Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÚSOS ELŐÉTELEK 5.

2019.06.10

ELŐÉTELEK

ELŐÉTEL 01.
Hozzávalók 4 személyre:
250 g spárga, 4 szelet húsos bacon, kevés olaj
Öntet:
3 ek olívaolaj, 1 ek friss citromlé, só, bors

Elkészítése:
A sütőt 200°C-ra melegítjük elő.
A megtisztított spárgát forrásban lévő vízbe tesszük, 2 percig főzzük, majd hideg víz alatt kihűtjük, 4 csomóba osztjuk, s mindegyiket áttekerjük 1-1 szelet baconnal. Sütőlemezre tesszük és megkenjük olajjal. 10 percig sütjük, amíg a szalonna, ropogóssá válik, és a spárga pirulni kezd.
Közben elkészítjük az öntetet, a hozzávalókat krémszerűre keverjük.
A spárgát ezzel az öntettel meglocsolva tálaljuk, hajszálvékony sajtszeleteket is szórhatunk rá.

ELŐÉTEL 02.
Hozzávalók:
1-2 füstölt pisztráng (vagy egyéb füstölt hal, 30-35 dkg) 2 közepes nagyságú birsalma (vagy birskörte), 1 dl majonéz, 1 dl tejföl, 1 gerezd fokhagyma, 1 citrom reszelt héja, kevés cukor, 3 szem szegfűszeg, só és törött fekete bors, ízlés szerint, salátalevelek

Elkészítése:
A birsalmát meghámozzuk, kicsumázzuk, gerezdekre vágjuk, majd annyi cukros, szegfűszeges vízben, amennyi ellepi, puhára főzzük.
Ezután levét lecsöpögtetjük (szódavízzel hígítva üdítőitalként fogyaszthatjuk) és a birsalmát kihűtjük.
Közben a majonézt összekeverjük a tejföllel, a reszelt citromhéjjal, a megtisztított és szétzúzott fokhagymával, sóval, borssal. A füstölt halat apróra vágjuk - ha van benne szálka, azt kiszedjük -, és összekeverjük a mártás felével.
Lapos üvegtálra terítjük a megmosott, lecsöpögtetett salátaleveleket, közepére halmozzuk az összevagdalt halat, körberakjuk a már kihűlt birsalmaszeletekkel, majd a megmaradt mártást rácsorgatjuk a birsalmára.
A tálat alufóliával szorosan lefedjük, és a hűtőszekrényben legalább egy órán keresztül hűtjük.
Egy nappal előbb is elkészíthető.

EMPADAS DE HORNO (HOLLAND - MEXICO)
Hozzávalók:
10 szelet leveles tészta, 2 tojás, 5 zöld olíva, só
Töltelék:
2 hagyma, 250 g marhahús, 1 ek olíva olaj, 2 ek mazsola, 2 1/2 dl víz, 2 kis chili paprika, 1/2 tk paprikapor, 1/2 tk só, 1 tk köménymag, bors

Elkészítése:
A hagymát tisztítsuk meg és vágjuk apróra.
Az olíva olajat forrósítsuk fel és süssük benne a hagymát üvegesre. A marhahúst vágjuk vékony szeletekre és adjuk a hagymához. Adjuk hozzá a mazsolát, paprikát, köménymagot, sót, borsot és a chilit.
Süssük készre és tegyük félre.
A sütőt melegítsük fel 200 C-ra.
A tojásokat 6 perc alatt főzzük keményre.
A tésztát nyújtsuk 0,25 cm vastagra, tegyünk 1 kanál húsos tölteléket a közepébe, borítsunk rá 1 szelet tojást és 1 olíva bogyót.
Borítsuk össze, és 15 perc alatt süssük készre.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ELŐÉTELEK - HÚSOS ELŐÉTELEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.