Pácoláshoz a következő fűszereket használjuk: curry, őrölt bors őrölt gyömbér és egypár kanál natúr joghurt. Keverjük össze, és az egészet húzzuk fel nyársra. Egy húskocka után egy szelet narancsot, és ananászt, majd újra húskockát válogassunk addig, amíg a nyársunk meg nem telik. Kerti grillsütőben, vagy serpenyőben felhevített margarinon süssük aranybarmára.
Jázminrizst, grillezett gyümölcsöket és chutney-t körítsünk mellé.

Kaukázusi saslik 1.
Hozzávalók:
500 g ürücomb, 150 g füstölt szalonna, 2 ecetes uborka, 4 hagyma, 4 paradicsom, 3 ek olaj, só, paprika, fokhagyma, kakukkfű Elkészítése:
A húst kockára, a szalonnát vékony szeletekre, az uborkát, a paradicsomot karikákra, a hagymát félbe vágjuk. A nyársra felváltva húzzuk a hozzávalókat. Lapos tálban elkeverjük az olajat a fűszerekkel és a sóval, szétnyomott fokhagymával s ebben sütés előtt, sőt egyszer kétszer sütés közben is megforgatjuk a nyársat.
Faparázson legalább 40 percig sütjük.

Kaukázusi saslik 2.
Elkészítése:
A birkacombból 1-2 dkg-os érméket vágunk, húsverő kalapáccsal megütögetjük, sóval, borssal, kakukkfűvel, zúzott fokhagymával ízesítve 2 napig olajban pácoljuk. Felhasználás előtt a következő anyagokat sorrendben nyársra húzzuk. Birkaérem, hagymaszelet, húsos szalonnaszelet, 1 cm vastag nyers uborka, negyedbe vágott paradicsom. Ezt többször megismételjük.
A fűszeres pácolajjal meglocsolva, roston minden oldalát pirosra sütjük.

Kaukázusi saslik 3.
Hozzávalók:
Fél kg vesepecsenye, 1 fej hagyma, fél pohár olaj, só, bors, paprika. Elkészítése:
A húst körülbelül 2 x 2 cm-es kockákra vágom. 3-4 órára beleteszem a reszelt hagymából, borsból, paprikából, olajból álló pácba. Innét kivéve a húsokat nyársra húzom, sózom, majd jó parázs felett forgatva megsütöm.

Kaukázusi saslik 4.
Hozzávalók:
350 g bélszín, 40 g hagyma, 1 csomag újhagyma, 140 g paradicsom, 1 citrom, 80 g olaj, 1 csokor petrezselyem, só Elkészítés:
A húst 2 cm-es kockákra vágjuk, üveg tálba rakjuk. Hozzáadjuk a felvágott hagymát, olajat, borsozzuk, 2 órát pihentetjük. Sütés előtt a húst nyársra húzzuk, megsózzuk, faszénen forgatva pirosra sütjük. Roston megsütjük a paradicsomokat.
Előmelegített tálon, újhagymával körítve, petrezselyemmel meghintve tálaljuk.

Saslik trükk:
Áztassuk a fapálcikákat egy éjszakán át vízben, akkor a hús könnyebben válik le a pálcikákról.

 

 

 

 

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!
Forrás:
A SASLIK
Szerző:
 
 
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.