Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BELSŐSÉGEK LEXIKONJA - A CSIRKEMÁJAS RECEPTEK 1.

2016.08.25

BELSŐSÉGEK LEXIKONJA

ALMÁS CSIRKEMÁJ
Hozzávalók:
2 alma, 60 dkg csirkemáj, 2 vöröshagyma, 10 dkg margarin, fél dl almapálinka, majoránna, bors, só

Elkészítése:
A nagyobb darabokra vágott májat a vajban megpirítom, majd kiveszem a serpenyőből. A hagymát szeletekre vágom, és a visszamaradt margarinban karikáira szedegetve megsütöm. Az almát gerezdekre vágom, és a hagymához adom. Rövid ideig együtt párolom, majd beleöntöm a pálinkát, fűszerezem majoránnával és borssal.
A májat is hozzáadom, sózom, és 4-5 percig párolom.

ALMÁS CSIRKEMÁJAS SERPENYŐ
Hozzávalók 4 személyre:
4 szép libamáj, 50 dkg alma, 3-4 evőkanál olaj, 1 csokor zsálya, 40 dkg csirkemáj, só, őrölt bors, 1 dl almabor

Elkészítése:
Az almát és a libamáját megmossuk, megtisztítjuk, és felvágjuk őket. A forró olajba dobjuk bele a zsályalevelet, és forgassuk át. Miután átforgattuk vegyük ki, és a zsályás olajba tegyük bele a hagymát és a maját. és pirítsuk meg. Ízesítsük őrölt borssal, és adjuk hozzá az almadarabokat.
Öntsük rá az almabort, és nagy lángon rázogassuk addig, míg a máj megpuhul.
Ezután már sózhatjuk, és a tetejére helyezzük a zsályaleveleket,
Köretnek ajánljuk mellé a hagymás tört burgonyát.

ANANÁSZOS MÁJ
Vesebetegek is fogyaszthatják.
Hozzávalók:
50 dkg csirkemáj, 20 dkg csiperkegomba, 2 szelet (konzerv) ananász, 1 fej hagyma, 1 evőkanál liszt, 1 dl húsleves (kockából is készülhet), petrezselyem, olaj, só

Elkészítése:
A májat csíkokra metéljük, és lisztben megforgatjuk. Megforrósított olajon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát. Beletesszük a májat, majd a vékonyra szeletelt gombát is. Néhány percig pirítjuk, majd felöntjük a tyúkhúslevessel és megpároljuk. Hozzáadjuk a lecsöpögtetett, feldarabolt ananászt, megsózzuk és összeforraljuk.
Párolt rizzsel körítve, petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

AVOKÁDÓS CSIRKEMÁJJAL TÖLTÖTT OMLETT
Hozzávalók:
40 dkg csirkemáj, 10 dkg paprika, 1 fej vöröshagyma, 1 dl tejszín, 5 cl étolaj, 2 mokkáskanál só, csipet őrölt fehér bors, csipet morzsolt majoránna, korty sherry

Elkészítése:
Előhevített olajon a finomra vágott vöröshagymát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a megtisztított, kockákra vágott csirkemájat. Tovább pirítjuk. Fűszerezzük őrölt fehér borssal, morzsolt majoránnával. Hozzáadjuk a felkockázott avokádókat és paprikákat, együtt készre pároljuk. A tojásokat felütjük, elkeverjük a tejszínnel, enyhén megsózzuk. Nagyobb serpenyőben, hevített olajon megsütjük.
Tálaláskor a ragut középre halmozzuk.
Friss fejes salátával, főtt burgonyával tálaljuk.

ÁNIZSOS CSIRKEMÁJ 01.
Elkészítése:
A szép egyforma csirkemájakat reszelt gyömbérrel, zúzott fokhagymával őrölt csillagánizzsal és cukorral ízesítjük. Fehérbort és szójamártást összeforralunk, és a csirkemájakat belepároljuk.
Kihűtjük, és 24 órán keresztül pácoljuk.

ÁNIZSOS CSIRKEMÁJ 02.
Kínai hideg előétel
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 3 szelet friss gyömbér, 1 gerezd apróra vágott fokhagyma 2 dl szójamártás, 4 db csillagánizs, 1 dl száraz fehérbor 1 kávéskanál cukor

Elkészítése:
A csirkemájat az összekevert fűszerekkel 20 percig főzzük. Kihűtjük, és másnap leszűrve, saláta- vagy zellerlevélre tálaljuk.

