Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BORJÚ- ÉS MARHAPÖRKÖLTEK 8.

2020.01.13

A HÚSEVŐK LEXIKONJA

Pusztapörkölt, más néven pincepörkölt
Ugyanúgy készítjük, mint a marhapörköltet, azzal a kiegészítéssel, hogy amikor a hús majdnem puha, cikkekre vágott burgonyát teszünk bele.
A burgonyával együtt adjuk hozzá a zöldpaprikát és a paradicsomot.
Úgy tálaljuk, mint a marhapörköltet, természetesen köretet nem adunk hozzá.

Szekszárdi pörkölt
Hozzávalók:
80 dkg lábszár, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg füstölt szalonna, 2 paradicsom, 1 zöldpaprika, 1 mokkáskanál kakukkfű, borsikafű, bazsalikom, izsóp, 2 babérlevél, 7 dl vörös bor, só, törött bors, 1 dl olaj, 1 kiskanál pirospaprika.

Elkészítése:
A kockára vágott szalonnát az olajban kisütjük, megpároljuk benne a kockára vágott vöröshagymát, megszórjuk pirospaprikával.
Ezen megforgatjuk a feldarabolt húst, rátesszük a zúzott fokhagymát, paradicsomot, zöldpaprikát, kakukkfüvet, izsópot, babérlevelet, majd annyi vörös bort öntünk hozzá, amennyi ellepi, megsózzuk, megborsozzuk.
Fedő alatt takaréklángon, addig pároljuk, amíg a hús jól meg nem puhult.
A párolgó lét mindég vörös borral pótlójuk.
Rövid lével tálaljuk.

Szüreti marhapörkölt 01.
Hozzávalók 6 személyre:
75 dkg marhalábszár, 2 nagy fej vöröshagyma, 6 dl frissen préselt must, 20 dkg zöldpaprika, 10 dkg paradicsom, 4 gerezd fokhagyma, 1 ek pirospaprika, 3 ek olaj, só, bors

Elkészítése:
A felforrósított olajon fedő alatt üvegesre pároljuk az apróra vágott vöröshagymát, majd megsózzuk, és lehúzzuk a tűzről.
Belekeverjük a pirospaprikát, és azonnal ráöntünk 2 evőkanál vizet.
A tűzre visszatéve rádobjuk a kis kockákra vágott marhahúst, és folytonos keverés közben fehéredésig pirítjuk.
Ezután belekeverjük a zúzott fokhagymát, ráöntjük a mustot, és edényt befedjük.
Kis lángon, gyakori kevergetés közben, majdnem puhára pároljuk.
Ezután beletesszük a megmosott, kicsumázott, felszeletelt zöldpaprikát és a felkarikázott paradicsomot.
Készre pároljuk.
Csak kevés, sűrű lé maradhat alatta.
Jó barnára pirított tarhonyával és száraz vörösborral a legfinomabb.

Szüreti marhapörkölt 02.
Hozzávalók:
50 dkg marhalábszár, 2 fej vöröshagyma, 3 dl vörösbor, 2 gerezd fokhagyma, 2 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 púpozott teáskanál pirospaprika, 3 evőkanál olaj, 3 dl frissen kipréselt must, só és őrölt bors, ízlés szerint

Elkészítése:
A megtisztított vöröshagymát apró kockákra vágom, és a felforrósított olajon sárgára fonnyasztom.
A tűzről lehúzva azonnal belekeverem a pirospaprikát, ráöntök 2 evőkanál vizet, és hozzáteszem a közben kis kockákra vagdalt marhalábszárat.
Állandó keverés közben fehéredésig pirítom, megsózom és megborsozom, majd hozzáteszem a tisztított és zúzott fokhagymát, a megmosott, kicsumázott és felszeletelt zöldpaprikát meg a felszeletelt paradicsomot.
Ráöntöm a mustot és a vörösbort, majd a fedő alatt puhára párolom.
(Ha levét idő előtt elfőné, kevés vörösborral apránként pótolom.)
Kevés, sűrű levének kell lennie.
Jó barnára pirított tarhonyával kínálom.

Tuniszi pörkölt
(Mirmiz - Tunisz)
Hozzávalók:
1 kg kockára vágott marhahús, 0,5 dl olívaolaj, 1 apróra vágott nagy hagyma, 2 zöldpaprika felkarikázva, 1 tk. csípős pirospaprika, 1 késhegynyi őrölt fahéj, 1 negyedelt paradicsom, 1 ek. finomra vágott petrezselyem, só, 20 dkg 8 órán át, ázott csicseriborsó.

Elkészítése:
A hagymát, paprikát az olajon pirítsuk üvegesre, majd tegyük bele a többi hozzávalót.
Öntsünk hozzá annyi vizet, hogy ellepje.
Lassú tűzön, lefedve főzzük kb. 1,5 órát.
Ha kész, szedjük ki a húst, és a többit passzírozzuk át.
Tegyük vissza a húst, melegítsük meg.
Forrón tálaljuk.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
HÚSEVŐK LEXIKONJA - BORJÚ- ÉS MARHAPÖRKÖLTEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.