Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TOJÁSOS ELŐÉTELEK 12

2019.03.29

ELŐÉTEL

REMEGŐS TOJÁS
Elkészítése:
Egy tűzálló üvegedényt vajjal vékonyan kikenünk. 4 tojást másfél deci tejjel, sóval. reszelt szerecsendióval, ízlés szerint egy evőkanál paradicsompürével jól felkeverünk, majd a kikent edénybe öntjük. Meleg helyre tesszük, ahol kb. 4-5 órai állás után megkocsonyásodik.

SAJTOS TOJÁS
Hozzávalók adagonként:
két tojás, két deka reszelt sajt, a díszítéshez csipetnyi zöld-fűszer

Elkészítése:
A tojást hétpercesnek megfőzzük. Meghámozzuk, melegített tányéron hosszában kettévágjuk, a sajtot a sárgájára halmozzuk, csipetnyi vágott petrezselyemmel vagy snidlinggel díszítjük. Forrón tálaljuk. Reggelire, uzsonnára kínáljunk hozzá tejet vagy teát. Előételnek is ajánlom.

SAJTOS TOJÁSFELFÚJT
Hozzávalók:
5 tojás, 5 dkg liszt, 5 dkg vaj, 3 dl tej, 3 dkg reszelt sajt (lehetőleg füstölt), 1 csapott teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fehér bors, 1 mokkáskanál currypor
A felfújtforma kikenéséhez
1 dkg vaj és 2 dkg zsemlemorzsa

Elkészítése:
A lisztet habzásig hevítem a vajjal, majd felöntöm a közben megmelegített tejjel és állandóan kevergetve sűrűre főzöm. Közben a sóval, a borssal és a curryvel ízesítem. Hagyom kihűlni. Közben 3 tojást keményre főzök, meghámozom, és apró kockákra vágom. A meg maradt 2 nyers tojást szétválasztom. A tojássárgákat és a kemény tojáskockákat belekeverem a már langyos fehér mártásba, ezután pedig óvatosan beleforgatom a tojásfehérjékből vert kemény habot. Egy kerek formát kikenek a vajjal, behintem a zsemlemorzsával, majd belesimítom a tojásos masszát. Tetejét egyenletesre igazítva, előmelegített, forró sütőbe tolom, és közepes lángon 15-18 percig sütöm. Tűpróbával ellenőrzöm, hogy a közepe is átsült-e már. A formából meleg tálra kiborítva, azonnal négy részre vágom, meghintem a reszelt sajttal és rögtön kínálom. (Nagyon hamar összeesik!) Kitűnő vacsora vagy előétel, de ünnepi étkezés alkalmával köretnek is nagyon jó.

SPENÓT OMLETT
Hozzávalók:
Spenót 0.5 kg, tojás 6 db, vaj 10 dkg, zsemle 1 db, tej 2 dl, bors, só 1 késhegynyi, tojás 3 db, zsír 3 dkg

Elkészítése:
Egy fél kg gyenge spenótot sós vízben puhára főzünk, ha megfőtt, levét leszűrjük, és szitán áttörjük. Hat tojás sárgáját kevés vajjal habosra keverünk, azután teszünk bele egy db. Tejben áztatott zsemlét, borsot, sót. A keveréket kikent tepsiben kisütjük, és tojásrántottával (vagy sonkával) megtöltjük, majd tekerccsé hengerítjük fel, s így tálaljuk.

STRASSBURGI TÖLTÖTT TOJÁS
Elkészítése:
Körülbelül 40 dekás liba- vagy kacsamájat lúdzsírral, vízzel, sóval egész puhára párolok, de sülnie nem szabad. Szitán áttöröm, a zsírjából, amiben párolódott 6 evőkanálnyit és egy nyers egész tojást, valamint ízlés szerint törött borsot keverek hozzá. 12 tojást keményre főzök, meghámozom, kettévágom, a sárgáját kikotrom és a kemény tojás fehérjéket megtöltöm a libamájkrémmel. A tojássárgákat szitán áttöröm, fél liter tejfellel, 8 evőkanálnyi reszelt pármai sajttal, sok, igen finomra vágott zöldpetrezselyemmel, 15 deka apróra vágott, párolt champignon gombával, sóval, borssal elkeverem. Ennek a keveréknek kétharmad részét tűzálló tálba öntöm, belerakom felállítva a töltött tojásokat, a mártás megmaradt egyharmad részét rákenem a tojásokra és forró sütőben 20-30 perc alatt megsütöm. Előételnek, vagy vacsorának egyaránt jó.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ELŐÉTELEK - TOJÁSOS ELŐÉTELEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.