Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FELVIDÉKI ÍZEMLÉKEIM 9.

2016.10.15

FELVIDÉKI ÍZEMLÉKEIM

SAJTOS HAGYMALEVES
Hozzávalók:
20 dkg vöröshagyma, olaj, 3 dkg sima liszt, másfél liter zöldséglé - 2,5 dl vízhez 1 kiskanál ételízesítő -, só, 2 evőkanál fehérbor, 8 dkg reszelt sajt, finomra vágott zöldpetrezselyem

Elkészítése: A megtisztított hagymát karikákra vágjuk, és felhevített olajon üvegesre pároljuk, azután megszórjuk sima liszttel, kicsit pirítjuk és felöntjük hideg zöldséglével, összekeverjük, s tíz-tizenöt percig takaréklángon főzzük. Ízlés szerint megsózzuk, beletesszük a két evőkanál fehérbort, a reszelt sajtot és összeforraljuk. Végül megszórjuk finomra vágott zöldpetrezselyemmel.

PÓRÉHAGYMÁS BAROMFIPÁSTÉTOM MELEGEN
Hozzávalók:
40 dkg főtt, sült vagy dinsztelt kicsontozott baromfihús, olaj, 1 db nagyobb póréhagyma, 4 db egész tojás, 1/2 kiskanál Ételízesítő, 2 gerezd fokhagyma, só, törött bors, finomra vágott zöldpetrezselyem

Elkészítése:
A baromfihúst apróra vágjuk, vagy ledaráljuk, és egy kevés felhevített olajon folytonosan kevergetve megpirítjuk. Azután hozzátesszük a karikákra vágott póréhagymát, és tovább pirítjuk. Amikor a póré üvegessé válik, ráöntjük a Vegetával és fokhagymával ízesített felvert tojásokat. Ízlés szerint megsózzuk és megborsozzuk, és addig keverjük, amíg a tojás összeáll. Még melegen kenyér- vagy szendvicsszeletekre, illetve péksüteményre vagy pirítósra kenjük.
Végül megszórjuk finomra vágott zöldpetrezselyemmel.

BÁRÁNY-KOTLETT
Hozzávalók:
10 dkg felszeletelt gépsonka, olaj, 40 dkg bárányborda, só, durvára tört, fekete bors, 1 dl húslé, 3 db egész tojás, snidling, 10 dkg reszelt sajt

Elkészítése:
A sonkát vékony metéltre vágjuk, és felhevített olajon megpirítjuk, s félrerakjuk. A kicsontozott, hártyáitól megtisztított húst megmossuk, és szárazra töröljük, s két centiméter vastag szeletekre vágjuk, kicsit kiklopfoljuk, azután besózzuk, megborsozzuk. s a sonka visszamaradt zsírjában minden oldalról négy percig sütjük, majd melegre tesszük. A visszamaradt levet felöntjük húslével és átforraljuk. Közben a megsózott felvert tojásból felhevített olajon lágy rántottat sütünk, s rászórjuk a megpirított sonkát és a finomra vágott snidlinget, és összekeverjük.
Tálaláskor a kotletteket megkenjük rántottával, meglocsoljuk húslével és meghintjük reszelt sajttal. Köretként főtt burgonyát adunk hozzá.

VAJAS BORJÚVAGDALT
Hozzávalók:
60 dkg borjúhús, só, 3 evőkanál tej, 2 evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem, 3 egész tojás, 2 kiskanál sima liszt, zsemlemorzsa, zsiradék a kisütéshez, 1-2 evőkanál vaj, citromlé

Elkészítése:
A megtisztított húst kockákra vágjuk, és kétszer ledaráljuk. Megsózzuk, meglocsoljuk tejjel, s hozzákeverjük a finomra vágott zöldpetrezselymet, a tojássárgákat és a sima lisztet, s alaposan összekeverjük. A masszából tetszetős szeleteket formálunk, azután egyenként felvert tojásfehérjébe és zsemlemorzsába forgatjuk, majd felhevített zsiradékban mindkét oldalról pirosra sütjük. Papírtörlőre szedve a zsiradékot leitatjuk a szeletekről, s megcsepegtetjük olvasztott vajjal és citromlével. Burgonyapürével vagy hasábburgonyával és friss salátával tálaljuk.

ANGOLNA, TORMAMÁRTÁSSAL
Hozzávalók:
60 dkg angolnahús, 1 citrom, só, törött bors, olaj, 2 evőkanál friss reszelt torma, 2 dkg sima liszt, víz vagy baromfihúslé, 2 dl főzőtejföl, 1 kiskanál vaj, 1 kiskanál méz, 2 evőkanál finomra vágott kapor vagy zöldpetrezselyem

Elkészítése:
A konyhakész halhúst szárazra töröljük, és citromlével megcsepegtetve két-három órát érleljük. Azután besózzuk, borsozzuk, s felhevített olajon hirtelen megpirítjuk. Később hozzátesszük a reszelt tormát, s megszórjuk sima liszttel, és tovább pirítjuk, majd pár kanál, forró vizet vagy húslevet adunk hozzá, és öt percig lassan főzzük. Végül belekeverjük a tejfölt és összeforraljuk, azután megízesítjük mézzel és vajjal, s megszórjuk finomra vágott kaporral vagy zöldpetrezselyemmel.

