Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GYÜMÖLCSÖS ELŐÉTELEK 9

2019.06.25

ELŐÉTELEK

SAVANYÚ ŐSZIBARACK
Hozzávalók:
nem túlérett, szép, kemény őszibarack, tetszés szerinti mennyiségben, a kimért vízmennyiség minden literéhez 9 dl borecet, 25 dkg kristálycukor, darabka tormagyökér, darabka egész fahéj, körömnyi babérlevél, 1 mokkáskanál só, literes üvegenként késhegynyi nátrium- benzoikum

Elkészítése:
Az őszibarackokat jól megmossuk, a bolyhokat is ledörzsöljük.
A gyümölcsöt tálba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi.
Ezután a barackokat kiszedjük, és a vizet megmérjük.
A szükséges mennyiségű borecethez hozzákeverjük a cukrot, a fűszereket és a megtisztított, vékony hasábokra vágott tormát.
A levet felforraljuk.
Közben a barackokat elfelezzük, magjukat kiszedjük, a gyümölcshúst vékony gerezdekre vágjuk. A forró páclevet ráöntjük a gyümölcsre, és letakarva, négy napig hűvös helyen érleljük. A levet leszűrjük, a fűszerekkel együtt ismét felforraljuk, és visszaöntjük a gyümölcsre. Addig hagyjuk a barackot a pácban, amíg teljesen ki nem hűl.
Ezután a gyümölcsöt kiforrázott, tiszta üvegekbe tesszük, és ráöntjük a tartósítószerrel elkevert levet.
Légmentesen lekötjük, és sötét, hűvös helyen tároljuk.
Megjegyzés:
Bármilyen húsféle mellé illik, leve kitűnő salátaízesítő.
Rokfortos-tejszínes mártással előétel is lehet.

SÓS KEKSZ
Hozzávalók:
25 dkg liszt, 8 dkg margarin, 2 tojássárgája, szódabikarbóna, 1 dl tejföl

Elkészítése:
A megadott anyagokból (szódabikarbónából késhegynyi) félkemény tésztát készítünk.
3 mm vékonyra kinyújtjuk, cakkos szélű kekszvágóval, vagy derelyeszaggatóval négyszögeket vágunk.
Tetejét tojással megkenjük, sós köménymaggal meghintjük, és világos rózsaszínűre sütjük.

SÓS RUDACSKA
Hozzávalók:
30 dkg liszt, 22 dkg margarin, 2 dkg élesztő, 1 tojás, fél dkg cukor, só

Elkészítése:
Az élesztőt fél dl langyos tejben fél dkg cukorral felfuttatjuk.
A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk az élesztőt, tojássárgát, sót és kevés tejjel összegyúrjuk.
Nem szabad lágynak lennie.
Ceruza vastagra kisodorjuk, és 8-10 cm-es rudakra vágjuk.
Felvert egész tojással megkenjük és sóval, köménymaggal megszórjuk.
A sütőlemezen 2-3 cm távolságra rakjuk egymástól, és közép meleg sütőben világos rózsaszínűre sütjük.

SÖRKIFLI
Hozzávalók:
fél kg liszt, 6 dkg margarin, 2 dkg élesztő, só, köménymag

Elkészítése:
Az élesztőt fél dl langyos tejben 2 kockacukorral felfuttatjuk, amíg az élesztő a tej tetejére feljön.
Hozzáadjuk a liszthez és egy kávéskanálnyi sóval és annyi langyos tejjel, amennyi szükséges, rétestésztát gyúrunk, jól kidolgozzuk.
Négy cipót formálunk, ezeket kerekre kinyújtjuk és megkenjük a 6 dkg vajjal.
Mindegyiket 8 cikkbe vágjuk, kívülről befelé haladva felsodorjuk, kifliket formálunk, sütőlemezre helyezzük, vízzel megkenjük, köménymaggal megszórjuk és meleg helyiségben 2 óráig pihentjük.
Jó forró sütőben 10-15 percig pirosra sütjük.

SPENÓTOS PALACSINTA
Hozzávalók:
4 tojás, 10 dkg liszt, 3 dl tej, 35 dkg spenót, 6 evőkanál olaj, 5 dkg sajt

Elkészítése:
Egy tojással, 10 dkg liszttel és tejjel palacsintatésztát készítünk.
A spenótot forró sós vízben megfőzzük, áttörjük, és a palacsintatésztához keverjük.
Rendes palacsintákat sütünk belőle.
Három tojásból, egy kanál tejföllel hígítva, gyenge rántottát készítünk, ezzel a palacsintákat megkenjük, összesodorjuk, tűzálló tálba tesszük, tejföllel meglocsoljuk, és 10 percre a sütőbe tesszük.
Tálaláskor a tetejét megszórjuk reszelt sajttal.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ELŐÉTELEK - GYÜMÖLCSÖS
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.