Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


CICEGÉTŐL A GANCÁIG 10.

2019.11.20

FALUSI GASZTROANZIX

Röstik
Cseh burgonyalepény

(Rösti - 4 személyre)
Hozzávalók:
80 dkg burgonya, 10 dkg liszt, 1,5 dl olaj, kevés tej, 1 gerezd fokhagyma, bors, só

Elkészítése:
A meghámozott krumplit lereszeljük (a levét kinyomkodjuk), hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, borsozzuk, sózzuk, és hozzákeverjük a lisztet. Jól összedolgozzuk (ha túl száraz, adjunk hozzá egy kis tejet). Serpenyőben kevés olajat hevítünk, s egy-egy kanálnyi masszát lapítunk bele.
A lepényeket mindkét oldalukon pirosra sütjük.
Érdemes kipróbálni úgy is, hogy tálalás után megkenjük egy kis sós tejföllel.

Ementáli sajtos rösti
Hozzávalók:
1 kg héjában főtt burgonya, 8 dkg vaj, 5 evőkanál olaj, 6 dkg ementáli sajt, só, őrölt bors

Elkészítése:
Ugyan úgy készül, mint az előbbi, de amikor a burgonya már ropogós, rászórjuk a vékony csíkokra vágott sajtot, s hevítés közben még néhányszor átforgatjuk.
Frissen, salátával tálaljuk.

Rösti
(alaprecept)
Hozzávalók:
1 kg héjában főtt burgonya, 8 dkg vaj, 4-5 evőkanál olaj, só, törött bors

Elkészítése:
A főtt és meghámozott burgonyát vékony szeletekre vágva serpenyőben felforrósított vajba tesszük. Átforgatjuk, hogy a vaj minden oldalról átjárja.
Ezután átrakjuk egy másik serpenyőbe, a forró olajba.
Néhány percig sütjük, aztán megsózzuk, borsozzuk, majd néhány csepp vizet is locsolunk rá, hogy a só jól bejusson a burgonyába.
Fedő alatt pároljuk néhány percig, majd levesszük a fedőt, és újból, felülről lefelé haladva, módszeresen megforgatjuk a burgonyát.
Ismét fedő alatt pároljuk néhány percig, majd az előbbi módon átforgatjuk.
Addig kell ezt ismételgetni, amíg az összes burgonya piros-ropogóssá válik.
Előmelegített tálban tesszük asztalra.
Tejeskávét, salátát, virslit, főtt sonkát fogyasztanak hozzá.

Rösti 1.
Hozzávalók:
1 kg burgonya, 10 dkg füstölt szalonna, 2 ek. olaj, 1 nagy (2 közepes) hagyma, só, 1 mokkáskanál pirospaprika.

Elkészítése:
A héjában nem egészen megfőtt, hámozott krumplit apróra (!) felkockázzuk, vagy vékony szálakra vágjuk, vagy nagy lyukú reszelőn lereszeljük.
Az apróra vágott szalonnát az olajon kiolvasztjuk, az apróra vágott hagymát világosra pirítjuk benne. Hozzáadjuk a burgonyát, megszórjuk a paprikával.
Élénk tűzön pirítjuk, közben húslapáttal meg-megforgatjuk.
(Tapasztalat:
Érdemes serpenyőben, ezt az adagot mindenestől 3 részre osztva, külön-külön sütni.)

Rösti 2.
Ez svájci krumpliból készült körítés.
Hozzávalók:
2 nagy fej hagyma, 60 dkg krumpli, zsiradék, só bors Elkészítése:
A krumplit héjában megfőzzük, megpucoljuk, és hagyjuk kihűlni.
Közben, egy teflonon palacsintasütőben a kockára vágott hagymát üvegesre pároljuk a zsiradékon.
Majd a káposztareszelőn belereszeljük a krumplit, sózzuk, borsozzuk, és összekeverjük a hagymával.
Teljesen laposra nyomogatjuk, hogy az egész palacsintasütőt beterítse.
Kislángon addig pirítjuk, amíg az egyik oldala szép piros nem lesz.
Akkor egy lapostányér vagy fedő segítségével megfordítjuk, hogy a másik oldala is megpiruljon. ha kész tányérra csúsztatjuk, és mint a tortát, cikkekre vágva tálaljuk a hús mellé.

Rösti 3.
Hozzávalók:
héjában főtt krumpli lereszelve, 1 kg krumpli, 10 dkg vaj, só

Hámozás és egy kis dermesztés után nagy lyukú reszelőn lereszelni, a serpenyőben a vaj negyedét megolvasztani, és falapáttal a krumpli negyedét belenyomkodni, majd lassú tűzön ropogósra sütni az egyik oldalát, majd megfordítani (feltéve, ha sikerül!
Én többnyire a falapáttal kettéosztom, és úgy fordítom meg egyenként a részeket) és azt is ropogósra sütni

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
FALUSI GASZTROANZIX - CICEGÉTŐL A TÓCSNIIG
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.