Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ELŐÉTELEK - GYÜMÖLCSÖS ELŐÉTELEK 2.

2018.10.14

ELŐÉTELEK

Burgonyagolyócskák (Mexikó)
Hozzávalók:
3 nagy burgonya (kb. 10 dkg-osak), 20 dkg masa harina, 1 tojás sárgája, 10 dkg apróra szeletelt sajt, 1/2 kk. só1 adag avokadópüré A sütéshez
2,5 dl olaj Elkészítés:
Héjában puhára főzzük a burgonyát, leöntjük róla a vizet, meghámozzuk, és burgonyanyomóval áttörjük. Egy tálba tesszük, és összegyúrjuk a kukoricaliszttel, a sóval, tojássárgájával, a szeletelt sajttal.
A tésztamasszából apró golyókat formázzunk, és bő, forró olajban kisütjük. Avokadópürével tálaljuk.

Burgonya kirántva
Elkészítés:
Négy szép burgonyát megfőzünk, szitán áttörünk, ízlés szerint sózunk, két tojást, három kanál finom darát adunk hozzá.
Burgonyákat formálunk belőle, melyeket zsemlemorzsában meghengergetünk, és forró zsírban kisütünk.

Burgonyapástétom
Elkészítés:
10 1/2 dkg vajat, négy tojás sárgájával, három kanál tejföllel, egy tányér főtt, áttört burgonyával jól elkeverünk, megsózzuk, s három tojás kemény habját hozzákeverjük.
Töltelék:
Két rostélyost puhára, mindenféle fűszerrel, ízlés szerint ellátva, szalonnával s félig ecet, félig vizzel puhára megfőzünk, utána három szardellával megőröljük, három kanál tejföllel, és annyi páccal jól elkeverjük, hogy könnyen kenhető legyen. A tészta felét most egy tortaformába tesszük, úgyhogy az oldalát is kinyomjuk, azaz körülbéleljük vele. Megtöltjük a pástétommal, s a tészta másik felével beborítjuk. Szép pirosra sütjük, miután tetejét tojással megkentük. Hidegen, vagy melegen tálaljuk.
Rostélyos helyett lehet vadhúst használni.

Burgonya-puding
Elkészítés:
Tíz deka vajat három tojással és három tojás sárgájával jól elkeverünk. 28 dkg főzött és áttört burgonyát hidegen és 25 dkg füstölt, megfőzött és megőrölt sonkát adunk hozzá.
Formába téve gőzben megfőzzük, és tálaláskor vajjal leöntjük, s parmezánnal behintjük.

Burgonya töltve
Elkészítés:
Hat egyenlő nagyságú, lisztes, jobbminőségű burgonyát meghámozunk, egyenlő tojás alakura formáljuk, tepsibe téve a sütőben puhára sütjük, ha megsült, az egyik végét levágjuk, és a belsejét kis kanál segélyével kikotorjuk.
Most a burgonyabelet elkeverjük egy darabka vajjal, vagdalt sonkával, reszelt sajttal, sóval és borssal fűszerezve, visszatöltjük a kivájt üregbe, vajjal kissé meglocsoljuk, reszelt sajttal meghintve, a sütőben tíz perc alatt megpirítjuk.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ELŐÉTELEK - GYÜMÖLCSÖS
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta


 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.