Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hagyj helyet a Flódninak...

2016.03.04

Csak kóser hús fogyasztható. — Már a Biblia is tiltja bizonyos állatok (például disznó, nyúl, ló, teve) húsának evését, akárcsak az elhullott vagy széttépett állatokét. (Ez utóbbi héber szavából ered a kóser szó ellentétét jelentő, közismert “tréfli” kifejezés.) Mózes III. könyve részletesen felsorolja (az V. könyv megismétli) azokat az állatokat, amelyek kósernak tekinthetők, például a marhát, a bárányt, a kecskét, a szárnyasokat stb. A szarvasmarha forgóinát is el kell távolítani (a hátsó felét meg kell tisztítani, jiddis eredetű szóval “reinigolni”), Jákob ősapánk bibliai harcára való emlékezésül. (Sajnos, ma már nincs Magyarországon olyan "szakember", aki ehhez a reinigoláshoz értene, így nálunk, a kóser mészárszékben hiába kérnénk — mondjuk — felsált.) Különbséget tesz az Írás a megengedett és a tiltott halak között is. Az édesvízi halakból a harcsán és a kecsegén kívül valamennyi kósernak mondható.

A húst vérteleníteni kell. — Ugyancsak a mózesi törvények írják elő a vér fogyasztásának tilalmát. (Ez a zsidó parancsolat olyan szigorú, hogy egy cseppnyi vért sem szabad fogyasztani, s ezt az előírást még az ókori Izraelben élt idegenektől is megkövetelték.) Étkezésre csak egészséges és az előírásoknak megfelelően levágott állat gondosan vértelenített, kisózott húsa használható. A vallási törvény szerint a húst fél óráig vízben, egy órát sóban kell áztatni, majd háromszor leöblíteni, hogy minden vérrög kioldódjék belőle. A májat főzés előtt alapos sütéssel kell vérteleníteni. Hajdan bárki levághatta az állatot, ma már azonban csak szakszerűen képzett, hivatásos mészáros (metsző, “sakter”), kizárólag éles késsel, s lehetőleg egyetlen mozdulattal végezheti el ezt a műveletet. A lényeg az, hogy az állat ne szenvedjen, s hogy a vér eltávozzék az állat húsából.

A tejes és a húsos ételek különválasztása. — "Ne főzd meg a gödölyét anyja tejében" — ez a vallási törvény, amely mondat Mózes könyveiben, a Tórában háromszor is olvasható, különíti el a tejes ételeket a zsírosoktól. Tehát húsfélét nem szabad együtt főzni, vagy akár egyszerre enni a tejtermékkel! Sőt, a későbbi zsidó hagyomány alapján a tejes és a zsíros (húsos) edényeket, konyhai eszközöket (főző- és tálaló edényeket, mosogatót, konyharuhákat, abroszokat stb.) szintén külön kell kezelni. Sőt, azokat az edényeket és ételeket, amelyet mind a húsos, mind a tejes ételekhez használhatunk (így a sót, a sótartót, az üvegpoharakat, az italokat, a kenyeret, a kenyérkosarat stb.), ugyancsak külön kezeljük, s ezeket "páros" edényeknek, "páros" ételeknek mondjuk.

