Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


RECEPTEK TÜDŐRE 4

2020.03.09

BELSŐSÉGEK LEXIKONJA

Rántott tüdő
Hozzávalók:
30 dkg tüdő, 1 db húsleveskocka, 1 dl tejföl, 2 tojás, késhegynyi őrölt szerecsendió, liszt és zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a sütéshez, törött fekete bors, só.

Elkészítése:
A tüdőt megmossuk, lecsöpögtetjük, majd nagyobb darabokra vágjuk.
Annyi vízben tesszük fel főni, amennyi szűken ellepi.
Hozzádobjuk a húsleveskockát, és puhára főzzük.
Ezután levétől lecsurgatjuk, és kétszer átdaráljuk, hogy teljesen pépes legyen.
Törött borssal, szerecsendióval fűszerezzük, belekeverjük a tejfölt és 1 tojást.
A tüdős masszából kis rudakat formálunk, melyet először lisztbe, a megmaradt felvert tojásba, végül zsemlemorzsába hempergetünk, és bő, forró olajban pirosra sütjük.
Petrezselymes, párolt rizs vagy sült burgonya a hozzáillő köret, de a hagymás burgonyasaláta is jól illik mellé.

Rizses birka
Ez a török piláfhoz hasonló étel majdnem úgy készül, mint a köleskásás birka, a különbség csak az, hogy a rizst nem főzzük együtt a hússal.
Külön készítjük el a paprikást, külön pároljuk a rizst a hozzávaló zöldségekkel és fűszerekkel, s csak a végén keverjük össze.

Hozzávalók 4-6 személyre:
1-1,5 kg birkahús, vegyesen: nyak, comb, lapocka, oldalas, lehetnek benne belsőségdarabok is: szív, máj, tüdő, 1 csapott evőkanál pirospaprika, só, őrölt bors, 1-1 zöldpaprika és paradicsom, 1 jó nagy fej hagyma, 10 dkg zsír, 0,5 kg rizs, 1 csokor petrezselyem.

Elkészítése:
A birkahúst birkapaprikásként tesszük fel főni, de ehhez csak fél hagymát, és a zsiradék felét használjuk fel.
A hagyma másik felét nagyon apróra vágjuk, és a többi zsírban pirítani kezdjük.
A megtisztított és megmosott rizst hozzáöntjük, és megfuttatjuk, majd 8-9 dl csontlevessel vagy erőlevessel felöntjük.
Belekarikázzuk a paradicsomot, a zöldpaprikát, megsózzuk, megborsozzuk és felforraljuk.
Hozzátesszük az apróra vágott petrezselymet, a tűzről levesszük, s egy pléddel betakarjuk. 20-25 perc alatt a rizs saját gőzében jól megpuhul.
A birkapaprikásnak feltett húsokat jó puhára főzzük, akkor jó, ha a hús a csontokról leválik.
Ekkor a nagyobb csontokat kiszedjük, és a lábas tartalmát átszedjük egy serpenyőbe.
(Legjobb egy öntöttvas serpenyő, melynek bordázott az alja.)
Ebben a húsdarabokat óvatosan a zsírjára pirítjuk.
Az sem baj, ha némelyik egy picit meg is ég.
(Amennyiben szükséges, olvasztott, füstölt szalonna zsírjával is meglocsolhatjuk.)
Amikor ezzel megvagyunk, a rizsre borítjuk, kicsit összekeverjük, és már tálalhatjuk is.
Savanyúsággal vagy salátával különösen kiváló.

Rizses tüdő
Hozzávalók:
30 dkg sertéstüdő, 20 dkg rizs, 5 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 teáskanál pirospaprika, 2 db paradicsom vagy 1 teáskanál paradicsompüré, 1 db zöldpaprika, 1 evőkanál olaj, só, törött bors.

Elkészítése:
A megmosott tüdőt sós vízben puhára főzöm, majd lecsöpögtetem és ledarálom a vöröshagymával meg a zöldpaprikával együtt.
Az apróra vágott, kiolvasztott füstölt szalonnán lepirítom, majd aláöntök két deci vizet, és fedő alatt összeforralom.
Közben a rizst olajon üvegesre pirítom, térfogatához képest másfélszeres mennyiségű vízzel felöntöm, belekeverem a tüdős szószt, majd felforralom.
Sóval, borssal, darabokra vágott paradicsommal (vagy a pürével) ízesítem, és a forrásban levő ételt befedve, az előmelegített forró sütőbe teszem.
Harminc percig kis lángon párolom.
Tálalás előtt kissé átforgatom.

Savanyú borjútüdő
Elkészítése:
A tüdőt és a szívet jól megmosva sós vízben feltesszük főni.
Babérlevelet, egész borsot és egész vöröshagymát teszünk bele, és puhára főzzük.
A főzőlében hűtjük ki, majd vékony metéltre vágjuk.
Felhevített zsírban cukrot karamellizálunk, és lisztet pirítunk benne zsemleszínűre.
Finom péppé vágott hámozott ecetes uborkát, kapri bogyót, petrezselyemzöldet, vöröshagymát, fokhagymát és reszelt citromhéjat teszünk a barna rántásba, majd rövid ideig hevítjük.
A tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával és felengedjük a tüdő megszűrt főzőlevével.
Simára keverjük, és kiforraljuk.
Beletesszük a metéltre vágott tüdőt és szívet, majd rövid ideig együtt főzzük.
Tálaláskor az előmelegített tálba merjük az ételt, körete a zsemlegombóc lesz.
Ugyanígy készítjük a tüdővagdalékot is.
A megfőzött belsőségeket, nagy tárcsás őrlőgépen (darálón) ledaráljuk.
Tálaláskor a vagdalék tetejére egy tükörtojást teszünk.

Savanyú tüdő 1.
Hozzávalók:
60 dkg sertéstüdő és szív vegyesen, 1-1 sárgarépa és petrezselyemgyökér, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, fél citrom leve, kis darabka citromhéj (ügyelek arra, hogy a citrom fehér héja nem kerüljön bele az ételbe, mert keserű lesz a mártás). 2 dl tejföl, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál ecet, 1 teáskanál mustár, késhegynyi majoránna és pirospaprika, ízlés szerint só, őrölt fekete bors és csipetnyi cukor

Elkészítése:
A jól megmosott és megtisztított tüdőt-szívet hideg vízbe teszem és felforralom, majd a léből kivéve másik lábosba teszem.
Annyi tiszta, hideg vizet öntök rá, amennyi jó bőven ellepi, majd felforralom.
Ezután megsózom, és félpuhára főzöm.
Ekkor hozzáteszem a megtisztított és karikákra vágott zöldséget meg az összes fűszert.
Teljesen puhára főzöm és leszűröm.
Ezután egy másik edényben az olajat megforrósítom, barnára pirítom rajta a lisztet és a pirospaprikával elkeverve 1 l tüdő főzőlével felengedem.
Simára keverem, ecettel, citromhéjjal ízesítem, csipetnyi cukrot és sót teszek hozzá, majd felforralom.
Közben a főtt tüdőt megtisztítom a nyelőcsőtől és a hörgőktől, majd csíkokra vágom.
Beleteszem a mártásba, hozzákeverem a mustárt és 1 dl tejfölt, és még egyszer fölforralom.
Tálaláskor citromszeletekkel és tejföllel díszítem.
Zsemlegombóc vagy burgonyagombóc illik hozzá.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
BELSŐSÉGEK LEXIKONJA - TÜDŐS RECEPTEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.