Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


EGYÉB ELŐÉTELEK 4.

2019.05.07

ELŐÉTELEK

NÁPOLYI CIPŐCSKÉK
Hozzávalók:
60 dkg kenyértészta, só, 20 dkg túró, 10 dkg parmezán sajt, 10 dkg sonka, 1 tojás, 10 dkg Mozzarella

Elkészítése:
A túrót a tojással, kevés sóval, a parmezánnal, illetve a kockákba vágott Mozzarellával és sonkával összekeverjük. A kenyértésztát kinyújtjuk, és 4 darabba vágjuk, mindegyikre teszünk egy keveset az elkészített sajtos masszából, majd mindegyik kis kockát átlósan összeillesztjük.
Sütőben, kicsit olajozott tepsibe elhelyezzük a cipőcskéket, és 30 percig sütjük, majd melegen tálaljuk.

PIKÁNS COPF
Hozzávalók kb. 15 szelethez:
50 dkg liszt, 4 dkg élesztő, 2,5 dl langyos tej, 1 csokor snidling, 1 csokor petrezselyem, 2 fej hagyma, 20 dkg félkemény sajt, 10 dkg húsos füstölt szalonna, 2 tojás, vaj a tepsihez
A kenéshez:
1 tojássárgája, 1 evőkanál tej

Előkészítés:
A lisztet nagy tálba szitáljuk, közepébe mélyedést nyomunk, belemorzsoljuk az élesztőt, és ráöntjük a langyos tejet. Kissé elkeverjük, letakarjuk, és 30 percig kelesztjük.

Elkészítés:
A snidlinget és a petrezselymet leöblítjük, a hagymát meghámozzuk, mindegyiket apróra vágjuk. A sajtot és a szalonnát apró kockákra vágjuk, a snidlinggel, a petrezselyemmel, a hagymával és a két tojással együtt a tésztához adjuk. Alaposan összedolgozzuk, lefedjük, és 60 percig meleg helyen kelesztjük. Kikenünk vajjal egy tepsit. A tésztát még egyszer átgyúrjuk, három részre osztjuk, és mindegyiket kb. 30 cm hosszú rúddá sodorjuk. Copffá fonjuk, a tepsire fektetjük, letakarjuk, és 30 percig pihentetjük.
A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük.
A tojássárgáját és a tejet elkeverjük, bekenjük vele a tésztát.
A sütő középső rácsán kb. 40 percig sütjük.
Szeletelve kínáljuk.

PIROS VAJ
Elkészítése:
10 dkg vajban dolgozzunk el egy kanál paradicsompürét, vagy paprikakrémet.

PIZZA (ANGOL-OLASZ)
Elkészítése:
24 dkg lisztet kis olajjal, vízzel, sóval, borssal és 1 ek zöld-fűszerrel összedolgozunk. 1 ek olajon az egyik felét megpirítjuk, amikor elkészült megfordítjuk, újra aláöntünk 1 ek olajat, és azt a felét is megsütjük.
Paradicsomszósz:
45 dkg paradicsomot lebőrözünk, felvágjuk és egy kis hagymával, fokhagymával, bazsalikommal addig főzzük, amíg egységes massza nem lesz belőle.

Elkészítése:
A pizzatésztára az alábbi sorrendben rakjuk a hozzávalókat: pizza-paradicsom szósz, friss bazsalikom, szárított paradicsom apróra vágva, 6 dkg vékonyra szeletelt gomba, apró kockákra vágott füstölt Mozzarella, 2 ek kapri, néhány szem apróra vágott olíva bogyó, néhány levél bazsalikom.

Néhány kanál olíva olajjal megöntözzük, és sütőbe tesszük.

RIZOTTÓ
Hozzávalók:
Rizs 1/4 kg, zöldborsó 10 dkg, borjú vagy csirkehús 1/2 kg, pástétomfűszer 1-2 késh., só 1-2 késh., zsír 15 dkg, parmezán sajt 3-4 dkg

Elkészítése:
Rizst, zöldborsót külön zsírban megpárolunk, ha van, a rizst kis húslevessel eresztjük fel, ha mindkettő puha, összekeverjük és beletesszük a már megfőtt és apróra vágott húsdarabokat. Ez lehet borjú, csirkeaprólék kicsontozva, máj, zúza stb., sőt kis főtt sonkakockákat is teszünk bele.

(Ezt általában akkor célszerű készíteni, ha sok aprólékból, kis borjúhúsból, csontból húslevest főzünk.)

Teszünk bele pástétom fűszert, sót. Ha jól összekevertük, egy zsírral kikent formába nyomjuk, sütőben addig sütjük csak, míg kiborítható.
Forró zsírral a tálon meglocsoljuk, és reszelt parmezánnal meghintjük.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ELŐÉTELEK - EGYÉB ELŐÉTELEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.