Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A MÁRTÁSOK KÖNYVE - BOROS - PEZSGŐS MÁRTÁSOK

2016.03.11

MÁRTÁSOK KÖNYVE

Andalúziai mártás
Hozzávalók:
3 dl majonéz, 5 dkg paradicsompüré, 1/2 dl fehérbor, 5 dkg zöldpaprika, só, bors, cukor, citrom.

Elkészítése:
A majonézmártásba paradicsompürét keverünk, fehérborral, sóval, borssal; citromlével ízesítjük, majd hozzákeverjük a finomra összeaprított zöldpaprikát.
Hideg halakhoz és hideg húsokhoz adjuk.

Archiduc mártás
Hozzávalók:
3 dl Velouté mártás, 1 dl madeira bor, 1/2 dl konyak, 1,5 dl tejszín, só, bors, 6 dkg vaj.

Elkészítése:
A madeirát és a konyakot felére beforraljuk, hozzákeverjük a Velouté mártást, a tejszínt és tovább forraljuk, amíg a kellő sűrűséget elérte. Szűrőruhán áttörjük, utánaízesítjük és habverővel hozzákeverjük a vajat.
Tojás és halételekhez adjuk.

Bercy mártás
Hozzávalók:
25 dkg vaj, 3 tojás sárgája, 1,5 dl fehérbor, 5 dkg vöröshagyma, 5 dkg hal- vagy húskivonat.

Elkészítése:
Az apróra vágott hagymát vajban megfonnyasztjuk, felöntjük fehérborral, kevés hallével, hozzátesszük a hús- vagy halkivonatot, és jól beforraljuk. Ezután a tojás sárgáját hozzátéve, habverővel simára (pépesre) keverjük. Habverővel való folytonos keverés mellett, hozzáadjuk darabonként a friss vajat, és szűrőruhán átszűrjük. Ha nagyon sűrű volna, kevés vízzel hígítjuk.
Halételekkel tálaljuk, illetve gratinírozzuk.

Bordói mártás
Hozzávalók:
3 dl spanyol mártás, 2 dl vörösbor, 2 dkg vöröshagyma, 1/2 babérlevél, néhány szem fekete bors, 5 dkg vaj, 10 dkg csontvelő.

Elkészítése:
Az apróra vágott vöröshagymát, a gorombára törött szemesborsot, a babérlevelet vörös borban megfőzzük, majd negyedrészére beforraljuk. Hozzáadunk egy kávéskanál húskivonatot, a spanyol mártást, felforraljuk, majd átszűrjük. Utánízesítjük és hozzátesszük a kockára vágott, megfőtt csontvelőt.
Roston sült angolos húsokhoz tálaljuk.

Bormártás
Hozzávalók:
1 teáskanál vaníliás pudingpor, 1 fél dl tej, 1 dl édes fehér bor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 1-2 evőkanál cukor (ízlés szerint), csipetnyi só.

Elkészítése:
A pudingport hidegen simára keverjük a borral, majd a felforralt tejbe keverjük, és nagyon kis lángon, folyamatos kevergetés közepette sűrűsödésig főzzük. (Még jobb, csak kissé hosszabb ideig tart, ha gőz fölött keverjük sűrűre.) Ezután beleszórjuk a sót, a cukrot és a fahéjat.

Burgundi mártás
Hozzávalók:
3 dl spanyol mártás, 8 dkg vaj, 2,5 dl vörösbor, 2 dkg vöröshagyma, 1/2 babérlevél, pár szem fekete bors, 2 szál kakukkfű, 2 champignon gomba szára, zöldpetrezselyem

. Elkészítése:
mint a bordói mártásé. Ha nem volna elég sűrű, kevés liszttel elkevert vajjal sűrítjük, jól kiforraljuk és leszűrjük. Leszűrés után 8 dkg vajat keverünk hozzá. Tojásételekhez és roston sült angolos húsokhoz tálaljuk.

Cumberland mártás 1.
Hozzávalók:
70 dkg ribizli - kocsonya, 1 db narancs, 1 db citrom, 2 dl vörösbor, 0,5 dl borpárlat, 0,5 dkg Cayenne-i bors, 1 dkg angol mustár.