Ha belépünk egy hagyományos zsidó konyhába, azonnal szemünkbe ötlenek azok a motívumok, amelyek ezekből az ősi szokásokból következnek. Hiszen a tejes és a zsíros, sőt a páros edényeket, étkészletet a konyhaszekrény más-más részén tárolják, az ételeket a hűtőszekrényben is különválasztják. A konyharuha színe is árulkodó lehet: általában a húsosé piros, a tejesé kék. Ha nincs két mosogató, akkor is a mosogató külön medencéjében tisztítják meg a tejes és a húsos edényeket. Tálaláskor más abroszt, szalvétát tesznek az asztalra tejes vagy zsíros étkezéshez.
E fontos irányelvek és szabályok keretei között, később évezredes hányattatás és kisebbségi sors terhe alatt, szomszédaival mégis eleven kölcsönhatásban alakult ki a zsidó konyha. Ez sok mindent átvett a környező népek ételeiből (persze, jócskán át is adott számukra), mégis megőrizte sajátos jellegét, s minthogy hagyományos közösség körében létezett, számos archaikus elemet őriz magában.
A vallási előírások betartása és a környezet csábító ételei számtalan leleményre és ügyes újításra késztették a zsidó háziasszonyokat. Libamellből, paprikás, fokhagymás kifagyott testhájból készült a "szalonna" (az ineresz), a füstölt marhaszegyet "sonkának" nevezték. A “paprikás csirkét” tejföl nélkül, vagy az Izraelben és Amerikában, üzletben is kapható “páros” (tejmentes) kóser tejföllel főzik. Ma már, persze, Budapesten is hozzáférhető számos kóser árú és főzési alapanyag.
A szombati munkatilalom hozta létre a legjellegzetesebb zsidó ételt, a bevezetőben említett sóletet. Mivel — a vallási szabályok szerint — szombaton nem szabad ételt készíteni, nyersanyagát már péntek délután összeállították, majd a kemencében vagy forró kövek között (helyenként önálló sóletkályhában) mintegy tizenkét órán át érlelték. E hosszú főzési időnek köszönhető a sólet páratlan aromája.
A szombati és az ünnepi lakomák fényét különösen a hétköznapok szegényes táplálékához mérten tudták értékelni a régiek. A hagyományos vallási közösségben élők napjait kitöltötte a sokszor lelket ölő robot. A házalók, utazó ügynökök heti munkájukat elvégezve csak péntek délután értek haza, hogy az ünnep kimenetele után újra hátukra vegyék szegényes árukészletüket, s hogy tovább folytassák fárasztó és olykor veszélyes munkájukat. Így a szombatnak és a zsidó esztendő minden más nevezetes napjának — jelképezve az egyes ünnepek eszmei hagyományait — megvolt a maga sajátos, igencsak bőséges étrendje. Az egész hét jóformán a szombatra való készülődés jegyében telt el: a jobb falatokat szombatra tette el a hagyományos zsidó. Ezt így mondták jiddisül: lekóved sábesz, vagyis “a szombat tiszteletére”. Péntek este, az ünnep beköszöntésekor az asztalon két hosszúkás barchesz (fonott kalács) feküdt, hogy ilyenkor többet és jobbat egyenek. Előételnek halat ettek (a hal a szaporaság jelképe). Szombaton hagymás-májas tojás (ezt hidegen is összeállíthatták) volt az előétel, a sóletet, majd az almás kuglit főételként tálalták. A szegények asztalára is került szombatonként sólet, legföljebb kevesebb és gyengébb minőségű hús főtt a lábas fenekén.
A szombati és az ünnepi közös étkezések, a szertartások és a hangulatos gyertyafények melegséget és összetartó erőt kölcsönöznek a család tagjai számára. Ha ugyanezeket a sajátos ételeket más környezetben fogyasztjuk, ha más hangulat vesz körül bennünket, mintha az ízük is megváltozna.

 

Hajdan egy gazdag zsidónál vendégeskedett a király. A péntek esti ételek közül különösen a töltött hal (a gefilte fis) nyerte meg az ízlését. Elkérte hát a receptjét, és elkészíttette a szakácsával. Csakhogy a hal a királyi lakosztályban már korántsem volt olyan ízletes.
A király fanyalogva ette a sajátos csemegét, és nem tudta, kit is hibáztasson, a szakácsát-e, vagy a saját ízlését. Amikor legközelebb találkoztak, megkérdezte a zsidót, nem felejtett-e ki valamit a receptből, mert mintha egy különös fűszer hiányozna az ételéből?
A zsidó elmosolyodott, és azt válaszolta: Uram királyom, jól tudom, melyik fűszer maradt ki a töltött haladból. Ezt azonban a világ legjobb szakácsa sem tudná pótolni. Ez a különös fűszer ugyanis nem más, mint maga a szombat…

