Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HALÁSZLEVEK, HALLEVESEK 21.

2019.09.28

HALAK LEXIKONJA

DÉL-FRANCIA HALLEVES
Hozzávalók:
30 deka filézett ponty (eredetileg tengeri halból készítik), néhány apró keszeg és egy menyhal, zeller, 2 sárgarépa, 2 vöröshagyma, 3 szép, meghámozott paradicsom, turbolya, étolaj (ha van: olívaolaj), 2 dl száraz fehérbor, 4 tojássárgája, leveses kanál tejszínhab, sáfrány, só, cayenne-i bors, 10 dkg rizs, vaj

Elkészítése:
Vágjuk apróra a zellert, az egyik sárgarépát és egy hagymát, majd a megtisztított apró halakkal egy kis vajban dinszteljük meg. Tegyük hozzá a bort, a borsot, majd sózzuk meg. Amikor szinte teljesen elforrt a folyadék, passzírozzuk át az egészet, majd 7,5 deci vízben feltéve adjuk hozzá a rizst, s a szeletekre vágott filézett pontyot.
Forraljuk fel.
Ez alatt vágjuk apró kockákra a megmaradt sárgarépát és a hagymát, valamint egy kis darab zellert és a menyhal-darabokat. Ezt is forraljuk mintegy 3 percig, folytonos keverés közben, lassú tűzön. Öntsük át az egészet a másik edénybe, tegyük hozzá a sáfrányt, s a darabokra vágott paradicsomot. Ismét forraljuk fel, majd lassú forrásban hagyjuk mintegy fél óráig.
A menyhal gerincét, nagyobb szálkáit távolítsuk el, verjük fel mind a tojássárgáját a tejszínhabbal, és egy kis levessel.
Öntsük az egészet a levesre, turbolyával hintsük meg és forrón tálaljuk.

EBRÓI HALKRÉM-LEVES
(SOPA DE PESCADO CREMADO)
Hozzávalók:
80 dkg filézett hal, 1 fej vöröshagyma, 2 szál póréhagyma, 2 szem paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál olaj, 20 dkg csőtészta, 1 babérlevél, néhány darabka szárított citrom- vagy narancshéj, 1,3 l víz, egy kevés porított sáfrány, 20 dkg Pannónia sajt, egy kevés só, törött bors

Elkészítése:
Fazékban megmelegítjük az olajat, és megpároljuk benne a vékonyra szeletelt vöröshagymát, a karikákra vágott póréhagyma fehér részét, a meghámozott és szétnyomott paradicsomot, valamint a zúzott fokhagymát, a különféle fűszerekkel együtt (a sáfrányt kivéve).

Közben megtisztítjuk, megmossuk, és feldaraboljuk a halakat. Összeforgatjuk a zöldségekkel, felöntjük a vízzel, és 15 percig erős lángon forraljuk. A levest leszűrjük, a zöldségeket és a halat áttörjük.
Visszatesszük a tűzre, beledobunk egy csipetnyi sáfrányt, és amikor forr, hozzáadjuk a darabokra tördelt csőtésztát.
Félig lefödve főzzük, kb. 10-15 perc múlva, a tészta megpuhul.
Jó melegen tálaljuk, kis tálban adjuk mellé a reszelt sajtot.

EGYSZERŰEN JÓ HALLEVES
(KÍNA)
Elkészítési idő: 30 perc
Hozzávalók:
40 dkg tengeri halfilé, 1 evőkanál búzakeményítő, 8 dkg gépsonka, 1 csokor petrezselyem, 1 l húsleves, 3-4 szál újhagyma, 2 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál sherry, 1-2 evőkanál borecet

Elkészítése:
A tengeri halfilét falatnyi darabkákra vágjuk, és a búzakeményítővel meghintjük. A húslevest fölforraljuk, a haldarabokat beletesszük, és lassú tűzön 15 percig főzzük. Hozzáadjuk a fölaprított újhagymát, majd további 5 percig pároljuk.
A tűzről levéve ízesítjük szójaszósszal, sherryvel, ízlés szerint borecettel, majd a fölaprított sonkával és petrezselyemmel megszórva, forrón kínáljuk.

EGYSZERŰ HALLEVES
Hozzávalók:
40 dkg kicsontozott halhús, étolaj, 1 fej vöröshagyma, 2 dkg sima liszt, pirospaprika, törött bors, só, 1 db zöldpaprika, őrölt kömény, finomra vágott zöldpetrezselyem

Elkészítése:
Felhevített olajon megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, hozzátesszük a sima lisztet, és állandóan kevergetve megpirítjuk. Azután megszórjuk pirospaprikával és felöntjük egy liter hideg vízzel, s megsózzuk, borsozzuk, majd belekeverjük a kicsumázott, vékony csíkokra vágott zöldpaprikát és a kockákra vágott halhúst. Huszonöt-harminc percig takaréklángon főzzük.
Tálaláskor ízesítjük őrölt köménnyel, és finomra vágott zöldpetrezselyemmel díszítjük.

ERŐLEVES HALGOMBÓCOKKAL
Hozzávalók:
erőleves, néhány tengeri halfilé, 1 kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt

Elkészítése:
A tengeri halfilét apróra vágjuk, hozzáreszelünk egy kis fej hagymát, hozzáadunk 2 gerezd zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd 1 kanál liszttel összegyúrjuk. Az erőlevest felforraljuk, a halas masszából gombócokat formázunk, majd a levesbe dobjuk.
Tálaláskor petrezselyemmel vagy felaprított snidlinggel tálaljuk.

FEHÉR HALLEVES
Hozzávalók 4-6 személyre:
1 kg fehér húsú halfilé, 4-6 vastag szelet fehér kenyér, 3 kis fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 liter hallé, 1 csésze száraz fehérbor, 3 evőkanál finomra vágott petrezselyemzöld, 2 teáskanál reszelt citromhéj, 3 evőkanál friss kakukkfűlevél, 3 babérlevél, 4 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál fehérborecet, 1/4 teáskanál só, 1/4 teáskanál őrölt bors Összeállítás: 25 perc + 1-2 óra pácolás
Főzés: 15 perc

Elkészítése:
A lebőrözött, szálkamentes halfilét 2,5 cm-es kockákra vágjuk, és nagy tálba tesszük. Az apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, petrezselymet, citromhéjat, kakukkfüvet, babérlevelet, olívaolajat és a borecetet összekeverjük, majd az előkészített halhúsra öntjük. Fóliával letakarjuk, és 1-2 órára behűtjük. A halat a páccal együtt nagy lábosba tesszük, ráöntjük a hallevet, a fehérbort, sózzuk-borsozzuk. Lassú tűzön felforraljuk, majd lefedve 15 percig főzzük, amíg a hal megpuhul.
Tálalás előtt a kenyérszeleteket mindkét oldalon aranybarnára pirítjuk, a tányérba tesszük, és rámerjük a forró levest.
Azonnal tálaljuk.
Jó tudni:
Ehhez a recepthez süllőt használtunk, de bármilyen fehér húsú hal, esetleg többféle is jó hozzá.
A hagyományos spanyol kenyér ovális, héja nagyon ropogós.
Használhatunk helyette francia kenyeret is.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
HALAK LEXIKONJA - HALÁSZLEVEK, HALLEVEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.