Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ALI BÁCSI RECEPTTÁRA - EHETŐ 5LETEK 1.

2018.11.27

EHETŐ 5LETEK

Afrika-tál ínyenceknek
Hozzávalók:
30 dkg bárányhús, 3 gerezd fokhagyma, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 sárgarépa, 1 fehérrépa, 15 dkg csicseriborsó, 30 dkg paradicsom, 12 dkg mazsola, 1 kávéskanál kurkuma, 1 kávéskanál koriander, 40 dkg búzadara, 4 evőkanál olaj, 1,5 dl vörösbor, só, bors

Elkészítése:
Áztassuk be a csicseriborsót egy órára, szűrjük le, és egy liter sós vízben főzzük meg. Az apróra vágott hagymát kevés olajon pároljuk üvegesre, majd adjuk hozzá a feldarabolt húst, a fokhagymát és a kurkumát. Borral locsolgatva pároljuk meg. Ha félig megpuhult, tegyük hozzá a karikára vágott répákat és a paradicsomot. Ízesítsük a korianderrel, gazdagítsuk a csicseriborsóval és a mazsolával. A darát áztassuk be 15 percre, majd tegyük sűrű szűrőbe, és helyezzük a fövő húsos edényre.
Fedjük le, és pároljuk együtt 25-30 percig.
Ekkor emeljük le a szűrőt, öntsük előmelegített tál közepére, keverjük meg kevés olajjal, hogy az összeragadt szemek szétváljanak.
A ragut tegyük köréje, és forrón tálaljuk.

Alföldi sertésszelet
Hozzávalók:
60 dkg sertéskaraj, 1 vöröshagyma, 2 pár debreceni, 15 dkg füstölt szalonna, 1 paradicsom, 1 zöldpaprika, 2 dl tejföl, só, bors, olaj

Elkészítése:
Csontozzuk ki a karajt, és szeleteljük fel. Mindkét oldalról veregessük ki, majd sózzuk, borsozzuk, mártsuk lisztbe, majd forró olajban süssük át. Tegyük át a húst egy másik serpenyőbe. A visszamaradt olajban pároljuk üvegesre, az apró kockákra vágott hagymát és a füstölt szalonnát. Hintsük meg pirospaprikával, kissé pörköljük meg, majd öntsük az imént félretett húsra. Karikázzuk rá a debrecenit, fedjük be lehúzott héjú szeletelt paradicsommal és paprikaszeletekkel. Öntsük fel kevés vízzel, és fedő alatt pároljuk puhára.
Ha minden megpuhult, keverjük a szaftjába a tejfölt, és forraljuk össze.
Sült burgonyával és fejes salátával kínáljuk.

Alma-krémleves
Hozzávalók:
50 dkg alma, 2 evőkanál citromlé, 6 dkg cukor, csipet őrölt fahéj, 2 dl tejföl, 2 evőkanál búzakeményítő, 2 dl tej, 4 evőkanál búzadara

Elkészítése:
Az almát meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk, feldaraboljuk, és egy liter, citromlével, őrölt fahéjjal és cukorral ízesített vízben megfőzzük. A tejfölben elkeverjük a búzakeményítőt, és behabarjuk vele a levest. Ha kihűlt, turmixoljuk. A tejet felforraljuk, beleszórjuk a búzadarát, és sűrűre főzzük, folyamatosan kevergetve, majd lefedve állni hagyjuk. A behűtött alma-krémlevest tányérokba szedjük, és 3-3 galuskát szaggatunk bele a tejbedarából.
A tetejére kevés őrölt fahéjat hinthetünk.

Bárányleves kaprosan
Hozzávalók:
1 kg csontos bárányhús, 1 fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 3 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál pirospaprika, őrölt bors, só, 1 csomó kapor, citrom

Elkészítése:
A bárányhúst megtisztítjuk, és kisebb darabokra vágjuk. A felforrósított olajon üvegesre pirítjuk a felaprított vöröshagymát, majd a húsdarabokat átforgatjuk rajta. Megszórjuk pirospaprikával, és felöntjük másfél liter vízzel. Sóval, őrölt borssal, zúzott fokhagymával ízesítjük, és puhára főzzük.
Ha a hús megpuhult, a levest besűrítjük a liszttel elkevert tejföllel, beleszórjuk a vagdalt kaprot, és még egyszer átforraljuk.
Citrommal ízesítjük.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK

 

Forrás:
BARNA ALADÁR - EHETŐ 5LETEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta


 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.