Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Húsvét jegyében - böjtöljünk együtt 1.

2014.04.01

 





A nagyböjt (latinul Quadragesima, az Érdy-kódexben negyvenlőböjt) a keresztény közösségekben a húsvét előtti negyven napos előkészületi, bűnbánati időszak.
Lényege Húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás révén. A vallásos gyakorlat középpontjában ebben az időszakban a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll, kifejezve az ember Isten iránti szeretetét. A nagyböjt lelkületének része az ima és a szegények megsegítése is.

Időtartam
A nagyböjt időtartama 40 nap
, ami a Szentírásban és a keresztény hagyományban az események jelentőségét aláhúzó szám (Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt 40 napot böjtölt a pusztába; 40 napig tartott a vízözön; 40 évig vándorolt a zsidó nép a pusztában; 40 napot töltött és böjtölt Mózes a Sínai-hegyen mielőtt megkapta a Tízparancsolatot ; Jónás próféta 40 napos kegyelemidőt hirdetett a bűnös városnak, Ninivének, akik aztán bűnbánatuk jeléül nyilvános böjtöt kezdtek.)

A nagyböjti időszakra eső hat vasárnapot az Egyház nem tekinti böjti napnak (mivel minden vasárnap Krisztus feltámadásának emlékünnepe), ezért a böjti időszak a 7. század óta hamvazószerdával kezdődik a keresztény egyházi naptárban. A nagyböjt utolsó hete a virágvasárnappal kezdődő nagyhét.

A nagyböjt kezdetét megelőző háromhetes időszak a böjtelő, vasárnapjainak neve (húsvéttól számított hozzávetőleges távolságukról): hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapja.

A nagyböjti időszakra eső vasárnapok nagyrészt introitus zsoltáruk első soráról kapták latin nevüket: - Invocavit („Hozzám kiált…”) - Reminiscere („Emlékezzél…”) - Oculi („Szemeim…”) - Laetare („Örvendezz…”) - Judica („Ítélj meg…”) - Palmarum („Pálmák…” – virágvasárnap)

Történelem
A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá; a 7. században alakult ki a szerdai kezdőnap. A 11. századig nagyon szigorúan böjtöltek
: késő délutánig nem ettek semmit, a böjti napokon pedig nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást. A lila a 13. század óta számít a bűnbánatszínének.

A nagyböjti önmegtartóztatás legszigorúbb változata a negyvenelés volt.
Ilyenkor a böjtölő csak negyvenszer evett ebben az időszakban – tehát naponta csak egyszer, naplemente után. Szintén elég szigorú az a szokás, ami alapján a nagyböjt péntekjein csak hét szem búzaszemet ettek. Régen a hittanulók (katekumenok) ekkor készültek fel a keresztség felvételére, ekkor ismerkedtek a hittételekkel, Jézus életével. Húsvét vigíliáján (nagyszombat éjjel) keresztelték meg a katekumenokat, s az ókorban minden évben csak ezen a napon kereszteltek.

Liturgia és szokások
A katolikus egyház
a régebbi szigorú szabályokon mára enyhített: szigorú böjtöt hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő (ekkor a 18 és 60 év közötti hívek a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól), valamint ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy ne fogyasszanak húst. Az időszak liturgikus színe a bűnbánatot jelképező lila. Sok keresztény közösségben – így a katolikus egyházban – az egész időszakban nem hangzik fel az istentiszteleteken az örömöt kifejező alleluja. A templomokat nem díszíti virág. A katolikus egyházban ennek az időszaknak egy sajátos szertartása a keresztúti ájtatosság, Jézus szenvedéstörténetének megjelenítése.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.