Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ EZERARCÚ TOJÁS 6

2019.12.07

ALI BÁCSI RECETTÁRA

Formás-tojás
(Formed Eggs)
Hozzávalók:
6 tojás, 6 késhegynyi vaj, 3 dkg füstölt sajt, 3 szelet bacon szalonna, 6 szál petrezselyem, csipetnyi só, őrölt bors és kömény, piros paprika

Vegyen elő a hat formás muffin sütőt.
Mindegyik forma aljába tegyen pici vajat, és olvassza fel.
Mindegyikbe óvatosan üssön bele 1-1 tojást.
Szórjon a tojások tetejére apróra vagdalt bacont és hintse meg reszelt sajttal.
Fűszerezze, majd tolja a sütőformát, 200 fokra előmelegített sütőbe.
10 perc után szórja rájuk a vagdalt petrezselymet is.
Tálaláskor emelje ki tányérra, és pirospaprikával díszítse.

Főzött majonéz
(Cooked Mayonnaise)
Hozzávalók:
2 tojássárgája, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál víz, 1 teáskanál cukor, 1 teáskanál mustár, fél teáskanál só, késhegynyi őrölt bors, 2,4 dl olaj

Kis tálkában keverje simára az olaj kivételével az összes hozzávalót.
Tegye gyöngyözően forrásban lévő víz fölé a tálat, és folyamatosan keverve addig melegítse, míg buborékok jelennek meg a felszínén.
Vegye le a melegről, és letakarva pihentesse négy percig.
Ekkor öntse turmixgépbe, és a legnagyobb fokozaton keverje, míg fényes lesz.
Végül fokozatosan adagolva dolgozza el benne az olajat.
Addig turmixolja, míg teljesen egynemű, sűrű lesz a mártás.

Főzött tojáslikőr
(Cooked Egg Nog)
Hozzávalók:
6 tojás, 0,6 dl cukor, csipet só, 1 l tej, 1 teáskanál vaníliaaroma, 4 dl tiszta alkohol

Elkészítés
Nagy edényben alaposan verje fel a tojásokat a cukorral és a sóval.
Adjon hozzá 4 deci tejet.
Alacsony hőmérsékleten, folyamatosan keverve addig főzze, míg a keverék a kanál hátlapján megmarad.
Ekkor húzza félre a melegről.
Keverje bele a maradék tejet és az aromát. Letakarva tegye a hűtőszekrénybe.
Fogyasztás előtt keverje bele az alkoholt, töltse üvegbe, és alaposan rázza fel.
Hidegen kínálja.

Fűszeres-tojásos bukta
(Curried Egg Puffs)
Hozzávalók:
8 tojás, 2 dkg vaj, 1 mokkáskanál curry, 1-1 db piros és zöld húsú paprika, 5 dkg gomba, 50 dkg kelt tészta

Elkészítés
Közepes hőmérsékleten olvassza meg a vajat.
Tegye rá a finomra vagdalt paprikákat, és párolja üvegesre.
Adja hozzá a vékonyan szeletelt gombát.
Amikor kellően levet eresztett, akkor öntse hozzá az alaposan felvert és ízlése szerint fűszerezett tojást.
Időnként megforgatva süsse szárazra a rántottát.
A kelt tésztát lisztezett deszkán nyújtsa ki ujjnyi vastagra.
Vágja 8 centis négyzetekre, amelyekre 1-1 kanál tölteléket rak.
Hajtogassa félbe a tésztákat, szélüket nyomkodja össze, majd kenje meg olvasztott vajjal mindegyiket.
Helyezze a buktákat egymáshoz közel egy tepsire.
Langyos helyen pihentesse 20 percet, majd 200 fokos sütőben süsse aranybarnára a süteményeket.
Hagyja kissé hűlni, majd egymástól elválasztva tegye tálra a buktákat.

Gazdag tojáslikőr
(Rich Eggnog)
Hozzávalók:
6 tojás, 1,8 dl cukor, 2-2 dl brandy és rum, 3-3 dl tej és tejszín, 1 darab egész fahéj

Elkészítés
Válassza szét a tojások sárgáját és fehérjét.
Gépi habverővel verje habosra a sárgáját, miközben folyamatosan adja hozzá a cukrot.
Vegye a keverő sebességét a minimálisra, és nagyon vékony sugárban öntse hozzá az alkoholokat, majd a tejféleségeket.
Öntse üvegbe, tegye bele a fahéjat és zárja le.
Naponta felrázogatva, egy hét után, jól lehűtve kínálhatja.

Gombás tojás
(Eggs with Mushroom)
Hozzávalók:
8 db tojás, 20 dkg vargánya, 1 fej vöröshagyma, vaj, fél csokor petrezselyem, bors, só, 2 gerezd fokhagyma, 8 szelet kenyér

Elkészítés
Az alaposan megmosott gombákat vékonyra szeleteljük.
A hagymát és a petrezselymet apróra vagdaljuk.
Egy serpenyőt kikenünk vajjal.
Beletesszük a gombát és a hagymát. Ráhintjük a petrezselymet, ízlésünk szerint fűszerezzük. Fedő alatt 5 percig pároljuk, végül a felvert tojást ráöntjük.
Újabb 3-4 percig sütjük, mialatt kocsonyás lesz. Közben a kenyérszeleteket kissé megfokhagymázzuk.
Elosztjuk rajta a rántottát, majd a szeleteket 2 perc alatt készre sütjük a forró grillsütőben.

Házi "Jó reggelt"
(Homestyle Godd Morning)
Hozzávalók:
6 tojás, 4 szelet kenyér, 2 dl tejföl, 4 szelet pulykasonka, 3-3 dkg füstölt- és juhsajt, 4 fej gomba, 10 dkg hasábburgonya, só, 1 csokor snidling

Elkészítés
A kenyérszeleteket fektesse kiolajozott tepsibe.
Fedje be a sonkaszeletekkel, erre rendezze el a vékonyan felszeletelt gombát.
Üsse keverőtálba a tojásokat.
Keverje bele a reszelt füstölt sajtot, a tejfölt és öntse a tepsiben lévő rakottasra.
A 180 fokra előmelegített sütőben süsse addig, míg kezd a teteje megbarnulni.
Ekkor vegye ki és morzsolja a tetejére a juhsajtot.
Tegye vissza, és süsse készre 15-20 perc alatt.
Tálalás előtt hintse meg a finomra vagdalt metélőhagymával.

Forrás:
ALI BÁCSI RECEPTTÁRA - AZ EZERARCÚ TOJÁS
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.