Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FŐZELÉKEK LEXIKONJA - FŐZELÉKEK TÖKBŐL 6.

2018.12.13

FŐZELÉKEK LEXIKONJA

TOJÁSOS TÖKFŐZELÉK
Hozzávalók:
1 kg gyalult tök, 3 db tojás, 3 evőkanál olaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 teáskanál pirospaprika, só, ízlés szerint

Elkészítése:
A tököt jól megsózzuk, és alaposan összekeverve állni hagyjuk fél óráig. Közben a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát a felforrósított olajon üvegesre fonnyasztjuk, majd a tűzről lehúzva belekeverünk egy evőkanál vizet. A levet eresztett, gyengén kicsavart tököt rátesszük a hagymás-paprikás olajra, fedő alatt, gyakori keverés közben puhára pároljuk.
A tojásokat habosra felverjük, és a már puha főzelékhez keverjük.
Ezután már csak addig hagyjuk a tűzön, amíg a tojás megkocsonyásodik.

TÖKFŐZELÉK 01.
Hozzávalók:
1,2 kg gyalult tök, 4 dkg liszt, 4 dl joghurt, 2 kk étolaj, vöröshagyma, ecet, só, kapor, édesítőszer

Elkészítése:
A legyalult tököt megsózzuk, és néhány percig állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk. Az olajban megfonnyasztjuk a vöröshagymát, hozzáadjuk a tököt, meghintjük kaporral, összekeverjük, és félpuhára pároljuk. Tejfölös habarást készítünk, és a tökhöz adjuk. Megsózzuk, ecetet, pici édesítőszert teszünk bele, és felforralva készre pároljuk.
Tejföl helyett kefirrel vagy joghurttal is habarhatjuk, kalóriát spórolunk vele.

TÖKFŐZELÉK 02.
Hozzávalók:
1/2 kg gyalult tök, 1 csomag kapor, só, 1 evőkanál ecet (10%-os) 2 evőkanál liszt, 1 vöröshagyma, zsiradék, pirospaprika, 2 doboz tejföl

Elkészítése:
A tököt sós, ecetes vízben az apróra vágott kaporral megfőzöm. Zsiradékon rántást készítek, nagyon apróra vágott vöröshagymát teszek bele, világossárgára sütöm. Ha kész félrehúzom, tetszés szerinti pirospaprikát teszek bele, majd tejföllel összekeverem. Hozzáteszek a főző léből, és berántom vele a főzeléket.
Egy kávéskanál cukrot teszek még hozzá, és jól összeforralom.
Ez hidegen is finom!

TÖKFŐZELÉK 03.
Hozzávalók:
gyalult tök 1 kg, zsír 10 dkg, liszt 2 ek kapor 1 csomó, ecet 1 kanál, tejföl 3 dl

Elkészítése:
A már meggyalult tököt besózzuk, néhány óráig állni hagyjuk. Ez alatt készítünk zsíros, sárga rántást, finomra vágott kaporral. A tököt kicsavarjuk a sóból, beletesszük a rántásba, kis idő múlva öntünk rá kevés vizet, ha lehet aludttejet, vagy írót, csak keveset, mert a tök is ereszt vizet. Tetszés szerint kis cukrot, ecetet adunk hozzá.
Sok tejföllel tálaljuk.

Megjegyzés:
Jómagam kefirrel és tejföllel készítem, apróra vágott, dinsztelt hagymára teszem a kicsavart tököt, és rengeteg apróra vágott kaporral ízesítem! (Klemi)

TÖKFŐZELÉK 04.
Elkészítése:
A tököt, miután a száránál s a másik oldalán is egy darabkát levágtunk, négy részre vágjuk, a magját kanállal kiszedjük, meghámozzuk, s vízbe tesszük. Tökgyalun át, hosszú metéltre vágjuk s besózva egy-két órán át, állni hagyjuk. Világos rántást készítünk, melybe apróra vágott friss zöld kaprot teszünk. A tököt egy kissé kinyomkodjuk a sós víztől, beletesszük a rántásba, felöntjük csontlével, vagy vízzel s egy-két kanál jó ecetet keverünk bele. Lassan forrni hagyjuk, gyakran megrázva, vagy gyengén kavarva, hogy a tök szét ne essen. Két-három kanál tejfelt keverünk hozzá.
Tálalás előtt, paprikát egy kis zsírban pirítunk, s ezzel öntözzük meg a főzeléket.

TÖKFŐZELÉK 05.
Hozzávalók 2 személyre:
50 dkg gyalult tök, 1 ek olaj, 1/2 vöröshagyma, 1 dl zsírszegény tejföl, 1 ek liszt, só, pirospaprika, 1/2 csomó kapor, kevés ecet

Elkészítése:
Olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, meghintjük a pirospaprikával, majd hozzáadjuk a tököt. A tököt ebben a saját lében puhára pároljuk, az apróra vágott kaprot hozzáadjuk, a liszttel simára kevert tejföllel habarjuk, és még egy kevés ecetet csöpögtethetünk hozzá.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
FŐZELÉKEK - TÖKFŐZELÉKEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta


 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.