Ősszel, újévkor mézes sárgarépa-főzelék, vagy répatorta készült, s a kerek ünnepi kalácsot is mézbe mártogatják: legyen édes (és kerek) az új esztendő! A sátrak ünnepén és a Tóra örömünnepén töltött káposztát, liba- és kacsapecsenyét készítettek, diós és mákos kiflit és — flódnit. Olajban sült fánk, palacsinta, latkesz, diós vagy gesztenyés sütemény járta hanukkakor, a decemberi Makkabeus-évforduló napjain.
A legtöbb különleges süteményt purimkor, a zsidó "farsangon" sütötték. Ilyenkor illett kóstolót küldeni a rokonoknak, barátoknak, jó szomszédoknak is, s ez nagy kihívást jelentett a háziasszonyoknak. Flódni, kindli (pólyás babához hasonlító diós vagy mákos sütemény), gyömbéres sütemény, fánk és háromszög alakú, dióval, mákkal vagy lekvárral töltött Hámán-táska (Hámán-füle) örvendeztette meg az édesség kedvelőit ezen az ünnepen.
A vallásos családok számára a legnagyobb megpróbáltatást a peszah jelentette, a zsidó húsvét. Ilyenkor — az Egyiptomból való szabadulás ősi évfordulóján — ugyanis tilos a kovászos étel fogyasztása, sőt, az ünnep nyolc napján a ragyogóan kitakarított otthonokban külön erre a célra használt edényekben kell főzni. Noha ezeken a napokon nem szabad kenyérfélét enni, mégsem marad senki sem éhen, mert az okos lelemény számtalan finom ételt alkotott a kovásztalan kenyérből, a maceszból. Cibereleves (borscs), párolt marhahúsok és más ízletes sült, borral és dióval ízesített sütemények tarkították az ünnepi menüt. Ilyenkor készül az ismert levesbetét, a maceszgombóc, a knédli is. A peszahi ételkülönlegességekről részint a különböző ételek között, részint önálló fejezetben tárgyaljuk könyvünkben.
Tejes és túrós ételeket főznek a zsidó pünkösdkor, a Tóra-adás ünnepén, mert a hagyomány szerint a Tóra épp oly tápláló, mint kisgyermeknek a tej. (A Tóra Mózes öt könyvének ősi zsidó elnevezése. A Tóra-adás napja a pünkösdnek megfelelő zsidó ünnep, a savuot. A Tórát a zsinagógában heti szakaszokra bontva olvassák fel oly módon, hogy az őszi ünnepek végén befejezik, és azonnal újra kezdik az olvasását. Ez utóbbi ünnep neve a már említett Tóra örömünnepe, héberül Szimhat Tóra.). Könyvünk végén egyébként — mások mellett — néhány ünnepi étrendet is közlünk.
Ugyancsak tejes ételeket készített hajdan a zsidó háziasszony a Jeruzsálem pusztulását idéző, legnagyobb gyász- és böjtnapot, az áv hónap 9-ikét (tisá beávot) megelőző félböjt, a "tejes hét" (jiddisül nájn tég = kilenc nap) idején. Ez idő tájt került a zsidó étrendbe a tejfeles bableves, a loksn kugli, a túrós delkli és más hasonló ételek. Kötetünk végén egyébként a legfőbb zsidó ünnepek sajátos étrendjét is közöljük.
Noha sem itt, sem a receptek között nem foglalkozunk a kóser (sajátosan zsidó) italok fajtáival, vagy elkészítésük módjával, tudnunk kell, hogy a vallásos zsidó nem fogyaszthat akármilyen szeszes italt. Az ókori zsidó hagyomány szerint az úgynevezett nészech (pogány áldozati célra szánt) bor fogyasztása, vagy akár hasznosítása is szigorúan tilos. A Talmud azonban ezt az előírást kiterjesztette a nem zsidók által használt minden borra, amely nem feltétlenül ezt a célt szolgálta. (Az ilyen bor neve héberül sztám, vagyis általános borféle.) Ennek hátterében azt a feltételezést találjuk, hogy a bor esetleg bizonytalan, netán idegen, kultikus célra beszentelt szőlőtábláról származott. Így azután a kóser bor csakis folyamatos ellenőrzés mellett készülhet. Az ortodox zsidók mindmáig arra törekednek, hogy lehetőleg még a szőlőt is maguk műveljék meg, s hogy a mustot és a bort maguk készítsék el. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy a kóser bor egészen biztosan szőlőből készül...
A legismertebb pálinka (snapsz) nálunk a kóser szilva (a szilvórium vagy slivovitz), amely az utóbbi időben nem zsidó körökben is igen kedveltté vált. Egyes régi zsidó italkedvelők, a maguk igazolására, külön hagyományt teremtettek, így a kóser bort (a Biblia alapján) Noéig, a kóser szilva eredetét pedig Salamon királyig vezetik vissza. Könyvünk a kóser előírásoknak megfelelő étkezési rendre épül, ám nem tartalmazza valamennyi, a zsidó konyhában előforduló ételt, hanem csakis azokat, amelyek a zsidó konyha különlegességei (sóletek, kuglik, maceszgombóc stb.), illetve azokat, amelyeket a zsidó kulináris hagyomány a szokásostól eltérő módon készít el. Ezért hagytuk el például a főzelékek, vagy a savanyúságok bemutatását, mivel azokat ugyanúgy készítik hagyományos zsidó környezetben, mint ahogyan azokat bármely más szakácskönyvben megtalálhatjuk. Ugyanezért nem szerepel ebben a kötetben — többek között — a zöldbableves, vagy akár a rakott burgonya, amelyet persze, a kóser konyhában kolbász nélkül készítenek. New Yorkban, persze, megtehetnék, hogy a rakott burgonyába tejmentes tejfölt tegyenek, ez utóbbi azonban nálunk nem igen kapható.
Igyekeztünk mindenütt a modern konyhai eszközök (pl. turmix) használatát is figyelembe venni, ám ugyanakkor a hagyományos elkészítési módot is feltétlenül megőrizni. Talán fölösleges megemlítenünk, hogy könyvünkben zsír alatt mindig liba- vagy egyéb baromfizsírt értünk, ám a diétájukra, vagy az egészségesebb táplálkozásra ügyelők kedvéért mégis elmondjuk, hogy ahol kötetünkben libazsírt írtunk, majdnem minden esetben akár olajat is használhatunk helyette. (Csupán a maceszgombóc tekinthető ez alól kivételnek.). Hasonlóképpen, cukor helyett (persze, a sütemények többségét kivéve) főzhetünk-süthetünk akár folyékony szacharinnal is.