BIRSALMÁS CSIRKEMÁJ
Hozzávalók:
8 db csirkemáj, 1 közepes nagyságú birsalma (vagy birskörte), 5 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál liszt, 1 kis fej vöröshagyma, 1-2 teáskanál cukor, ízlés szerint só és törött fekete bors, késhegynyi őrölt szegfűszeg

Elkészítése:
A füstölt szalonnát nagyon apró darabokra vágom, zsírját kiolvasztom, majd a megtisztított és hajszálvékony karikákra vágott vöröshagymát sárgára fonnyasztom rajta. Ezután hozzáteszem a meghámozott, kicsumázott és vékony gerezdekre szeldelt birsalmát. Pirítom néhány percig, majd megsózom és fűszerezem. Ezután a birsalmát kiveszem a serpenyőből, és melegen tartom. Helyére dobom az előzőleg lisztben megmártott csirkemájakat és erős tűzön, hirtelen mindkét oldalán lepirítom. A májhoz teszem a birsalmát, összeforralom, és a birsalma savanyú ízét csöpp cukorral szelídítem.
Párolt rizs illik mellé. Csak a tányéron sózom.

BORBAN FŐTT MÁJAS GOMBÓC
Hozzávalók:
60 dkg csirkemáj, 1.5 dl tej, 50 g zsír, 100 g gomba, 100 g füstölt szalonna, 2 db tojás, 150 g liszt, 60 g vaj, 60 g sajt, 1 l vörösbor, 1/2 csomó petrezselyemzöld, 1 db zsemle, só, őrölt bors, majoránna

Elkészítése: A megtisztított gombát felszeleteljük, a petrezselyemzöldet finomra, a füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk. A májat a tejben áztatott, majd kicsavart zsemlével ledaráljuk. A füstölt szalonnát kisütjük, és az egész nyers tojásokkal együtt a májhoz keverjük, annyi zsiradékkal és liszttel, hogy formálható legyen. Sózzuk, borsozzuk, majoránnával és a zöldpetrezselyemmel ízesítjük. Apró gombócokat formálunk belőle, és a felforralt borban lassú forralás mellett kifőzzük.
A főző borból kiszedjük, lecsepegtetjük, olvasztott vajon megforgatjuk, tálra helyezzük és megszórjuk reszelt sajttal.

BORJÚBORDA KRÚDY MÓDRA
Hozzávalók:
60 dkg borjúkaraj, só, 4 ek olaj, 1 vöröshagyma, 1 kik pirospaprika, 1 kk ételízesítő por, 1 paradicsom, 1 zöldpaprika, 1 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 csapott ek liszt, 20 dkg csirkemáj, 5 dkg vaj, 10-10 dkg fagyasztott sárgarépa kocka és zöldborsó, 30 dkg rizsből főzött párolt rizs

Elkészítése:
A húst szeletekre vágjuk, enyhén kiverjük, sózzuk, az olajban pirosra sütjük, lecsöpögtetve félretesszük. A hagymát finomra vágjuk, és a hús sütése után visszamaradt olajban aranysárgára sütjük. A pirospaprikával meghintjük, 2 dl vízzel felöntjük, az ételízesítő port beleszórjuk. 1-2 percnyi forralás után a húst újból belerakjuk, a fölszeletelt paprikát és paradicsomot hozzáadjuk, lefödve 20-25 perc alatt puhára pároljuk. Utána a húst az edényből kivesszük, a levét a tejföllel és a tejszínnel simára kevert liszttel sűrítjük. Néhány percig forraljuk, ez alatt kellőképp besűrűsödik, majd leszűrjük. A csirkemájat kockákra vágjuk és vajon megpirítjuk. A fagyasztott zöldséget beleszórjuk, lefödve néhány percig saját levében pároljuk, végül a rizzsel összekeverjük.
Tálaláskor a húst a paprikás mártással leöntjük és a csirkemáj-rizottót, mint köretet kínáljuk hozzá.

BROKKOLI LEVES CSIRKEMÁJJAL
Hozzávalók:
1 csirkeaprólék májjal együtt (kb. 50 dkg), + 1 csirkemáj, 25 dkg brokkoli (mélyhűtött is lehet), 5 dkg cérnametélt, 2 dl tejföl, 1 kis fej vöröshagyma, 2-3 evőkanál borecet, 1-1 mokkáskanál törött fekete bors és őrölt koriander

Elkészítése:
A csirkeaprólékot megtisztítom, feldarabolom, és a máj nélkül fazékba teszem. Leöntöm másfél liter vízzel, megsózom, beleszórom a törött borsot és a koriandert, hozzáteszem a megmosott, héjas vöröshagymát. A húst puhára főzöm, majd a levesből kivéve kicsontozom, és metéltre vágom. A nyers csirkemájat is metéltre vágom, és a hússal együtt beleteszem az átszűrt levesbe. Ezután belerakom a megmosott (vagy még fagyos), apró rózsáira szedett brokkolit és a cérnametéltet. Kis lángon addig főzöm, amíg a tészta is, meg a brokkoli is megpuhul. A tejfölt belekeverem a levesbe, felforralom és ízesítem a borecettel.
Rendkívül finom, pikáns leves és hidegen is fogyasztható, ha nincs benne cérnametélt.

Forrás:
BELSŐSÉGEK LEXIKONJA
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.