Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GYŐR - MOSON - SOPRON MEGYE 1

2020.06.01

HAZAI TÁJAKON

LEVESEK
CIBERELEVES

Győri recept
Elkészítése:
Fél dl étolajban 3 evőkanál szilvalekvárt és 2 evőkanál lisztet felmelegítünk, hozzákeverünk 2 dl vizet. Másfél dl tejfölt kevés vízzel összevegyítünk, szűrőn át a levesbe csurgatjuk, adunk hozzá 1 vaníliás cukrot, kevés citromlevet, és csipetnyi sót.
Ízlés szerint cukorral édesítjük és összeforraljuk.
Tálalás előtt megmosott aszalt szilva szemeket szórunk bele.

HÚSÉTELEK - BAROMFI
BŐSÁRKÁNYI PULYKAMELL RÁNTVA

Hozzávalók:
60 dkg pulykamellfilé, 20 dkg karfiol, 1 kk só, 1 mk bors, fél reszelt szerecsendió, 10 dkg liszt, 15 dkg zsemlemorzsa, 3 tojás, 5 dl olaj, 20 dkg reszelt sajt

Elkészítése:
A pulykamellet 4 egyforma szeletre vágjuk, kiklopfoljuk, megsózzuk.
A karfiolt rózsáira szedjük, és sós vízben 20 percig megfőzzük.
Lapátkanállal kiemeljük, leszárítjuk és rátesszük a kiklopfolt hússzeletekre.
Meghintjük borssal, szerecsendióval.
Összegöngyöljük, lisztben megforgatjuk, a felvert tojásba mártjuk, majd meghintjük zsemlemorzsával.
A forró olajban kirántjuk.
Óvatosan kiemeljük lapátkanállal, hogy a töltelék ki ne essék belőle.
Tányérra tesszük és megszórjuk a reszelt sajttal.

HÚSÉTELEK – BÁRÁNY, BIRKA
BIRKAPÖRKÖLT

Szováton nagyon szeretik a birkahúsból készített ételeket.
Ünnepi eledelnek számít ma is.
Elkészítése:
Mindent egyszerre teszek a bográcsba vagy az üstbe.
Bő zsírba tűzön kívül jó sok hagymát daraboljunk!
Pirítsuk a hagymát üvegesre, s rakjuk bele a jól megmosott, feldarabolt birkahúst!
A hús levét alaposan csurgassuk le.
Finom zaftosra főzzük és főtt burgonyával tálaljuk.

HÚSÉTELEK – HALAK, VADAK
ALPOKALJAI GOMBÁS SZARVAS-TOKÁNY

Hozzávalók:
50 dkg szarvascomb, 3-4 evőkanál olaj, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál paradicsompüré, 2 dl fehérbor. 10-10 dkg vargánya- és rókagomba, 1 babérlevél, 1 csokor petrezselyem, 4 dkg liszt, 2 dl tejföl, kakukkfű, őrölt bors, só

Elkészítése:
A húst ceruzavastagságú csíkokra vágjuk, és megmossuk.
Olajban megpirítjuk a finomra vágott hagymát, hozzáadjuk a paradicsompürét, ezzel tovább pirítjuk, majd belerakjuk a húst.
Sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel ízesítjük.
Fedő alatt pároljuk, szükség szerint kevés borral meglocsoljuk.
Amikor a hús puhulni kezd, hozzáadjuk a megtisztított és jól megmosott vargányát és a rókagombát.
Babérlevéllel és vágott petrezselyemmel ízesítjük.
Amikor a hús megpuhult, liszttel elkevert tejföllel sűrítjük.
Párolt rizzsel körítjük.

ÁSVÁNYRÁRÓI SÜLLŐ GOMBÁSAN
Hozzávalók:
2 kg süllő, 20 dkg gomba, 2 fej vöröshagyma, 10 dkg zsír, 2 dl tejföl, 4-5 ek liszt, 1 dl fehérbor (többi a szakácsba), só, bors

Elkészítése:
A süllőt tisztítjuk, fejét, farkát, használható belsőrészeit sós vízben egy órát főzzük.
Zsíron apróra vágott hagymát pirítunk, majd hozzáadjuk a szeletelt gombát is.
Sózzuk, borsozzuk, felöntjük a leszűrt hallével, és fedő alatt tíz percig főzzük.
A tejfölt közben elkeverjük a liszttel, és a fehérborral együtt, a halléhez adjuk.
Besűrítjük, a süllőfiléket eközben sózzuk, lisztbe forgatjuk, és mindkét oldalukon átsütjük.
Tálaláskor egy ovális tálra helyezzük a halszeleteket, párolt rizskoszorút adunk köré, és nyakon ötjük a mártással.

