Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÚSOS ELŐÉTELEK 6.

2019.09.26

ELŐÉTELEK

FÁCÁNOS KÁPOSZTA (CHOUCROUTE AU FAISAN)
Elkészítése:
Porcukrot pirítsunk meg zsírban világosbarnára, adjunk hozzá finomra vágott hagymát, és pirítsuk néhány percig. Tegyünk hozzá egy tányér hordós-káposztát és sót, locsoljuk meg kevés tejfellel, s levessel.

Ez alatt süssünk meg félig 2 darab öreg fácánt, daraboljuk fel egyenlően és tegyük a káposztához, fedő alatt pároljuk, párolás közben kevés tejföllel és levessel öntözgetjük. Ha a fácánok megpuhultak, kiszedjük és rendezzük széles formába oly módon, hogy egy rend káposzta után egy rend fácán kerüljön, s folytassuk ezt, míg a forma megtelik. Öntözzük meg tejföllel.
Azután pár percre tegyük a sütőbe.
Borítsuk főzelékes tálra s előételnek vagy főzeléknek tálaljuk fel.

FLAUTA
Hozzávalók:
20 dkg csirkehús lebőrözve, kicsontozva, és ledarálva, vagy nagyon felaprítva, apróra szelve (készíthetjük sertés- vagy marhahúsból is) 10 dkg fagyasztott csemegekukorica, 6 kimagozott olívabogyó (zöld vagy fekete). 1 dl tejszín, 1 ek olaj, só, 1 kis hagyma, finomra vágva, 1/2 zöld vagy piros paprika (finomra vágva), 1 chili paprika kimagozva (finomra vágva), 12 tortilla, Taco-mártás***
A tetejére:
avokadópüré vagy tejföl

Elkészítése:
Az olajat felforrósítjuk egy közepes méretű lábosban, beletesszük a csirkehúst, a hagymát és a zöldpaprikát. Lassú tűz fölött, gyakran kevergetve sütjük. Amikor a csirkehús átsült és a zöldségek megpuhultak, hozzáadjuk a chili-paprikát, a csemegekukoricát, az olajbogyókat, a tejszínt és sót. Felforraljuk, és folyamatosan kevergetve besűrítjük. Közben két tortilla lapot tiszta munkafelületre helyezünk, úgy, hogy néhány centire átfedjék egymást. Rákanalazunk egy keveset a csirkekeverékből, feltekerjük, és fogpiszkálóval rögzítjük őket. Egy serpenyőben olajat melegítünk, és kisütjük benne a feltekert töltött tortillákat. Ne hagyjuk nagyon megbarnulni.
Papírtörölközőn lecsepegtetjük, és rizzsel vagy sült babbal és salátával tálaljuk.

***Taco mártás=
Hozzávalók: 1 kisebb piros, összevágott csípős paprika, 1 kisebb összevágott zöldpaprika, 1 nagyobb érett, összevágott paradicsom, ½ kiskanál kristálycukor, 1 evőkanál olaj, 1 kisebb fej összevágott vöröshagyma 1 kiskanál őrölt koriander, 1 kiskanál őrölt kömény, ½ kiskanál chilipor, 1 gerezd zúzott fokhagyma, ízlés szerint őrölt bors, ízlés szerint só

Elkészítés:
A hagymát az olajon serpenyőben 2 perc alatt megpároljuk, majd a fűszereket beleszórva még 1 percig a tűzön kevergetjük. A fokhagymát és a kétféle paprikát hozzáadva, 1 percig kevergetve sütjük. A paradicsomot is beleöntjük, és fedő nélkül, időnként megkeverve 15 percig pároljuk. A cukrot beleszórjuk, megsózzuk, megborsozzuk.
Jól záródó edényben a hűtőszekrényben 3 napig is eltarthatjuk. Kínálhatjuk különféle fűszeres chipsekhez.

