Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ EZERARCÚ TOJÁS 8.

2020.07.19

ALI BÁCSI RECEPTTÁRA

Kínai tojás
(Chineese Eggs)
Hozzávalók:
5 tojás, 1 kis fej vöröshagyma, 1 marék búzacsíra

A mártáshoz:
2 dl csirkeleves, 1 mokkáskanál cukor, 1 teáskanál szójaszósz, 1 mokkáskanál étkezési keményítő, só, őrölt bors, 1 evőkanál tejszín

A tojásokat főzze keményre, vágja vékony cikkekre, majd a búzacsírával és a vékony szálakra vagdalt hagymával együtt tegye tálba.
A mártáshoz valókat csomómentesen keverje össze.
Lábosban tegye alacsony hőfokon a melegre, és folyamatosan keverve gyöngyöztesse, míg kellően besűrűsödik.
Ekkor öntse a tojásos keverékre, majd 4-5 órán át, pihentesse hűtőszekrényben.
Főtt húsok mellé salátának kínálja.

Krémes rántotta
(Creamed Scrambled Egg)
Hozzávalók:
3 tojás, 1 evőkanál tejszín, csipet só és bors, 5 dkg főtt sonka, 5 dkg gomba, 1 gerezd fokhagyma, 1-1 kávéskanál krémsajt és vaj, kevés koriander

Elkészítése:
Keverje össze simára a tojásokat a tejszínnel.
Ízesítse sóval és borssal.
Serpenyőben a vajon pirítsa meg a vékonyra szelt gombát és a zúzott fokhagymát.
Erre öntse a tojás keveréket, és süsse készre.
Vegye le az edényt a melegről.
Kenje el rajta a krémsajttal, korianderrel és az összevágott sonkával kikevert krémet.
Takarja le, és fedő alatt tartsa 4-5 percig a melegen.
Friss kenyérrel tálalja.

Krémsajtos rántotta
(Cream Cheese Scrambled Eggs)
Hozzávalók:
12 tojás, 2 dl tejszín, 15 dkg krémsajt, 1 teáskanál só, csipet őrölt bors, 2 dkg vaj, 1 gerezd fokhagyma, csipet pirospaprika

Elkészítése:
A vaj kivételével alaposan keverje egyneművé a többi összetevőt.
Egy deka vajjal kenjen ki egy serpenyőt.
Öntse bele a keveréket, és közepes hőmérsékleten süsse addig, míg teljesen megszilárdul, kezd felhólyagosodni, és a teteje is világosbarna lesz.
Ekkor csúsztassa tálra, és még forrón kenje meg a tetejét a zúzott fokhagymával elkevert maradék vajjal.
Díszítésként csipetnyi pirospaprikával hintse meg és forrón tálalja.

Kubai tojás
(Huevo Cubano)
Hozzávalók:
8 kemény tojás, 15 dkg apró rák, 5 dkg sajt, 3 evőkanál tej, fél teáskanál só, csipet bors, 1 kis fej vöröshagyma, 1 zöldpaprika, 1 evőkanál vaj, 1 doboz sűrített paradicsom, 15 dkg főtt rizs, 1 csokor petrezselyem

Elkészítése:
A megtisztított kemény tojásokat éles késsel hosszában felezze el.
A fehérjéket tegye félre, míg a sárgájukat kis tálkában villával nyomja széjjel.
Keverje hozzá a reszelt sajt felét, a tejet, a sót és ízlése szerint őrölt borsot.
Dolgozza krémessé, és töltse meg vele a tojások fehérjét.
A megolvasztott vajon párolja üvegesre a lereszelt hagymát.
Dobja rá a nagyon apróra vagdalt paprikát.
Forgassa egybe, majd két-három perc múlva tegye hozzá a paradicsompürét.
Amikor felforrt, adja hozzá a tisztított rákot, a maradék sajtot és nagyon lassú tűzön párolja 15 percet.
Szükség esetén pár kanálnyi forró vizet öntsön rá.
Nagyobb tál aljára simítsa a főtt rizst.
Öntse rá a rákragut, majd rendezze el rajta a töltött tojásokat.
Szórja meg a finomra vagdalt petrezselyemmel és forrón tálalja.

Forrás:
ALI BÁCSI RECEPTTÁRA - AZ EZERARCÚ TOJÁS
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.