Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DESSZERTEK 6

2019.04.14

DESSZERTEK

Részeges sárgabarack
Hozzávalók:
50 dkg sárgabarack, 1 tojás, 1 1/2 dl fehérbor, 12-15 dkg liszt, 1 evőkanál porcukor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 1 mokkáskanál őrölt gyömbér, csipetnyi só, olaj a sütéshez, a tetejére fahéjas porcukor, annyi mokkacukor, ahány darab a sárgabarack.

Elkészítés:
A boros tésztához a bort a tojással habosra verjük, majd hozzákeverjük a cukrot, a gyömbért, a fahéjat és a sót. Annyi lisztet keverünk bele, hogy a szokásos sűrűségű palacsintatészta legyen belőle. Félretesszük. A sárgabarackokat megmossuk, lecsöpögtetjük, majd úgy magozzuk ki, hogy a gyümölcs egyben maradjon. A mag helyére rakunk egy-egy szem mokkacukrot. A barackot kissé összenyomjuk, és lisztbe mártjuk. Ezután a tésztába forgatjuk, és rögtön forró olajba tesszük. Vigyázat! A tésztában lévő cukor miatt nagyon hamar sül, egyetlen percre sem szabad magára hagyni, mert megéghet! A megsült barackokat papírtörülközőre tesszük, hogy az a felesleges olajat magába szívhassa, és még melegen fahéjas cukorral gazdagon meghintjük.

Rizstorta
Hozzávalók:
10 dkg rizs, 6 dl tej, 2 dl tejszín, 10 dkg mazsola, 3 dkg vaj, 2 púpozott evőkanál zselatinpor, 1/2 citrom leve és reszelt héja, ízlés szerint cukor vagy méz, 1 mokkáskanál só, 1/2 cm vékony kerek piskótalap.

Elkészítés:
A rizst gondosan megmossuk, átválogatjuk, majd leszűrjük. A vajon üvegesre pirítjuk, ezután 2 dl vizet és 5 dl tejet ráöntünk. Megsózzuk, majd addig főzzük, amíg az összes folyadékot elfövi. Közben a megmosott, leszárazott és átválogatott mazsolát, valamint a reszelt citromhéjat is hozzáadjuk. Végül belekeverjük a cukrot és a citromlevet. Ezután a rizst hagyjuk kihűlni. Közben a tejszín felét kemény habbá verjük. A zselatint lábaskába szórjuk, a megmaradt tejet ráöntjük, és kis lángra téve, folyamatosan, a zselatin oldódásáig kevergetjük. A már kihűlt rizsbe belekeverjük az ugyancsak kihűlt, de még nem dermedt zselatint, majd a tejszínhabot is óvatosan beleforgatjuk. A vékony piskótalapot belefektetjük egy kapcsos tortaformába, és ráhalmozzuk a habos rizst. A tetejét egyenletesre simítjuk, majd fóliával befedve, a hűtőben megdermesztjük. Ez legalább fél nap. Tálalás előtt a forma oldalát késsel meglazítva, a fém tortalappal együtt tálra csúsztatjuk, és a tetejét tetszés szerint feldíszítjük mazsolával, valamint a megmaradt tejszínből vert kemény habbal.
Málnaszörppel lelocsoljuk, és szeletekre vágjuk.
(Ha előzőleg piskótát sütünk, egy vékony lapot érdemes belőle "megmenteni" a rizstortához. Piskóta nélkül is jó.)

Rumos banán
Hozzávalók:
4 kissé kemény, zöld banán, 5 dkg mazsola, 1 citrom, 2 dkg vaj vagy margarin, 10 dkg kristálycukor, 1/2 dl rum (az aroma nem jó).

Elkészítés:
Nagy serpenyőbe tesszük a vajat, és felolvasztjuk. Rászórjuk a kristálycukrot, és folytonosan kevergetve szép világosbarnára pirítjuk. Ha a karamell már jó, a serpenyőt a tűzről lehúzzuk, várunk néhány percet, és 1 dl vizet óvatosan beleöntünk. (Vigyázat! A forró karamell fröcskölhet.) Utána a tűzre visszatesszük, és addig forraljuk, amíg a karamell egészen feloldódik a lében. A citromot forró vízben megmossuk, nem nagyon vékony karikákra vágjuk, a magjait kipöcköljük, majd a citromkarikákat beletesszük a karamellbe. Fedetlenül pároljuk néhány percig, ezután megfordítjuk, és a másik oldalukat is megpároljuk. Ezt követően a citromkarikákat kivesszük a serpenyőből, és helyükre rakjuk a meghámozott és ferdén felszeletelt banánokat. Ugyancsak néhány percig mindkét felén pároljuk, majd beleszórjuk a megmosott és leszárazott mazsolát. Visszatesszük a citromkarikákat is. Erős lángon addig forraljuk, amíg a vizes lé elpárolog a serpenyőből.
Közvetlenül tálalás előtt ismét felforrósítjuk, az asztalra tesszük, és ráöntjük a rumot úgy, hogy a felületén végigfolyjon.
Azonnal meggyújtjuk.
A láng elhamvadása után tálaljuk.
Rendkívüli látvány, és nagyon finom.

Vaníliás rétes
Hozzávalók:
1 csomag mirelit rétestészta, 1 csomag vanília puding, 5 ek cukor, 1/2 l tej, 1 tojás

Elkészítés:
Megfőzöm a pudingot. A réteslapot kinyújtom, majd kb. 10 x 10-es négyzetekre vágom. A közepét megtöltöm a pudinggal, majd háromszögalakra hajtom. A tetejét megkenem tojással. (Bármilyen pudinggal tölthető)

Zselés narancshab
Hozzávalók:
1 zacskó féltartós tejszín, 2 nagy narancs, 2 evőkanál zselatinpor, ízlés szerint kevés porcukor, csipet só.

Elkészítés:
Az egyik narancsot forró vízben megmossuk, majd szárazra töröljük. A héjából 1 mokkáskanálnyit lereszelünk, és meghámozzuk, félbevágjuk. A levét kipréseljük. A narancslevet nagyon kevés porcukorral ízesítjük. A zselatint kis lábosba szórjuk, és a cukros narancslevet ráöntjük. Hagyjuk, hogy jól felázzon. A másik narancsot is meghámozzuk, fehér bundáját is levágjuk, majd egy centi vastag karikákra szeleteljük. A karikákat kis kockákra aprítjuk.

(A munka közben kicsurgó levét a zselatinhoz öntjük.)

A tejszínt kemény habbá verjük, ezután óvatosan beleverjük a narancsszörpöt és a reszelt narancshéjat is. Ezután beleforgatjuk a narancskockákat, és 6 mély, kompótos tálkában elosztva, hűtőszekrénybe tesszük. A zselatinos levet éppen csak annyira melegítjük, hogy az, folyékonyra oldódjon, közben folyamatosan kevergetjük, nehogy csomós legyen. Ezután a levet hidegre tesszük, és addig hűtjük, amíg megdermed. A zselét apró kockákra vágjuk, és a narancshab tetejére szórjuk. Ízlés szerint feldíszítjük.

(Ha a habot csak másnap óhajtjuk elfogyasztani, tegyünk bele 1 teáskanál fél dl tejben feloldott zselatint, így nem esik össze.)

Forrás:
SÜTEMÉNYEK LEXIKONJA - A DESSZERTEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.