FOGOLYPÁSTÉTOM
Hozzávalók:
2 fogoly, 20 dkg sertéshús, 20 dkg libamáj, 30 dkg szalonna, 15 dkg füstölt, főtt sertésnyelv, 10 dkg gomba, 1 dl konyak, pástétomfűszer, só, 6 dkg vaj, 5 dkg liszt 1 dl tejszín, 3 tojássárgája A libamáj-püréhez:
10 dkg libamáj, 1 kis fej hagyma, zsír, bors, 1 tojássárgája, 5 dkg vaj, 1 cl konyak, pástétomfűszer

Elkészítése:
A pástétomhoz a libamájat, 10 deka szalonnát, a gombát és a füstölt nyelvet kisebb kockákra vágjuk, meghintjük pástétomfűszerrel, és meglocsoljuk fél deci konyakkal. Másfél deci vizet felforralunk 3 deka vajjal, majd csomómentesen belekeverünk 5 deka lisztet, kissé összeforraljuk, majd kihűtjük. A fogolynak lehúzzuk a bőrét, a húsát lefejtjük a csontról, az inakat eltávolítjuk. A húst a sertéshússal együtt ledaráljuk, majd hozzáöntjük az előzőleg elkészített lisztpépet. Adunk még hozzá 3 tojássárgáját, 3 deka vajat, és az egészet nagyon finomra daráljuk. A pépes masszát sóval, pástétomfűszerrel, fél deci konyakkal és tejszínnel keverjük össze, végül beleadjuk a kockára vágott keveréket. Egy őzgerincformát vékony szalonnaszeletekkel kibélelünk, megtöltjük pástétommal, és lefedjük szalonnával. Egy tepsibe vizet öntünk, beleállítjuk a pástétomformát, és a tűzhelyen felforraljuk.
Zsiradékkal megkent zsírpapírral letakarjuk a formát, előmelegített sütőbe toljuk, és körülbelül másfél óra alatt megpároljuk.
Amikor elkészül, az edényben hagyjuk kihűlni.
A libamáj-püréhez a májat apró darabokra vágjuk, a hagymát lereszeljük. Kevés zsírban együtt megpirítjuk, közben egy pici borssal fűszerezzük. A hagymás májat átpasszírozzuk.
A vajat és a tojássárgáját habosra keverjük, hozzáadjuk a libamájat, kevés pástétomfűszert és konyakot.
Tálalás előtt kiborítjuk a pástétomot, és csillagcsövű habzsákból libamáj-pürével bevonjuk a külsejét. Hideg előételként szeletelve tálaljuk.
Narancsszeletekkel, áfonyazselével díszíthetjük. Elkészítési idő: körülbelül 3 óra
A fogolyhús helyettesíthető 40 dkg pulykamell-filével.

FŐTT FEKETE KAGYLÓ (ANGOL-FRANCIA)
Elkészítése:
10 dkg vajat felolvasztunk, beleteszünk 1 nagy fej apróra vágott hagymát, 1 gerezd fokhagymát, 2 ek petrezselymet, 2 dl fehérbort. Jól összekeverjük, majd beletesszük a fekete kagylót.
Befedjük, és addig főzzük, amíg a kagyló ki nem nyílik.

FRISS RÁK-ELŐÉTEL (FRESH SHRIMP APPETIZER)
Hozzávalók:
4 db friss garnéla (10-12 cm-es), 5 dkg párolt rizs, 1 citrom, néhány szőlőlevél, 1 evőkanál szójaszósz, 1 késhegynyi chili krém, 3 evőkanál rizsbor, 1 kiskanál vaj

Elkészítése:
A rákok fejrészét vágja le, és szűrőkanálban, forró vízben 1 perc alatt zubogtassa át. Azonnal mártsa jeges vízbe. Tisztítsa meg a rákokat. Tegye a forró wokba a vajat, és takarja be az alját a szőlőlevelekkel. Erre rendezze el az előkészített rákokat és a rizst.
Öntse rá az előzőleg jól elkevert szójaszószt, chilit és rizsbort. Amint újra felforr, takarja le, és tegye félre 4-5 percre.
Előmelegített tálban, az asztal közepére helyezve kínálja.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ELŐÉTELEK - HÚSOS ELŐÉTELEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.