Válogatásunk elsősorban a Közép-Kelet európai (magyar) zsidóság étkezési szokásaira épül. Természetesen, felvettük azokat a sajátos zsidó ételeket is, amelyek külföldi zsidó hatásra, akár az utóbbi időben, nálunk is meghonosodtak. Viszont el kellett hagynunk kötetünkből azokat az (általában világszerte divatos, korábban nálunk is megszokott, például bárány- vagy kecskehúsból készült) zsidó ételeket, amelyeknek kóser alapanyaga jelenleg itt, Magyarországon szinte hozzáférhetetlen.
Izraelben és a nagy vallásos közösséggel rendelkező USA-ban, részben a klíma, részben az egészségesebb táplálkozás miatt, sajnálatos módon, a hagyományos zsidó ételek leegyszerűsödnek, vagy éppenséggel háttérbe szorulnak. 

zsido
Szerző: R. Pataki Mária

GOMBÁS BATYU – BUREKAS 01.
A leveles tésztához:
25 dkg margarin, 25 dkg liszt, 1 kanál ecet, csipet só, 1,2 dl víz.
Töltelékek:
2 db főtt, összetört burgonya, 1 fej apróra vágott hagyma, 1 kanál libazsír, só, bors, keleti kömény, vagy, 20 dkg gomba, kevés reszelt hagyma, só, 1 kanál olaj, bors, petrezselyem, 1 kis darab főtt burgonya

Elkészítése:
A margarinból elveszünk 3 dkg-ot, ezután 2 dkg liszttel lazán elkeverjük, majd négyzetet formálunk belőle. A többi lisztet a 3 dkg margarinnal, a sóval, ecettel és a vízzel jól eldolgozzuk. Amikor már lejön a tészta a kezünkről, cipót formálunk belőle, és fél órát pihentetjük. Ezután kinyújtjuk a tésztát, közepére helyezzük a margarint, és a tésztaszéleket ráhajtjuk. Meglisztezzük, majd sodrófával kinyújtjuk, óvatosan, hogy a margarin elő ne bukkanjon. Jobbról és balról középig behajtjuk, majd újra nyújtjuk. Ezután a másik oldaláról újra jobbról-balról középig hajtjuk, majd a téglalapot félbehajtjuk. Ekkor hűtőbe tesszük, és kb. fél óráig pihentetjük. Ezt a hajtogatást háromszor megismételjük, félórás szünetekkel, majd a tésztát kinyújtjuk, és tenyérnyi kockákra vágjuk. Az alábbi töltelékekkel tölthetjük:
1. Burgonyás: a zsírban üvegesre pároljuk a hagymát, összekeverjük a tört burgonyával és a fűszerekkel.
2. Gombás: az apróra vágott gombát a reszelt hagymával olajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, és a kis darab tört burgonyával összekeverjük.
Melegen tálaljuk, de hidegen is kitűnő.