HÚSÉTELEK – BORJÚ, MARHA
BORJÚPÖRKÖLT ZÖLDBABBAL

- MOSONI
Elkészítése:
50 dkg borjúhúst kockákra vágunk.
Fél ek olajon megpárolunk 1 fej apróra vágott vöröshagymát és 2 gerezd zúzott fokhagymát.
Beletesszük a húst és átpirítjuk, sózzuk, borsozzuk.
Kevés vizet öntünk alá, és lefedve félpuhára pároljuk.
Ekkor jön bele 1 darab karikákra vágott paprika és 50 dkg zöldbab.
Ha nincs friss, a gyorsfagyasztott is tökéletes hozzá.
Puhára főzzük az egészet.
Néhány evőkanál tejfölt keverünk bele, s tetejét meghintjük vágott petrezselyemmel.

HÚSÉTELEK – SERTÉS
CSORNAI BABOS HÚS

Hozzávalók:
8 szelet 6 dkg-os sertéscomb, 10 dkg császárhús, 25 dkg zöldpaprika, 20 dkg fejtett bab, só, őrölt bors, kakukkfű, fűszerpaprika, majoránna, 2 evőkanál paradicsompüré, 1 gerezd fokhagyma, 1,5 dl étolaj, 1 dl fehérbor, 1 fej vöröshagyma, 1 köteg petrezselyemzöld, kevés liszt

Elkészítése:
A hússzeleteket kissé kiverjük, sóval, borssal fűszerezzük.
A császárhúst apró kockára, a hagymát, petrezselyemzöldet finomra vágjuk, a fokhagymát zúzzuk, a zöldpaprikát csumázzuk, szeleteljük.
A hússzeleteket olajban hirtelen pirosra sütjük, kiemeljük és félretesszük.
A maradék olajon a vöröshagymát megfonnyasztjuk, beletesszük a fokhagymát, paradicsompürét, kevés lisztet, bort, felforraljuk, sóval, borssal, kakukkfűvel, majoránnával fészerezzük, belerakjuk a hússzeleteket, fűszerpaprikával megszórjuk, és puhára pároljuk.
Közben a fejtett babot kevés sós vízben majdnem puhára főzzük.
A császárhús kockákat kevés olajban megsütjük, hozzátesszük a leszűrt babot, zöldpaprikát, az ízesített hagymás, fokhagymás, paradicsompürés keveréket, zsírjára pirítjuk, végül petrezselyemzölddel megszórjuk.
A hússzeleteket ezzel a fűszeres keverékkel megrakva, ízlés szerinti körettel tálaljuk.

ZÖLDSÉGES ÉTELEK
ALPOKALJAI TEJFÖLÖS RÓKAGOMBA

Hozzávalók:
60 dkg rókagomba, 1 fej hagyma, 2 paprika, 2 paradicsom, csokor petrezselyem, 3 dl tejföl, 4-5 ek liszt, vaj, só, bors

Elkészítése:
A vajon üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát.
A paradicsomot meghámozzuk, és feldaraboljuk.
A karikára vágott paprikával együtt a hagymához adjuk.
Pároljuk, aztán következik a felszeletelt gomba, sózzuk, borsozzuk és fedő alatt puhára pároljuk.
A tejfölt liszttel elkeverjük és behabarjuk vele a gombát.
Kiforraljuk, és végül megszórjuk a vágott petrezselyemmel.

VEGYES RECEPTEK
ALMAMÁRTÁS

Főleg ott készítették, ahol gyümölcsöskert is volt.
Elkészítése:
Túlérett, hulló almából készítem.
Az almát megmosom, kettévágom, meghámozom, torzsáját kivágom, azután kockára darabolom.
Rántással felkészítem a füstölt disznóhús levét, és amikor jól elfőtt a rántás, beleteszem az almát.
Egy forrással megfő.
Tejfölt és kevés borsot is tesznek bele.
Főtt húsokkal fogyasztjuk.

SALÁTÁK
CÉKLASALÁTA CUKORRÉPÁVAL

- KISALFÖLD
Elkészítése:
A megmosott céklát és cukorrépát héjastól megfőzzük, majd meghámozzuk, és szeletekre vágjuk.
Salátalevet készítünk ecettel, köménymaggal és reszelt tormával.
A felszeletelt répára és céklára öntjük.
Megkeverjük, és néhány órai pihentetés után, amikor a répát az ecetes, fűszeres lé jól átjárta, tálalható.

ÉDESSÉGEK, SÜTEMÉNYEK
CUKROS POGÁCSA

Elkészítése:
Négy csupor lisztet, 1 csupor cukrot, 4 tojást, kevés citromhajat, 1 csupor zsírt, tejfölt és sütőport használunk fel.
Ezeket a tejjel összegyúrjuk, majd kinyújtjuk, szaggatóval kiszaggatjuk.
Tojássárgájával bekenjük, cukros dióba belemártjuk, kisütjük.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
HAZAI TÁJAKON - GYŐR - MOSON - SOPRON MEGYE
Szerző:

Kovács Nándor
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.