Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BARACKOK 2.

2019.07.24

BEFŐZŐK LEXIKONJA

KAJSZIBARACK DZSEM 01.
Elkészítése:
2 kg érett kajszibarackot mossunk meg, és csöpögtessük le.
Forraljunk vizet, majd a gyümölcsöt apránként, egyszerre csak 8-10 szemet téve a szűrőbe, merítsük a lobogva forró vízbe.
Könnyen hámozhatjuk meg a barackot, ha még forrón lehúzzuk a héját.
A gyümölcsöket vágjuk félbe, magozzuk ki, rakjuk mély tálba. 2 kg kristálycukrot elosztva, soronként hintsük meg 1-1 adaggal. Ha kihűlt, fedjük le. Tároljuk lehetőleg hűvös helyen (hűtőszekrényben vagy kamrában). Másnap öntsük befőző lábosba a levével együtt. Adjunk hozzá 6 szem, csonthéjától megfosztott, nem keserű barackmagot. Folyton keverve forraljuk fel. 20 percnyi főzés után hagyjuk kicsit kihűlni, majd töltsük üvegekbe.
A dzsem tetején osszunk el összesen 0.5 dl barackpálinkát.
Gondosan, légmentesen kössük le az üvegeket.
Gőzölő fazékban, lassan forrósítsuk fel.
A víz forrásától számított 30 percig gőzöljük.
Az üvegeket a fazékban kihűtve, letörölve állítsuk lehetőleg sötét helyre.

KAJSZIBARACK DZSEM 02.
Hozzávalók:
1 kg gyümölcs, 50-60 deka cukor

Elkészítése:
A szép kemény, de érett barackot felibe vágjuk, magját eltávolítjuk.
Cukorral porcelántálba rétegesen lerakjuk, fehér papírt teszünk a tetejére, és hűvös helyen 12 órát állni hagyjuk.
Másnap gyorsan felforraljuk, és a forrástól számítva 20 percig állandóan kevergetve főzzük.
Forrón üvegekbe rakjuk, és szárazgőzben tartjuk kihűlésig.

KAJSZIBARACKDZSEM 03.
Hozzávalók:
2 kg érett kajszibarack, 1 kg kristálycukor, 0,5 dl barackpálinka, 6 szem, nem keserű barackmag

Elkészítése:
A kajszibarackot megmossuk, lecsöpögtetjük.
Vizet forralunk, majd apránként, egyszerre csak 8-10 szemet szűrővel a lobogva forró vízbe merítünk, hogy könnyen meghámozhassuk.
A még forró barackok héját lehúzzuk, majd a kimagozott, fél gyümölcsszemeket mély tálba rakjuk, soronként meghintjük a cukorral, és ha kihűlt, lefedjük.
Másnapig, lehetőleg hűvös helyen (hűtőszekrényben vagy kamrában) tároljuk.
Ezután befőző lábosba öntjük a levével együtt, hozzáadjuk a csonthéjától megfosztott barackmagot, és folytonosan kevergetve felforraljuk.
20 percnyi főzés után hagyjuk kicsit kihűlni, majd üvegekbe töltjük.
A barackpálinkát elosztjuk a dzsem tetején, végül gondosan, légmentesen lekötjük. Gőzölő fazékba tesszük, és lassan felforrósítjuk. A víz forrásától számított 30 percig gőzöljük.

(Ha az üvegbe töltött kajszi dzsem tetejére késhegynyi nátrium-benzoikumot szórunk, nem szükséges a nedves gőzölés.)

Az edényben hagyjuk kihűlni, majd letörölgetve végleges, lehetőleg sötét helyére állítjuk.
Megjegyzés:
Készíthetjük nyersen is. Ilyenkor a gyümölcs és a cukor aránya egyenlő legyen. A kimagozott, meghámozott, darabokra vágott barackot porcukorral hintjük meg, és egy éjszakán át, hagyjuk állni. Másnap addig keverjük, amíg a cukor teljesen fel nem olvad benne. Tartósítószert szórunk az üvegekbe töltött gyümölcs tetejére, és lekötjük.

Csak sötét, hűvös helyen áll el.
Felbontás után hűtőszekrényben ajánlatos tárolni.

KAJSZIBARACKDZSEM 04.
Hozzávalók:
1 kg barack, 55 dkg cukor, 15 db feltört barackmag bele

Elkészítése:
A barackokat forró vízben kifőzzük, lecsurgatjuk, majd meghámozzuk, és cukorral rétegezve befőző-edénybe rakjuk. Letakarjuk, és másnapig hűvös helyre tesszük. Másnap felforraljuk, és 20-25 percig főzzük. Langyosan töltjük az üvegekbe, és 20-30 percig gőzöljük.
A maggal legyünk óvatosak, nehogy keserű magokat főzzünk bele!

KAJSZIBARACK ECETTEL .
Elkészítése:
Egy kiló cukorba öntsünk fél liter vizet, félannyi jó borecetet, kevés szegfűszeget és fahéjat.
Ha mindez jól fő, tegyünk bele annyi magvas kajszin - barackot héjától megtisztítva a mennyit csak ellep a cukros lé. Kevés ideig főzzük, kavarva, hogy minden gyümölcs egyenlően felmelegedjék.
Ekkor vegyük le a tűzről, s befedve hagyjuk másnapig. Másnap rakjuk a barackokat nagy üvegekbe; a levét - mielőtt reá öntenénk, - sűrítsük meg jól, azután kössük be s tegyük főni vízben.
Ha kihűlt, rakjuk kamarába.

KAJSZIBARACK KOMPÓT 01.
Hozzávalók:
1 kg barack, 30 dkg cukor, 1 dl víz

Elkészítése:
A félérett kajszibarackot kimagozzuk, meghámozzuk, gyenge szeszes vízbe rakjuk. 1 kg cukorhoz 1 dl vizet számolva szirupot készítünk, melegen a gyümölcsre öntjük, uborkás üvegekbe rakjuk, 1 kg gyümölcsre 30 dkg cukrot számítva szirupot készítünk, amit ha forr, lehabozva, egy kávéskanál szalicilt beletéve, forrón a gyümölcsre öntünk, szorosan lekötözzük, és gőzölés nélkül eltesszük és letakarjuk.

KAJSZIBARACK KOMPÓT 02.
Hozzávalók:
5 kg kajszibarack, 1 kg cukor, 1 kávéskanál szalicil

Elkészítése:
A barackot szárától óvatosan megtisztítjuk, megmossuk, lecsurgatjuk, uborkás üvegekbe rakjuk, 5 kg gyümölcsre 1 kg cukrot számítva szirupot készítünk, amit ha forr, lehabozva, egy kávéskanál szalicilt beletéve, forrón a gyümölcsre öntünk, szorosan lekötözzük, és gőzölés nélkül eltesszük és letakarjuk.

KAJSZIBARACKLIKŐR
Elkészítése:
15-20 érett barackot feldarabolunk, miután magját kivettük.
A magokat megtörjük, s kb. felének a belét félretesszük.
A barackot és a másik fele magot kissé összezúzzuk, üvegkannába tesszük, s hozzáadunk 50 dk porcukrot, valamint 1/2 l szeszt vagy jó minőségű pálinkát.
Lekötjük celofánnal, és meleg helyen tartjuk, amíg a gyümölcs leül az aljára.
Ekkor leszűrjük, és 2-3 hétig még érni hagyjuk.
Aki szereti, kevés citromlevet adhat hozzá.
Ha a színe nem elég tetszetős, karamellel színezzük.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
BEFŐZÉSEK LEXIKONJA - BARACKOK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.