BORSCS
Hozzávalók:
3 l víz, 1 kg marhahús, 1 kg marhacsont, 8 db hámozott, reszelt cékla, 2 apróra vágott hagyma, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 1 evőkanál só, 3 evőkanál cukor, 1 citrom leve. 2 tojás

Elkészítése:
A húst és a csontot főni tesszük, majd forráskor lehabozzuk. Beleadjuk a reszelt céklát, a hagymát és a fokhagymát, sózzuk, majd mérsékelt hőfokon, 2 órán át, főzzük.
Hozzáadjuk a cukrot, a citromlevet, és még fél órát főzzük.
A két nyers tojást villával felverjük, s tálalás előtt a forró levesbe öntjük.

MACESZGOMBÓC 01.
Hozzávalók:
10 dkg margarin, 1 teáskanál só, fél teáskanál őrölt bors, 25 dkg macesz, 4 tojás, 1 csokor petrezselyem, víz

Elkészítése:
Olvassza meg a margarint. Adja hozzá az apróra tört maceszt, a finomra vagdalt petrezselymet, a fűszereket, és egyenként a tojásokat. Annyi vízzel dolgozza össze, hogy rugalmas, formázható tésztát kapjon. Tegye legalább 20 percre hűtőszekrénybe, majd formázzon diónyi gombócokat a tésztából. Lobogó sós vízben 15 perc alatt főzze meg. Alaposan lecsepegtetve szűrőkanállal szedje tálra. Csak tálaláskor adja a levesbe, addig szobahőmérsékleten tartsa. Lefagyasztva tárolható.

LENGYELES LIBACOMB
Hozzávalók:
2 db libacomb, 20 dkg gersli, 2 szál sárgarépa, 1 nagy fej hagyma, 1 csésze zöldborsó (lehet fagyasztott is), 2 evőkanál libazsír, 1 gerezd fokhagyma, só, bors

Elkészítése:
A combokat bedörzsöljük a fokhagymával, sóval, borssal, s egy ideig állni hagyjuk. Egy nagy lábosban felolvasztjuk a zsírt, megpirítjuk a kockára vágott hagymát, a libacombot, majd megforgatjuk benne a felszeletelt répákat, a borsót és a gerslit. Jó bőven felöntjük vízzel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Fedővel lezárjuk, és kis lángon, 3-4 órán át, pároljuk.

 

DIÓS HAL
Elkészítése:
A finomra vágott vöröshagymát olajon megpirítjuk, aztán hozzáadjuk a tisztított pontyszeleteket és a darált diót, majd kevés vízzel felöntjük. Mikor a hal félig megpuhult, akkor hozzáadjuk a mazsolát is. Sóval, kristálycukorral, fahéjjal és pár csepp citrommal ízesítjük.
Vajas burgonyával tálaljuk.

 

MARHASZEGY, NAGYNÉNÉM SZERINT
Hozzávalók:
2,5 kg marhaszegy, pár szál borsmenta, néhány babérlevél, só, durvára tört bors, fokhagymapor

Elkészítése:
Vegyen elő egy nagy tepsit. Duplán bélelje ki alufóliával. A sóval és borssal bedörzsölt szegyet fektesse a fóliára. Hintse meg a fokhagymával. Fektesse a hús tetejére a borsmentát és a babérleveleket. Szorosan zárja be fóliával, hogy saját levében és gőzében tudjon párolódni. Öntsön a csomag köré fél-egycentinyi vizet, majd 180 fokra előmelegített sütőben három órát süsse. A sütési idő felében óvatosan fordítsa másik oldalára a csomagot, és szükség esetén pótolja a vizet a tepsiben. Az utolsó fél órára éles késsel hasítsa fel a fóliát, és hagyja pirosra sülni a pecsenye tetejét
Ha gondolja, közben meg is locsolhatja saját levével. Végül távolítsa el a babérleveleket és a borsmenta szálakat.
Hagyja kissé kihűlni, és szeletelve tálalja burgonyával.

