Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ALKOHOLOS LEVESEK 6.

2019.03.09

ALKOHOLOS ÉTELEK KÖNYVE

DÉL-TIROLI SÖRLEVES
Elkészítése:
Negyed liter erőlevest, 1/8 liter sört, egy deci tejszínt és három tojássárgáját habverővel összekeverünk, majd habüstben, folytonos keverés mellett, gőz felett forráspontig hevítünk. Vigyázzunk, nehogy összeugorjon a tojás! Mikor a leves eléri a krémszerű állagát, szerecsendióval, fahéjjal és sóval ízesítjük. Fahéjas, pirított zsemlyekockával tálaljuk.

ERDÉSZNÉ LEVESE
Hozzávalók:
50 dkg vadhús, 25 dkg kucsmagomba, 5 dkg füstölt szalonna, csontlé, vadcsontból főzve, 10 dkg zsír, só, hagyma, paprika, 1 gerezd fokhagyma, zöldpetrezselyem, 1 dl fehérbor, liszt, 1 dl tejföl, törött bors, majoránna, zöldpaprika, paradicsom, babérlevél. Öregebb vadhúst használjunk

Elkészítése:
A húst kisebb kockákra vágjuk, s több vízben tisztára mossuk, majd forrásban lévő vízbe tesszük, egyszer felforraljuk benne, és leszűrjük, ismét lemossuk, és szitán lecsorgatjuk. Egy kis fej apróra vágott hagymát 6 dkg zsírban megfonnyasztunk, megszórjuk egy kávéskanálnyi pirospaprikával, elkeverjük, és beletesszük a húst. Megsózzuk, megborsozzuk, hozzáteszünk egy kis darabka babérlevelet, és fedővel betakarva puhára főzzük. Ha zsírjára pirul, egy - egy öntetnyi, kevés fehérborral engedjük fel, és tovább pároljuk. Amíg a hús fő körülbelül 2 liter csontlevet főzünk a vadcsontokból. A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, és serpenyőben üvegesre pirítjuk, majd beletesszük a fölszeletelt kucsmagombát, megsózzuk, egy csípet majoránnával, fűszerezzük, és meghintjük kevés vágott zöldpetrezselyemmel. Beleteszünk egy gerezd szétnyomkodott fokhagymát, majd állandó keverés mellett megpirítjuk. Külön edényben 4 dkg zsírból ugyan annyi lisztből rózsaszínű rántást készítünk, vágott petrezselyemmel megszórjuk, elkeverjük benne, és kevés csont lével felengedve simára keverjük. Ha a hús megpuhult rá szűrjük a csontlevet, megsózzuk, és felforraljuk. Hozzátesszük a pirított gombát, 1-2 felaprított zöldpaprikát, paradicsomot, és ismét felforraljuk. Ekkor habverővel állandó keverés mellet besűrítjük a rántással, beleöntjük a tejfölt, és elkeverve benne készre főzzük. Utána sózzuk, fűszerezzük, apró zsemlegombócokat főzőnk meg benne és ezzel tálaljuk.

ÉSZT SÖRLEVES
Hozzávalók:
10 dkg durván reszelt fekete kenyér, 6 pohár víz, fél liter barna sör, 6 evőkanál méz vagy cukor, 1-2 evőkanál tejszín

Elkészítése:
A kenyeret a vízben puhára főzzük, hozzáadjuk a sört, a mézet vagy a cukrot, és végül a tejszínt. Forrásig hevítjük.

ÉSZT SÖRLEVES, TEJJEL
Hozzávalók:
6 pohár tej, 6 evőkanál méz vagy cukor, 4 tojás, fél liter sör, 10 dkg fehér kenyér (vagy zsömle), vagy 4-5 kétszersült

Elkészítése:
A tejet feltesszük forrni, közben a tojást összekeverjük a mézzel vagy a cukorral, majd a sörrel. Ha a tej már forró, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk. A levest felhevítjük (nem forraljuk!), majd ráöntjük a szárított kenyérkockákra. Hidegen tálaljuk.

Forrás:
ALKOHOLOS ÉTELEK KÖNYVE
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.