Elkészítése:
A mártás alapja az áttört ribizli-kocsonya. Ehhez keverjük a többi anyagot. A narancs- és citromhéjat vékonyan lehámozzuk, finom metéltre vágjuk, és vörösborban bepároljuk. Jól lehűtjük. A borral együtt belekeverjük a mártásba. Cayenne-i borsot, narancs- és citromlevet, egy kevés borpárlatot és angol mustárt adunk hozzá. Ha sűrű lenne, vörösborral hígítjuk.

Cumberland mártás 2.
Elkészítése:
1 evőkanál mustárport elkeverünk 1 dl nehéz vörös borral, 1 dl könnyű vörös borral, 1 narancs és 1 citrom levével, 15 dkg ribiszkelekvárral, 1 késhegynyi Cayenni borssal, valamint a narancs puhára főzött, apróra vágott héjával. Hozzáadunk egy kis konyakot, és az egészet jól elkeverjük. Folyékonynak kell lennie.

Cumberland mártás 3.
Hozzávalók:
1 narancs, 1 kk. mustár, 2 kk. ribiszlidzsem, 2 dl vörösbor, egy kevés só, porcukor

Elkészítése:
Vékonyan lehámozzuk a narancs, sárga héját, és finom laskásra vágjuk. Vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A főzővizet a mustárral, a ribiszkedzsemmel, a fűszerekkel és a narancs kifacsart levével simára keverjük. Még egyszer felfőzzük, majd hagyjuk kihűlni, és a narancshéjat hozzákeverjük.

Cumberland mártás 4.
Elkészítése:
Egy-két narancsnak sárga, vékony héját finom metéltre vágjuk, forró vízben két-három percig főzzük, aztán leszűrjük és hideg vizzel leöblítjük, hozzáadunk egy-két kanál befőtt piros áfonyát. Egy-két késhegynyi angol mustárport, melyet hideg vízzel simára elkevertünk, egy kevés törött cukrot, egy kávéskanálnyi édes, nemes, pirospaprikát, három-négy narancs levét és fél citromlevet és annyi vörösborral hígítjuk, hogy megfelelő mártás sűrűségű legyen.
A mártást külön edényben adjuk, akár a hidegen vagy melegen tálalt vaddisznóhoz, de ép úgy adhatjuk őz- vagy szarvascomb mellé is.

Fehér bormártás
Hozzávalók:
2 db alma, 5 dkg vaj, 2 dl száraz fehérbor, 1 dl tejszín, fél citrom leve, 1 teáskanál kristálycukor

Elkészítése:
Az almát felkarikázzuk és megpirítjuk. A vajból, borral és tejszínnel mártást készítünk, majd megpároljuk benne a pirított almaszeleteket. Sóval, pici cukorral és citromlével ízesítjük.
Forrón a sült húsra öntjük és így tálaljuk.

Fehérboros mártás
Hozzávalók:
3 dl halvelouté, 1 dl hallé, 1 dl tejszín, 2 dl fehérbor, 2 dkg vöröshagyma, 2 tojássárgája, 10 dkg vaj, só, törött bors, citrom

Elkészítése:
Az apróra vágott vöröshagymát borssal, fehérborral és a hallével felére főzzük be. Hozzáadjuk a hal-veloutét, néhány percig forraljuk, azután hozzáadjuk a tejszínnel elkevert tojássárgáját, habverővel simára keverjük, majd hozzákeverjük a vajat apró darabonként. Sóval, citromlével ízesítjük, és finom szűrőruhán átszűrjük. A mártásnak szép simának, könnyűnek kell lennie, se sűrű, se híg ne legyen.
Főtt halételekhez, tojásételekhez adjuk.

Francia mártás
Hozzávalók:
3 dl majonéz, 2 evőkanál sűrű paradicsompüré, 1 evőkanál mus¬tár, 1/2 dl tejszín, 1/2 dl fehérbor, 3 dkg szarvasgomba, citrom, cukor, só, bors.

Elkészítése:
A majonézmártásba belekeverjük a paradicsompürét, mustárt, megízesítjük sóval, cukorral, borssal, citromlével, a tejszínnel és a fehérborral hígítjuk, végül hozzákeverjük a finomra vágott szarvasgombát.

Alapmártás - Gratin mártás
Hozzávalók:
20 dkg champignon gomba, 3 dkg vöröshagyma, 15 dkg vaj, 1,5 dl fehérbor, 2 dl barna mártás, só, bors, petrezselyem zöldje.