IZRAELI SÓLET
Hozzávalók 6-7 személyre:
12 db közepes burgonya, 50 dkg száraz fehér bab, 4 fej vöröshagyma apróra vágva, 3 fej vöröshagyma felkarikázva, 70 dkg szeletelt marhahús, 10 kemény tojás, 2 evőkanál só

Elkészítése:
A babot előző este beáztatjuk és a megmosott, héjas, nyers burgonyát mellétesszük. A vizet megsózzuk. Másnap a következő sorrendben rakjuk össze az ételt: az apróra vágott hagymát az olajon megfuttatjuk, megsózzuk, és egy nagyméretű fazékba vagy cserépedénybe rakjuk a leszűrt babrétegre. Erre tesszük rá egymás mellé a felszeletelt húsokat, melyeket a hagymakarikákkal betakarunk. Elhelyezzük rajta a közben meghámozott, áztatott burgonyákat, végül közédugdossuk, az előre megfőzött, héjas tojásokat. Az egészet annyi vízzel töltjük fel, amennyi a tetejét is ellepi. Nyílt lángon először felforraljuk, ezután tizenöt percig főzzük. Lefedve tesszük be a sütőbe, amelyet a lehető legkisebb lángon üzemeltetünk. Akár 16-18 órán keresztül is benne maradhat a sólet. (Izraelben speciális, sóletfőző sütő van, amelynek a lángja a mi takaréklángunknál is kisebb, úgynevezett melegítőláng, ebben egy napig is sülhet az étel.)

ZSIDÓ SALÁTA
Hozzávalók:
1 db uborka, 4 db kemény paradicsom, 2 db zöldpaprika, 15-15 dkg fehér-, vörös- és kelkáposzta, 2 csomó újhagyma, 5 dkg torma, 3 evőkanál olívaolaj, 15 szem zöld olívabogyó, 1-1 citrom és narancs leve, só, őrölt bors, 1 kávéskanál tahina *

Elkészítése:
Az uborkát, a paradicsomot, a zöldpaprikát és az újhagymát (zöldjével együtt) karikázza fel. A durvára reszelt káposztákkal és a tormával forgassa egybe. Locsolja meg a gyümölcsök kicsavart levével, valamint az olívaolajjal. Ízesítse a fűszerekkel. A tetejét díszítse a félbevágott olívabogyókkal. Pár órát hagyja összeérni a fogyasztás előtt.)(* tahina = őrölt koriander és kömény, zúzott fokhagyma olívaolajjal kikevert, sűrű közel-keleti fűszerkeveréke)

FLÓDNI 01.
Hozzávalók:
0,5 kg liszt, 25 dkg margarin, 10 dkg cukor, 3 tojás sárgája, 1 dl fehérbor, szilvalekvár
A mákos töltelékhez:
20 dkg darált mák, 2 dl fehérbor, 2,5 dkg vaj, 20 dkg cukor, 5 dkg mazsola, reszelt narancshéj
A diós töltelékhez:
20 dkg darált dió, 20 dkg cukor, 1 tojás sárgája, 2 dl fehérbor, 5 dkg mazsola, 1 tasak vaníliás cukor, reszelt narancshéj
Az almás töltelékhez:
1 kg omlós alma, 10 dkg cukor, fahéj, 1 dl fehérbor

Elkészítése:
Készítse el a kiválasztott tölteléket, és tegye félre kihűlni. A lisztet, a margarint, a tojások sárgáját, a cukrot és a bort gyúrja rugalmas tésztává. Ossza öt egyenlő részre, és lisztezett deszkán vékonyra nyújtsa ki. Az első lappal a tepsi alját bélelje. Erre egy sor máktölteléket simítson. Takarja be a következő tésztalappal, amire borban párolt, fahéjjal és cukorral ízesített reszelt almát tegyen. Ismét tésztalap, majd a diótölteléket terítse rá. Megint tésztalap, majd a szilvalekvár következik. Az utolsó tésztalap tetejét kenje meg tojássárgájával, és lassú tűzön süsse arany barnára. Hagyja hűlni, majd vágja kockákra, és vaníliás porcukorral meghintve kínálja.

 

 

Forrás:
Barangolás Izrael konyhájában
Szerző:
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.