Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FRANCIA RECEPTEK AMERIKAI MÓDRA 2

2019.04.03

ALI BÁCSI RECEPTTÁRA

Boros kakas
(Coq au Vin)
Hozzávalók:
20 dkg bacon szalonna, 2 evőkanál vaj, 1,2 - 1,5 kg-os konyhakész csirke, ízlés szerint só és bors, fél dl konyak, 7 dl burgundi vagy Chianti, 1 dl csirkeleves, fél evőkanál paradicsompaszta, 2 gerezd fokhagyma, csipet morzsolt kakukkfű, 1 babérlevél, 20 dkg gomba, 1 fej hagyma

Elkészítése:
Vágja fél centis kockákra a bacont, és főzze 10 percig 5 deci vízben. Szűrje le, öblítse hideg folyó csapvízben, csepegtesse le, és törölje szárazra. A felforrósított vajon enyhén pirítsa meg, míg világosbarna kezd lenni. Szűrőkanállal vegye ki, és tegye félre. A visszamaradt vajas zsiradékon minden oldalról süsse elő a kakast. Ekkor sózza és borsozza meg, és tegye vissza az edénybe a sült szalonnát. Fedje be az edényt, és közepes hőmérsékleten párolja 10 percig. Közben egyszer fordítsa meg. Vegye le a fedőt, öntse a szárnyasra a konyakot, és óvatosan gyújtsa meg. Amikor kialszik a láng, öntse fel a borral. A forró levesben keverje el a paradicsompürét a zúzott fokhagymát és a fűszereket, majd öntse a kakasra. Fedő alatt forralja további 25-30 percet. Amikor megpuhult vegye ki, és darabolja fel. A babérlevelet dobja ki. A finomra vágott hagymát kevés zsiradékon párolja üvegesre. Tegye bele a vékonyan felszeletelt gombát, és pirítsa zsírjára. Szórja meg a liszttel, végül a kakas főzőlevével csomómentesen hígítsa fel. Forralja össze a visszamaradt főzőlével, míg kellően besűrűsödik. Tegye vissza bele a húst, és tálalja.

Boros marhaszelet
(Casserole of Beef with Wine)
Hozzávalók:
1,5 kg sovány marhahús, 4 dl fehérbor, 0,6 dl konyak, 2 evőkanál olívaolaj, fél-fél teáskanál só, őrölt babér és bors, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 2 fej gyalult vöröshagyma, 1 szál gyalult sárgarépa

Elkészítése:
Forrósítsa fel füstölésig a serpenyőt. Tegye bele az ujjnyi vastagra szeletelt, megsózott húsokat. Hagyja megkapatni, de azonnal a másik oldalon is pirítsa le, és öntse fel a borral. Fűszerezze ízlés szerint, adja hozzá a fokhagymát és a nagyon vékonyra vágott hagymát. Locsolja meg a konyakkal. Gyújtsa meg, de szinte azonnal oltsa is el a lángot. Tegye rá a sárgarépát, takarja be, majd fedő alatt, lassú melegen párolja készre. Ha a hús megpuhult, tegyen rá két-háromkanálnyi vörösbort, majd tálalja a finom párolt marhaszeletet.

Borsos szelet
(Steak au Poivre)
Hozzávalók:
2 evőkanál vegyes bors, 1,1 kg marhahús, só, 1 csokor újhagyma, 1,5 dl marhahús leves, fél dl konyak, 3 evőkanál vaj

Elkészítése:
Szórja a színes egész borsokat egy nagyobb tál aljára. Durvára törje össze, majd forgassa bele a felszeletelt marhahúsokat. Kézzel alaposan nyomja bele a fűszerbe a szeleteket, sózza meg, végül letakarva tegye félre 1,5 - 2 órára. Szűrőkanállal, lecsepegtetve szedje felforrósított vajra. Minden oldalukat süsse pirosra. Szedje tálra, és a visszamaradt zsiradékban, a nagyon finomra vágott, vagy lereszelt újhagymát párolja üvegesre. Öntse fel a levessel. Amikor felforrt, tegye vissza a húsokat. Locsolja rájuk a konyakot, azonnal gyújtsa meg, majd amikor elaludt a láng, takarja le az edényt. Fedő alatt pihentesse 20 percet. Sült krumplival tálalja.

Bretagne-i eperpuding
(Strawberries Charlotte from Brittany)
Hozzávalók:
30-35 db babapiskóta, 50 dkg eper, 1 dl eperpálinka, 5 dl tej, 10 dkg porcukor, 5 kg liszt, 2 tojássárgája, só

Elkészítése:
A tojások sárgáját keverje ki a porcukorral, majd a folyamatosan hozzáadott liszttel. Végül az egész tojással addig keverje, míg a krém kifehéredik. A csipet sóval felforralt tejhez folyamatosan keverve adja a krémet, és néhány percig főzze. Öntse bele a pálinka felét és várjon, míg kihűl. Az megtisztított, megmosott, lecsepegtetett epret darabolja fel, és forgassa a krémbe. Egy üvegtál alját és oldalát bélelje ki a babapiskótával. Locsolja meg a maradék pálinkával. Töltse bele a krémet. Tetejét is fedje be a piskótával. Fél napot a hűtőszekrényben tartva, majd eperszemekkel díszítve tegye az asztalra.

Forrás:
ALI BÁCSI RECEPTTÁRA - FRANCIA RECEPTEK AMERIKAI MÓDRA
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.