Elkészítése:
A gombát apróra vagdaljuk, és finomra vágott vöröshagymával vajban megpirítjuk, felöntjük fehérborral, a barna mártással, vágott petrezselyemzölddel, sóval, borssal megízesítve jól beforraljuk.
Halak csőben sütéséhez használjuk.

Hentes-mártás
Hozzávalók:
3 dl barna mártás, 2 dkg vöröshagyma, 1 dl fehérbor, 3 dkg mustár, 10 dkg ecetes uborka, só, törött bors.

Elkészítése:
A fehérbort kissé beforraljuk, hozzátesszük a barna mártást, simára keverjük, és jól felforraljuk. A hámozott uborkát rövid metéltre vágjuk, hozzá¬tesszük a beforralt mártáshoz a mustárral együtt, jól elkeverjük, megízesítjük sóval, törött borssal. Végül belemorzsolt vajjal feljavítjuk. Ha a mártás sűrű volna, kevés levessel hígítjuk. Roston sült sertéshez, borjúhoz, szárnyasokhoz tálaljuk.

Hideg Cumberland mártás
Hozzávalók:
20 dkg ribizlizselé, 1 dl vörös bor, 1 dl portói bor, 2 dkg angol vagy francia mustár, 1 narancs, 1 citrom.

Elkészítése:
A narancs és a citrom külső vékony héját egészen finom metéltre vágjuk, és vízben puhára főzzük. (A belső fehér rész ne maradjon rajta.)
A ribizlizseléhez hozzácsavarjuk a narancs és citrom levét, mustárt, Cayenne borsot adunk hozzá, felhígítjuk a vörös, és portói borral s habverővel simára keverjük. Végül a megfőtt narancshéjat is belekeverjük.
Hideg vagy meleg angolos őzgerinchez, nyúlgerinchez vagy más vadhúsokhoz külön tálaljuk.

Madeira mártás 1.
Elkészítése:
Egy fej hagymát, öt darab mandulát és két-három gombafejet apróra vágunk, olajon vagy vajon megpirítjuk, leöntjük egy pohár madeira borral, negyedóráig lassú tűzön főzzük, végül megsózzuk, megborsozzuk.

Madeira mártás 2.
Elkészítése:
Vajból jó barna rántást készítünk, erős húslével föleresztjük s egy egész hámozott hagymával, egy fél citrommal és három deka cukorral elfőzzük. Két pohár madeirával még egyszer jól felfőzzük, egy csöppet megsózzuk és áttörjük.

Madeira mártás 3.
Hozzávalók:
4 dl barna mártás, 1/2 dl madeirabor, 4 dkg sárgarépa, 2 dkg vöröshagyma, 1/2 babérlevél, pár szem fekete bors.

Elkészítése:
A sárgarépát, hagymát apró kockára vágjuk, kevés vajban aranysárgára pirítjuk, hozzátesszük a barna mártást, a babérlevelet, pár szem borsot, kevés levessel hígítjuk, és jól kiforraljuk. Utána átszűrjük, madeirával vagy konyak¬kal ízesítjük. Kis vajdarabokat morzsolunk a tetejére.
A Madeira mártásokat tojásételekhez, angolos húsokhoz, vajas pástétomokhoz, libamájszeletekhez stb. tálaljuk.

Nápolyi mártás
Hozzávalók:
2 dl ketchup, fél dl vörösbor, 2-3 gerezd tört fokhagyma, só, őrölt bors, 1 csokor tárkony, néhány szál friss, összevágott bazsalikom, késhegynyi babérlevélpor.

Elkészítése:
A hozzávalókat alaposan kikeverjük, és jól záródó üvegben néhány napra hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

Norvég mártás
Hozzávalók:
3 dl majonéz 20 dkg alma, 2 dl fehérbor, 1/2 citrom, 4 dkg capri, 3 dkg mustár, 1 dkg tárkonylevél, só, cukor.

Elkészítése:
A meghámozott almát szeletekre vágjuk, fehérborban rövid lére pároljuk, és szőrszitán áttörjük. A teljesen kihűlt almapürét belekeverjük a majonézmártásba, úgyszintén a finomra vágott tárkonylevelet, az apróra vágott caprit, megízesítjük sóval, cukorral és citromlével.
Hideg vadhúsokhoz, hideg sültekhez adjuk.

