Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TOJÁSOS ELŐÉTELEK 14

2019.04.19

ELŐÉTELEK

TOJÁSLEPÉNY JUHSAJTTAL TÖLTVE
Hozzávalók:
6 tojás, 10 dkg sós juhsajt, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg kolozsvári füstölt szalonna, mokkáskanálnyi törött fekete bors, só, 1 teáskanál olaj

Elkészítése:
A füstölt szalonnát nagyon vékony csíkokra metéljük, majd üvegesre pirítjuk. Mikor langyosra hűlt, belekeverjük a habosra vert tojásba, amelyhez még hozzáadjuk a megtisztított, pépesre zúzott fokhagymát és a törött borsot. (Mielőtt megsóznánk, érdemes megkóstolni, mert a füstölt szalonna nagyon sós.) Kiolajozott tojássütőben 4 tojáslepényt sütünk, majd még forrón megtöltjük a lereszelt juhsajttal és felcsavarjuk, mint a palacsintát. Egy percre visszatesszük a serpenyőbe, mindkét oldalán megpirítjuk, és ezután kínáljuk.

TOJÁSOS CÉKLA
Hozzávalók:
50 dkg főtt cékla, 2 kemény tojás, 1 kis fej vöröshagyma, 1 dl ecet, 2 ek petrezselyem

Elkészítése:
A tojások sárgáját simára keverjük az ecettel, ráöntjük a karikára vágott vöröshagymára és a hasábokra szeletelt céklára, majd összekeverjük. Beszórjuk az apróra vágott tojásfehérjével és az apróra vágott petrezselyemmel. Azonnal tálaljuk.

TOJÁSOS ELŐÉTEL
Elkészítése:

Hat kemény tojást kettévágunk, a sárgáját kiszedjük, áttörjük és leőrölt sonkával, tejföllel, zsemlyemorzsával elkeverjük. Evvel a keverékkel a tojásokat megtöltjük, és tűzálló tálba helyezzük. Most öt deka vajból, öt deka lisztből, kevés tejjel besamelmártást készítünk. A tűzről levéve három tojássárgáját, kis sót és végül a három tojás habját keverjük bele. Ezt ráöntjük a tojásokra, és a sütőben az egészet szép pirosra sütjük.

TOJÁSOS OLÍVABOGYÓ
Hozzávalók:
3 evőkanál olívabogyó, 6 tojás, 5 dkg füstölt szalonna, 1 fiola kapribogyó, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál marinált paradicsompaprika, törött fekete bors bőven, pici só

Elkészítése:
A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, zsírját kisütjük. Rádobjuk az apróra metélt, kimagozott olívabogyót, és a levétől leszűrt, félbevágott kapribogyót. Néhány percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a lecsöpögtetett, és csíkokra vágott marinált paradicsompaprikát. Ezzel is pirítjuk egy-két percig, ezután ráöntjük a habosra kevert fokhagymás, borsos tojást. Állandó keverés közben kocsonyásodásig sütjük.

TOJÁSSAL TÖLTÖTT KARALÁBÉ
Hozzávalók:
8 karalábé, 6 tojás, 5 dkg vaj

Elkészítése:
A fiatal, nyári karalábékat megtisztítjuk, sós vízben puhára főzzük, és szitára téve lecsurgatjuk. Ha kihűltek, belsejüket kivájjuk, és az üres karalábékat kivajazott tűzálló tálra egymás mellé ültetjük. Köré rakjuk a kivájt karalábéforgácsokat is. A nyers tojásokat villával összehabarjuk, megsózzuk, és a karalábéüregekbe öntve, tetejükre vajdarabkákat szórunk. Sütőben az egészet átsütjük, hogy a tojás megkocsonyásodjék, de nem szabad túl keménynek lennie.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
ELŐÉTELEK - TOJÁSOS ELŐÉTELEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.