Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÚSOS ELŐÉTELEK 9

2020.01.27

ELŐÉTELEK

Fényezett csirkesaláta
Hozzávalók / 4 adag /:
4 filézett csirkemell, 1 fej saláta, 12 dkg szójacsíra, 9 dkg bébi-kukorica,

Pácléhez és az öntethez:
Őrölt gyömbér, 1 gerezd fokhagyma, 4 dkg cukor, 30 ml Dijoni mustár, 0,5 dl bor, 0,5 dl szezámolaj, só, bors, 0,5 dl szójaszósz, 1,2 dl salátaolaj

Elkészítés:
A csirkemell szeletek felső oldalát enyhén vagdossuk be és tegyük lapos tálba.
Vágjuk apróra a fokhagymát. Készítsük el a páclét: tegyük egy keverőtálba a gyömbért, a fokhagymát, a cukrot, a mustárt, 15 ml bort és ugyanannyi szezámolajat és borsot.
Öntsünk hozzá szójaszószt és keverjük jól össze.
Vegyünk ki a pácléből kb. fél dl-t és tegyük félre.
A páclét öntsük a csirkére és tegyük hűtőbe 1-2 órára.
A maradék bort, szezámolajat és a páclét keverjük össze.
Ez lesz az öntet.
A salátákat tekerjük össze és vágjuk csíkokra.
A szójacsírára öntsünk forró vizet és hagyjuk benne állni 1 percig, majd öblítsük le hideg vízzel.
A bébikukoricát vágjuk ketté.
A csirkemelleket vegyük ki a pácléből és tegyük olajjal kikent sütőrácsra, és folyamatosan locsolgatva a páclével süssük mindkét oldalát kb. 7-7 percig. Ha megsült vágjuk vékony szeletekre.
Közben a szójacsírát és a bébi-kukoricát összekeverjük a salátával és meglocsoljuk az öntettel.
A csirkeszeleteket körben szépen elterítjük egy tálon és a közepébe tálaljuk a salátát.

Főtt húsos krumpli-saláta
Hozzávalók:
25 dkg levesben főtt marhahús, 50 dkg héjában főtt burgonya, 25 dkg főtt, vegyes leveszöldség, fél dl húsleves, 2 dl tejföl, 1 dl majonéz, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 3 gerezd fokhagyma, fél citrom leve, ízlés szerint só, késhegynyi őrölt gyömbér.

Elkészítés:
A saláta mártásához a lezsírozott húslevest összekeverem a majonézzel, a tejföllel, a zúzott fokhagymával, a törött borssal, a gyömbérrel, a citromlével és a sóval.
A főtt húst nagyon vékony csíkokra metélem a főtt zöldséggel és a felcsíkozott, dermedt, főtt burgonyával együtt, majd az egészet összekeverem.
(Óvatosan, villával keverem, hogy a főtt zöldségek ne nagyon törjenek össze.)
Jól behűtve tálalom.
Elkészítési ideje: kb. 60 perc.

Gyümölcsös hússaláta
Hozzávalók:
40 dkg főtt csirke- vagy pulykahús, 1 fürt szőlő, 8 szem szilva, 5 dkg dió, 1 körte, 2 alma, 4 dl joghurt, só, fehér bors, 1-2 evőkanál méz

Elkészítés:
a csont nélküli húst csíkokra vágjuk. A gyümölcsöt megmossuk, leszárítjuk.
A szőlőt leszemezzük, a kimagozott szilvát 4 felé vágjuk, az almát és a körtét kis kockákra vágjuk.
Egy salátástálban összekeverjük a joghurtot a mézzel, sóval, borssal, beleforgatjuk a gyümölcsöket és a húst.
Tálaláskor a tetejét gyümölcsdarabokkal díszítjük.

Gyümölcsös szárnyas-saláta
Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg főtt szárnyashús (legjobb a csirke- vagy pulykamell), 2 kivi, 1 mangó (vagy 4 nagy sárgabarack), 1 rózsaszín húsú grapefruit.

A marinádhoz:
1 teáskanál cukor, 1 citrom leve, 1 narancs leve, 6 evőkanál tejföl, 2 evőkanál rum, frissen őrölt fekete bors, ízlés szerint, 1 friss mentalevél (vagy 1 mokkáskanál szárított).

Elkészítés:
A szárnyashúst vékony csíkokra metéljük.
A kivit és a mangót meghámozzuk, az utóbbinak a magját eltávolítjuk, a gyümölcsöket csíkokra vágjuk, közben a kicsurgó levet felfogjuk.
A grapefruitot úgy hámozzuk meg, hogy a fehér héja se maradjon rajta.
A gyümölcshúst kockákra vágjuk, a kicsurgó levét ennek is felfogjuk.
Az összes hozzávalót tálba tesszük, és összekeverjük.
A marinádhoz a cukrot a citromlében és a narancslében kevergetve feloldjuk, majd hozzáadjuk a tejfölt.
A rumot és a gyümölcsök felfogott levét beleöntjük, és borssal valamint a nagyon finomra vágott mentalevéllel fűszerezzük.
Tipp:
Az egzotikus gyümölcsök ideális kiegészítői a szárnyas-salátának.
Mangó helyett friss ananászt is használhatunk.
A grape fruit fehér héját is eltávolítjuk, így lesz igazán finom.
A marinádot a gyümölcsös szárnyas-húsra öntjük, jól összekeverjük, és kevés mentalevéllel díszítjük.
Köret: friss franciakenyér.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ELŐÉTELEK - HÚSOS ELŐÉTELEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.