Ördögmártás 1.
Hozzávalók:
2-3 tojás sárgája, 1 dl olaj, fél citrom leve, kk. mustár, csipetnyi só, őrölt bors, cayenne-bors, 1-1 késhegynyi chili por, fokhagyma és vöröshagymapor, fél dl száraz vörös bor

Elkészítése:
A tojás sárgájákhoz habverővel cseppenként keverjük az olajat, és ha már vaj keménységű, a fűszerekkel ízesítjük, a borral hígítjuk.
Közvetlenül tálalás előtt öntjük a salátára.

Ördögmártás 2.
Hozzávalók:
3 dl barna mártás, 10 dkg vaj, 2 dl fehérbor, 1/2 dl ecet, só, pár szem feketebors, 3 dkg vöröshagyma, 1/2 babérlevél, 2 szál kakukkfű, zöldpetrezselyem, 1 evőkanál húskivonat.

Elkészítése:
Az apróra vágott hagymát, a fűszerekkel, a fehérborral és az ecettel beforraljuk egyharmadára. Hozzáadjuk a 3 dl barna mártást, a húskivonatot, fel¬hígítjuk kevés levessel, és kellő sűrűségűre beforraljuk. Szűrőruhán átszűrjük, megízesítjük Cayenne borssal, vágott zöldpetrezselyemmel, s belemorzsolt vajjal feljavítjuk.

Paradicsomos mártás lazachoz
Hozzávalók:
3 ek olaj, 4 gerezd fokhagyma, 0,5 kg paradicsom, 1 pohár fehérbor, rozmaring, citromlé, só

Elkészítése:
A forró olajba tesszük a tört fokhagymát, a karikára vágott paradicsomot, a fűszereket. Leöntjük a borral, és 10 percig forraljuk, majd átpasszírozzuk.

Pezsgőmártás 1.
Hozzávalók:
2,5 dl szárnyas- vagy hal-alaplé, 1 finomra vágott hagyma, 12 szétnyomott borsszem, 2,5 dl pezsgő, 2 dl tejszín, 5 dkg hideg vaj

Elkészítése:
A szárnyas- vagy hal-alaplevet a felére beforraljuk. Hozzáadjuk a finomra vágott salotta hagymát, a borsszemeket és 2 dl pezsgőt, és annyira beforraljuk, hogy csak 6 evőkanálnyi folyadék maradjon. Az így készült eszenciát átszűrjük egy másik edénybe. Ezután hozzáadjuk a tejszínt, és krémesre beforraljuk, majd hozzáöntjük a megmaradt pezsgőt. A hideg vajat kis darabokra vágjuk és apránként, habverővel folyton keverve a mártáshoz adjuk. Az egészet sóval és borssal ízesítjük.
Főleg halhoz kitűnő.

Pezsgőmártás 2.
Hozzávalók:
2, 5 dl Törley pezsgő, 2,5 dl szárnyasból készült húsleves (pl. leveskockából), 1 db finomra vágott (reszelt) hagyma, 12 db szétnyomott fekete bors-szem, 2 dl tejszín, 5 dkg vaj (hideg)

Elkészítése:
A húslevest felforraljuk. Hozzáadjuk a finomra vágott (reszelt) hagymát, a szétzúzott borsszemeket és körülbelül 1/5-2 dl pezsgőt. Innentől kezdve intenzíven forraljuk ezt a lét, hogy csak 8-10 kanálnyi maradjon belőle (a többit hagyjuk elpárologni!) Ebből - ezzel az eljárással - sűrű eszenciát kapunk, amit gondosan átszűrünk egy másik edénybe, majd hozzáadjuk a tejszínt, és ezzel sűrűre forraljuk. Végül hozzáöntjük a megmaradt pezsgőt. A hideg vajat kis darabokra vágjuk és apránként, habverővel folyamatosan keverve a mártáshoz adjuk. Az egészet sóval, borssal ízesítjük.
Sültekhez, húsokhoz kitűnő!

