Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BURGONYALEVESEK 16

2020.01.29

BURGONYALEXIKON

Burgonyaleves savanyú káposztával 01.
Hozzávalók:
200 g burgonya, 200 g savanyú káposzta, 30 g füstölt szalonna, 20 g zsír, 20 g sima liszt, 50 g hagyma, 1 gerezd fokhagyma, törött bors, majoránna, 1,25 l víz, só, pirospaprika.

Elkészítése:
A megtisztított, megmosott burgonyát kockára, a savanyú káposztát apróra vágjuk.
A kockára vágott füstölt szalonnát kiolvasztjuk, a zsírjában megfonnyasztjuk a megreszelt hagymát, megszórjuk pirospaprikával, összekeverjük a burgonyával meg a káposztával, és rövid ideig pároljuk.
Felöntjük forró vízzel, megsózzuk, és tovább főzzük.
A zsírból és a lisztből világos rántást készítünk, egy kevés törött borssal meg összezúzott fokhagymával fűszerezzük, lepirítjuk, és hozzáadjuk a leveshez.
Végül egy kevés majoránnával ízesítjük, és még egyszer felforraljuk.

Burgonyaleves savanyú káposztával 02.
Hozzávalók:
40 dkg burgonya, 25 dkg savanyú káposzta, 15 dkg puha, füstölt kolbász, 1 kis fej vöröshagyma, 5 dkg füstölt szalonna, 1 csapott evőkanál finomliszt, 1 evőkanál vegeta, ízlés szerint kevés kristálycukor, 1 mokkáskanál csombor (borsikafű), 1 mokkáskanál törött fekete bors, 2 dl tejföl, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, csipetnyi csípőpaprika

Elkészítése:
A burgonyát meghámozom, és kis kockákra vágom.
A savanyú káposztát is felaprítom.
A megtisztított vöröshagymát finomra metélem, a füstölt szalonnát felkockázom.
A füstölt kolbászt megmosom, bőrét lehúzom és felkarikázom.
A szalonnát kis lángra teszem és zsírját kiolvasztom, közben kevergetem, hogy egyenletesen "izzadjon".
A pörcöt szűrőkanállal kiszedem és félreteszem.
A visszamaradt zsíron zsemleszínűre pirítom a lisztet, majd a tűzről félrehúzom és belekeverem a pirospaprikát meg a hagymadarabkákat. Ezután felöntöm három deci hideg vízzel, és folytonos keverés közben felforralom.
Ha már sima a hagymás-paprikás rántás, akkor hozzáöntök még öt deci vizet és beleteszem a nyers burgonyakockákat.
Beleszórom a vegetát, a borsot, a csombort és a csípős paprikát, majd nagyon kis lángon puhára főzöm.
Csak ezután teszem bele az apró savanyú káposztát és a kolbászkarikákat.
Ha a káposzta is megfőtt, ízlés szerint ízesítem a cukorral, esetleg kevés sóval, végül beleöntöm az egy deci vízzel simára kevert tejfölt.
Az egészet jól összeforralom.

Burgonyaleves sonkával
Hozzávalók:
500 gr burgonya, 1 póréhagyma, 1 hagyma, 1 sárgarépa, 1 ek étolaj, 50 g sonkalapocka, 1 l forró húsleves, só, bors, 2 szelet barna toast kenyér 2 ek aprított petrezselyem zöldje

Elkészítése:
A burgonyát meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk.
A megtisztított póréhagymát karikákra vágjuk. A tisztított sárgarépát is kockákra vágjuk.
A lábasban olajat melegítünk, és a sonkát megpirítjuk benne.
A hagymát, és póréhagymát hozzáadjuk, és kb., 5 percig pároljuk.
A húslevest hozzáöntjük, és felforraljuk.
A burgonya, és sárgarépa kockákat hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk, és kb. 30 percig főzzük.
A kenyérszeleteket kockára vágjuk, és pirítjuk.
A levest tálalás előtt megszórjuk a petrezselyemmel, és a kockára vágott pirítós a betét benne.

Burgonyaleves sós heringgel
Hozzávalók 4 személyre:
90 dkg burgonya, 20 dkg hering, (szardella, szaláka vagy tyulka), 1 szál sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál paradicsompüré, 6 dkg margarin, zöldpetrezselyem vagy kapor, só.

Elkészítése:
A fejtől és a belső részektől megtisztított, megmosott halat 15 óra hosszat áztatjuk.
Ezután a burgonyával és a zöldségekkel együtt megfőzzük a szokásos módon.
Zöldpetrezselyemmel vagy kaporral tálaljuk.

Burgonyaleves sóskával
Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg burgonya, 30 dkg sóska, 1 szál sárgarépa, 1 csomó zöldpetrezselyem, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg margarin, fél dl tejföl, babérlevél, só és törött bors, ízlés szerint.

Elkészítése:
Elkészítjük a burgonyalevest, és 5-8 perccel a főzés befejezése előtt hozzáadjuk az összevágott sóskát. <

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
BURGONYALEXIKON - KRUMPLILEVESEK
Szerző:

Almási Edina, Barna Aladár,
Ferenczy Amanda, Hargitai Dezső, Kiss Benő,
Schiller Aurél, Szabó Béla, valamint sok gyűjtőtársam receptközléseit
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.