Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HALFALATOK 2.

2020.02.07

ALI BÁCSI RECEPTTÁRA

Csuka savanyú káposztával
(erdélyi)
Hozzávalók:
2 kg-os csuka, 1 kg savanyú káposzta, 2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál liszt, 1 kávéskanál pirospaprika, 3 evőkanál zsír, 3 dl tejföl, só

Ekészítése:
A megtisztított, és fejétől, farkától megfosztott haltörzset vágja háromujjnyi széles darabokra.
Mindegyiket irdalja be, és dörzsölje be sóval.
A belsőségekből, fejből, farokból a finomra vágott hagymával főzzön hallevet, amit aztán át kell passzírozni.
Az így kapott lébe tegye fel főni a rövidebb szálakra vágott káposztát.
A haldarabokat forgassa bele paprikás lisztbe, majd forró zsírban süsse pirosra.
Mikor a káposzta puhára főtt, akkor a felét szedje ki a lábosból.
Fektesse a maradékra a sült halakat, amiket takarjon vissza a kiemelt káposztával.
A tetejét locsolja meg tejföllel, végül 180 fokos sütőben 15 perc alatt süsse készre.

Ecetes törpeharcsa
(szerb)
Hozzávalók:
1 kg törpeharcsa, 1 kávéskanál pirospaprika, 1 evőkanál liszt, 1,5 dl ecet, 1 kávéskanál cukor, 2 db babérlevél, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál bors, 1 db fejes saláta, 1 db citrom, só

Ekészítése:
A törpeharcsákat tisztítsa meg kívül-belül, a fejüket vágja le, és alaposan mossa meg.
Sóval dörzsölje be, majd hagyja állni pár órán keresztül.
Forgassa bele a halakat paprikás lisztbe.
Forró olajban süsse pirosra mindkét oldalukon. Közben az ecet, só, cukor és kevés víz kikeverésével készítsen salátalevet. Ízesítse babérlevéllel, zúzott fokhagymával és őrölt borssal.
A kihűlt sülteket forgassa bele a salátalébe.
Hagyja legalább egy napig érlelődni.
Rendezze a halakat salátalevelekre, és citromszeletekkel díszítve kínálja.

Fogasfilé almamártással
(ukrán)
Hozzávalók:
4 szelet fogasfilé, 2 evőkanál citromlé, 1-1 csokor petrezselyem, bazsalikom, tárkony és snidling, 4 db kisebb paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 1 db alma, ízlés szerint só és őrölt bors, 1 evőkanál olaj, 2 teáskanál mustár

Ekészítése:
A halfiléket locsolja meg citromlével, és mindkét oldalukat sóval, borssal hintse meg.
Hagyja állni 10 -15 percen át, majd a forró olajon először a bőrös oldalát, majd a másikat süsse pirosra.
Emelje a húsokat tálra, és tartsa melegen.
A visszamaradt olajon párolja üvegesre a hagymát, majd tegye rá a meghámozott, kicsumázott és vékony gerezdekre aprított almát.
Ha kezd némileg pirulni, akkor öntsön alá 2-3 evőkanál vizet.
Keverje bele a mustárt, a meghámozott, apróra kockázott paradicsomokat és az együtt finomra vagdalt zöldfűszereket. Ízesítse sóval és borssal.
Forralja össze a mártást, végül a filéket ezzel leöntve, párolt rizzsel, vagy burgonyapürével tálalja fel.

Fűszeres hal
(francia)
Hozzávalók:
4 db (1 kg) pisztráng, 4 evőkanál citromlé, 4-4 szál friss kakukkfű és rozmaring, 20 dkg vaj, 1 csokor kapor, 1 francia kenyér (bagett), fokhagyma
Ekészítése:
A halat pucolja meg, kívül-belül dörzsölje be sóval, és csepegtesse meg citromlével.
A vajat keverje ki a finomra vagdalt kaporral.
Minden hal belsejébe tegyen egy-egy szál zöldfűszert, valamint egy evőkanál kapros vajat.
Egyenként csomagolja alufóliába a pisztrángokat.
Fektesse grillrácsra, és mindkét oldalukon 10 percig grillezze.
Míg a hal sül, a felszeletelt kenyereket szárazon pirítsa zsemleszínűre, és kissé dörzsölje be fokhagymával.
Az elkészült sültet pirított kenyérrel és friss salátával kínálja.

A szerkesztő javaslata: Télidőben grillezni nem a legkellemesebb foglalatosság. Ezért így késő ősztől, tavaszig konyhád sütőjében is elkészítheted ezt a fogást, egy magasabb falú tepsir teszed a rácsot, arra pedig a fóliba csomagolt halakat. A tepsit a sütőben alulra tedd, és ne teljes lánggal - vagy max hőfokon elektromos sütő esetén, süsd készre.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ALI BÁCSI RECEPTTÁRA - HALFALATOK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.