Pikáns mártás
Hozzávalók:
5 dl barna mártás, 2 dl fehérbor, 1 kanál ecet, 2 dkg vöröshagyma, 10 dkg uborka, 1 dkg capri, pár szem fekete bors, petrezselyem zöldje és tárkony

Elkészítése:
A fehérborban és az ecetben beforraljuk a gorombára törött borsot, az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a barna mártást, néhány percig forraljuk és átszűrjük. Végül hozzáadjuk a finomra vágott uborkát, caprit, petrezselyemzöldet és tárkonyt. Kis vajdarabokat morzsolunk a tetejére. Roston sült sertésbordákhoz, főtt marhahúshoz adhatjuk.

Provánszi mártás
Hozzávalók: 30 dkg paradicsom, 6 dkg vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 15 dkg gomba, 1 dl fehérbor, 2 dl spanyol mártás, só, bors, petrezselyem zöldje, 1 dl olaj, 5 dkg vaj

Elkészítése:
A friss paradicsomot lehéjazzuk, kimagozzuk, és apró kockára vágjuk. A meg¬tisztított gombát is apró kockára vágjuk. A finomra vágott vöröshagymát az olajban megfonnyasszuk, hozzáadjuk a paradicsomot, a gombát az össze¬zúzott fokhagymát, megsózzuk, borsozzuk, és erős tűzön pirítjuk néhány percig. Ezután hozzáadjuk a fehérborral jól beforralt barna mártást, még egyszer jól felforraljuk, utána ízesítjük és a tűzhelyről levéve belemorzsolt friss vajjal finomítjuk.
Borjú-, bárány- vagy ürübordához, pirított szárnyashoz vagy bélszínszeletekhez tálaljuk.

Ravignote-mártás, meleg
Hozzávalók:
1/2 l Velouté mártás, 1 dl tejszín, 1 dl fehérbor 4 dkg vaj, 1 evőknél ecet, 2 dkg vöröshagyma, só, bors, tárkony, petrezselyem zöldje, snidling

Elkészítése:
Az apróra vágott hagymát, a fehérbort és az ecetet beforraljuk. Hozzáadjuk a Velouté mártást, a tejszínt és jól felforraljuk. Ezután átszűrjük és hozzá¬keverjük a finomra vágott tárkonyt, petrezselyemzöldet, snidlinget, majd utána ízesítjük és belemorzsolt friss vajjal feljavítjuk.

Roueni mártás
Hozzávalók:
4 dl bordói mártás, 1 dl vörös bor, 2 kis kacsamáj, só, törött bors

Elkészítése:
A bordói mártást a vörös borral beforraljuk, és habverővel hozzákeverjük az áttört kacsamájat. A májjal felforralni nem szabad, s még egyszer finom szitán áttörjük. Utána ízesítjük, és belemorzsolt vajjal feljavítjuk.
Angolosra sült Roueni kacsához tálaljuk.

Svéd mártás
Hozzávalók:
20 dkg alma, 10 dkg torma, 3 dl majonézmártás, 1,5 dl fehérbor, só, cukor, 1/z citrom

Elkészítése:
A meghámozott almát szeletekre vágjuk, fehérborban rövid lére lepároljuk, és szőrszitán áttörjük. Ha kihűlt, majonézmártásba tesszük, sóval, cukorral, citromlével ízesítjük, és végül hozzákeverjük a leforrázott, lehűtött, kicsavart tormát.

Tokaji bormártás
Hozzávalók:
2 dl édes tokaji bor, 2 dl tejszín, 2 tojássárga, 2 evőkanál porcukor

Elkészítése:
A tojás sárgájákat fehéredésig keverjük a porcukorral, majd vízgőz fölött, a tokaji bort apránként hozzákeverve, sűrűre főzzük. Ezután beleöntjük a tejszínt, amivel még tovább keverjük, egészen forráspontig. A bormártást hagyjuk kihűlni, majd zárható edényben, a hűtőszekrényben tartjuk felhasználásig. Csak aznap fogyasztható, nagyon hamar romlik!
Előkészítési ideje: körülbelül 30 perc.

Tokaji mártás
Hozzávalók:
4 dl barnamártás, 1,5 dl Tokaji muskotályos bor, 2 dkg mazsola, 1,5 dkg vaj, 5 dkg leszemezett szőlő

Elkészítése:
A barnamártást lehetőleg nyeles teflonedényben felmelegítem. Beleöntöm a tokajit, és gyenge tűzön forralom. Amikor sűrűsödni kezd, beleteszem a megmosott mazsolát, és körülbelül 10 percig tovább forralom. Végül belemorzsolom a vajat, hogy a mártás felülete bársonyos legyen, és a szőlőszemeket is beleszórom.
Vadsültek mellé is kitűnő mártás.

