Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GYÜMÖLCSÖS ELŐÉTELEK 5.

2019.03.27

ELŐÉTELEK

DIÓS SÓS PALACSINTA
Hozzávalók:
12 db, a szokásos módon megsütött vékony, sós palacsinta, 15 dkg finomra darált dióbél, 5 dkg zsemlemorzsa, 2 db egész tojás, 1 csapott teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 gerezd fokhagyma

Elkészítése:
5 dkg megsózott dióval meghintjük a megsütött, kész palacsintákat, majd nagyon szorosan felcsavarjuk. Két végüket úgy hajtjuk be, hogy a sülés során ne bomolhassanak ki. A tojásokat felverjük, összekeverjük a sóval, a borssal, valamint a megtisztított, szétzúzott fokhagymával. A palacsinta rudakat megforgatjuk a fűszeres tojásban, majd belehempergetjük a zsemlemorzsával és kevés sóval összekevert darált dióbélbe. Rá is nyomkodjuk a diót. Óvatosan beleeresztjük a forró olajba, és 1-2 perc alatt világosbarnára sütjük. Egyszerre csak keveset süssünk, hogy "úszhassanak" a kis palacsinták. Sör vagy bor mellé fantasztikusan finom "korcsolya". Magában vagy majonézes mártással is tálaljuk, de akkor hidegen tegyük az asztalra, előétel gyanánt.

FOCACCIA (ANGOL-OLASZ)
Hozzávalók:
6 g szárított élesztő v. 15 g friss, 1 tk cukor, 450 g liszt, 1 tk só, 4 ek olíva olaj, 300 ml langyos víz
Tetejére:
2-3 ek olíva olaj, 1/2 hagyma apróra vágva, 20 g fekete olíva felaprítva, 1 tk rozmaring, 1 tk só

Elkészítése:
Az élesztőt a száraz anyagokkal összekeverjük. Az olívát a vízzel együtt hozzáadjuk a liszthez, és alaposan eldolgozzuk. Kelni tesszük 35-40 percre (ha friss élesztővel csináljuk, az élesztőt először felfuttatjuk). Amikor a tészta megkelt, újból gyúrjuk át, majd egy kivajazott sütőlapra nyomkodjuk egy ovális, 2 cm vastag lappá. Takarjuk le és hagyjuk még 25 percig kelni. Ha sokat kelt volna, formázzuk vissza. A sütőt melegítsük fel 220 C-ra.

Topping:
Nyomkodjunk néhány mély árkot az ujjunkkal a tésztába. Hintsük meg olíva olajjal. Szórjuk meg az apróra vágott hagymával, olívával, rozmaringgal és sóval. Süssük 25-30 percig.

GONGERES (ANGOL-FRANCIA)
Elkészítése:
6 dkg vajat 2.5 dl forró tejben felolvasztunk, hozzáadunk 12 dkg lisztet, amit jól elkevergetünk. Egyenként beleütünk 3 tojást, és jól eldolgozzuk. Szerecsendióval, Cayenne borssal, dijoni mustárral ízesítjük. Hozzáadunk 6 dkg Gruyere sajtot, vagy másfajta kecskesajtot. Egy nagy kanállal kivajazott tepsibe adagoljuk, a tetejére még egy kis sajtot szórunk és megsütjük. Fontos, hogy a sütő ajtaját a sütés ideje alatt ne nyissuk ki.

GRILLEZETT BANÁNOS TEKERCSEK (MEXIKÓ)
Hozzávalók 4 adaghoz:
4 db nagy tortilla* (vagy palacsinta), 13 dkg darabos földimogyoró krém, 1/2 kg banánpüré, 10 dkg méz, 1/2 teáskanál őrölt fahéj, 1 dkg teavaj

Elkészítése:
Osszuk el egyenletesen a tortillák középső harmadán a banánpépet és a földimogyoró krémet. A tetejét szórjuk meg mézzel és hintsük meg a fahéjjal. Tekerjük fel a tortillákat, a végeket hajtsuk be, a jó zárás érdekében. Közepes tűzön olvasszuk fel a vajat egy teflon serpenyőben.
Ebben a vajban pirítsuk a töltött tortillákat, oldalanként 2 - 3 percig, amíg szép aranyszínűek nem lesznek.

TORTILLA RECEPT
Hozzávalók:
4 dl liszt, 0,5 dl finom étolaj, 1/2 teáskanál só, 1 dl meleg víz

Elkészítése:
Egy közepes tálban keverjük össze a lisztet és a sót. Morzsoljuk össze a lisztet és az étolajat, míg egyenletes, finom keveréket kapunk. Ebbe keverjük a vizet aztán, míg a tészta ki nem alakul. Egy belisztezett gyúrótáblán dagasszuk a tésztát addig, amíg lágy és rugalmas nem lesz, kb. 2 - 3 percig. Műanyag fóliába csomagolva hagyjuk állni szoba hőmérsékleten 30 percig. Ezután gyúrjuk át a tésztát megint, majd osszuk nyolc egyenlő részre a 25 cm-es tortillákhoz, vagy 12 egyenlő részre a 20 cm-es tortillákhoz. Minden darabból formáljunk golyót, és csomagoljuk őket egyenként műanyag fóliába, hogy a kiszáradásukat megelőzzük, hagyjuk állni őket ismét fél órát. Egy sodrófával nyújtsunk minden golyóból belisztezett gyúrótáblán 20 vagy 25 cm-es kerek korongokat. Zsírpapír rétegek közé rakjuk őket, egymás tetejére. Egy nem bezsírozott serpenyőt vagy tepsit közepes tűzön melegítsünk olyan forróra, hogy a vízcsepp táncoljon a forró felszínen. Óvatosan helyezzünk egy tortillát a tepsibe, és addig süssük, míg a teteje hólyagosodni nem kezd, az alján pedig megbarnult foltok kezdenek megjelenni, ez 20 - 30 másodpercet vesz igénybe. Fordítsuk meg a tortillát, és a másik felét is süssük további 15-20 másodpercig. Ha a tortilla fel kezdene puffadni a második oldal sütése közben, gyengéden nyomjuk vissza egy spatulával. Rakjuk át a tortillát egy alumínium fóliára. Süssük meg a többi tortillát is. Egymás tetejére helyezve, letakarva tároljuk a tortillákat, amíg valamennyi el nem készül.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ELŐÉTELEK - GYÜMÖLCSÖS
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.