RÓZSAHEGYI RAGU FODROS METÉLTTEL
Hozzávalók:
25 dkg fodros száraztészta, 2-3 ek olaj, 10 dkg főtt, füstölt tarja, 6 dkg póréhagyma, 2 paradicsom, 1 paradicsompaprika, 1 dl tejföl, 6 dkg reszelt sajt, 2 dkg vaj, só

Elkészítése:
A kockára vágott póréhagymát, paradicsompaprikát, paradicsomot és főtt, füstölt tarját kis olajon átpirítjuk. A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, leöblítjük, kis forró vajon átforgatjuk. Tálaláskor ráhalmozzuk a ragut, meglocsoljuk tejföllel és megszórjuk reszelt sajttal.

HAMULYA
Hozzávalók:
50 dkg burgonya, 3 evőkanál liszt, só

Elkészítése:
Szétfövő, lisztes krumplit meghámozok, és vékonyan felkarikázom. Annyi sós vízben teszem fel főni, hogy bőven ellepje. Amikor megfőtt a krumpli, leveszem a tűzről, és a főzőlében összetöröm. Állandó keverés mellett, fokozatosan belekeverem csomómentesen a lisztet.
Visszateszem a melegre, de a keverést nem hagyom abba, mert könnyen leég. Kása sűrűségűre főzöm pár perc alatt. Ropogós aranysárgára pirított hagymával meglocsolva kínálom. (Gazdagíthatom rámorzsolt tehéntúróval is.)
Friss, hideg tejet kínálok mellé.

OLASZOS KARFIOL
Hozzávalók:
1 db nagy fej karfiol, só, olaj, 4 gerezd fokhagyma, 3 dkg paradicsompüré, 10 dkg reszelt parmezán vagy ementáli sajt, törött bors, oregánó - szurokfű -, zöldpetrezselyem

Elkészítése:
A karfiolt sós vízben megabáljuk, majd rózsáira szedjük. Felhevített olajban óvatosan megpirítjuk a vízzel kicsit meglocsolt zúzott fokhagymát - azért kell a víz, hogy a fokhagyma ne keseredjen meg -, s hozzátesszük a karfiolt, majd felöntjük vízzel hígított paradicsompürével, és puhára pároljuk.
Végül megfűszerezzük és megszórjuk reszelt sajttal és finomra vágott zöldpetrezselyemmel, és tálalhatjuk is.

GOMBÁS BURGONYASALÁTA
Hozzávalók:
1 kg burgonya, 20 dkg ecetes gomba, 20 dkg ecetes uborka, 2 evőkanál olaj, 2 kemény tojás, 2,5 dl víz, 10 dkg hagyma, só, törött bors, 1 evőkanál pirospaprika, ízlés szerint ecet és cukor

Elkészítése:
A héjában főtt burgonyát meghámozzuk, és vékony karikára vágjuk, Hozzáadjuk a kockára vágott főtt tojást, gombát, uborkát meg az apróra vágott hagymát, megborsozzuk, meghintjük pirospaprikával, és összekeverjük. A vízben elkeverjük a sót, a cukrot meg az ecetet, ráöntjük a burgonyára, megcsepegtetjük az olajjal, még egyszer jól összekeverjük, és állni hagyjuk.


RAKOTT PALACSINTA
Hozzávalók 4 személyre:
8 db palacsinta, 60 dkg káposzta, 1 kiskanál só, 2 evőkanál cukor, kevés őrölt bors, 2 evőkanál olaj, 2 dl tejföl

Elkészítése:
A káposzta külső, fonnyadt leveleit eltávolítjuk, és káposztareszelőn lereszeljük. A sóval meghintjük és egy fél órát állni, hagyjuk. Az olajt fölforrósítjuk és a kinyomkodott káposztát, megpirítjuk rajta. Ha a levét elfőtte, megcukrozzuk, borssal ízesítjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk. Belefektetünk egy palacsintát, pirított káposztát terítünk rá, befedjük egy palacsintával, és a rétegezést addig folytatjuk, míg tart a hozzávalókból. A tetejére palacsintát helyezünk, és a tejföllel meglocsolva forró sütőbe toljuk. 220 C°-on 10-15 perc alatt átsütjük. Forrón kínáljuk.

Forrás:
Barangolás a Felvidéken
Szerző:
 
Szerkesztette, illusztrálta
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.