Vadászmártás (Sauce chasseur)
Hozzávalók:
10 dkg vaj, 20 dkg champignon gomba, 5 dkg vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma, 3 dl barna mártás, 2 dl paradicsommártás, 1,5 dl fehérbor, só, bors, petrezselyem zöldje.

Elkészítése:
A megmosott gombát szeletekre vágjuk. A finomra vágott vöröshagymát meg¬pirítjuk 5 dkg vajban, hozzáadjuk a felszeletelt gombát, felöntjük fehérborral, hozzátesszük az összezúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és a levet felére beforraljuk. Hozzátesszük a barna és paradicsommártást, simára keverjük, beletesszük a vágott petrezselymet, és kellő sűrűségűre beforraljuk. Végül belemorzsolt vajjal feljavítjuk.
Pirított csirkéhez, angolos húsokhoz, borjú¬érmékhez, szeletekhez és tojásételekhez tálaljuk.

Velencei mártás
Hozzávalók:
4 dl fehérboros mártás, 5 dkg paraj.

Elkészítése:
A megfőtt parajt finom szitán áttörjük, és a fehérboros mártáshoz keverjük, hogy szép világoszöld színű legyen.
Tojásételekhez és főtt halakhoz adhatjuk.

Vörösbormártás salottahagymával
Hozzávalók:
3 db salottahagyma, 2 evőkanál vaj, 2 dl húsleves, 4 velőscsont, 2 dl vörösbor, 3 evőkanál nagyon tömény borjú-alaplé, 3 dkg vaj, só, őrölt fekete bors, 1 evőkanál vágott petrezselyem.

Elkészítése:
A hagymát finomra vágjuk, a vajban 5 percig pároljuk. A húslevest felforraljuk, beletesszük a velős csontot, és rövid ideig főzzük, majd felhasználásig a levesben melegen tartjuk. A hagymát 2 dl vörösborral felöntjük, és annyira beforraljuk, hogy csak 6 evőkanál folyadék maradjon. A maradék borral és a borjú-alaplével felöntve felhevítjük. Az egészet a felére beforraljuk, szitán átpasszírozzuk, majd kis darabokban hozzáadjuk a vajat. Sóval, borssal ízesítjük, végül a velőt a mártáshoz keverjük. Sültekhez tálaljuk, esetleg petrezselyemmel megszórva.

Vörösboros mártás
Hozzávalók:
10 dkg vegyes zöldség, 4 dkg vöröshagyma, 4 dl spanyol mártás, 3 dl vörös bor, 1 gerezd fokhagyma, 8 dkg vaj, 1 dl hallé, só, bors.

Elkészítése:
Az apróra vágott zöldséget, hagymát 2 dkg vajban megpirítjuk, felöntjük a vörös borral, a hallével és beforraljuk felére. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, a spanyol mártást és ismét 10-15 percig forraljuk, illetve amíg a kellő sűrűséget eléri. Finom szűrőn átszűrjük. Ízesítjük sóval, törött borssal és kevés szardellapürével, végül belemorzsolt vajjal feljavítjuk. Vörös borban főtt halakhoz adjuk.
Rövid lére befőzve, azt a hallevet is hozzákeverjük a mártáshoz, amelyben a hal főtt.

Zöldmártás - hideg
Hozzávalók:
4 dl majonéz, 3 dkg paraj, 1 csomó petrezselyem zöldje, 1 dkg tárkony, 1/2 dl tejszín, 1/2 dl fehérbor, só, bors, cukor.

Elkészítése:
A megmosott parajt, zöldpetrezselymet, tárkonyt sós vízben 3 percig főzzük, leszűrjük, hideg vízzel lehűtjük, jól kicsavarjuk, és finom szőrszitán áttörjük, majd a majonézhez keverjük.
Tejszínnel és fehérborral hígítjuk, sóval, bors¬sal, kevés cukorral ízesítjük.
Hideg rákhoz, hideg halhoz, tojáshoz és szárnya¬sokhoz adjuk.

Forrás:
Mártások, szószok, öntetek könyve
Szerző:
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.