Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SAJTTEKERCSEK 3.

2019.11.21

HIDEGTÁLAK LEXIKONJA

Sajttekercs 06.
Hozzávalók (kb. 30 szelethez): 8 háromszögletű, ömlesztett kolbászos sajt, 5 dkg vaj, 1 kk Univer csípős Piros Arany, 1 mk. Univer fokhagymakrém, 20 dkg juhtúró, 1 ek tejföl, 1 cs metélőhagyma, 5 dkg gyulai kolbász vagy sonka, 8 nagy, vékony szelet trappista sajt (kb. 20 dkg), 8 szelet gépsonka (kb. 16 dkg)

Elkészítés: A kolbászos sajtot a vajjal, a Piros Arannyal és a fokhagymakrémmel összedolgozzuk. A juhtúrót áttörjük és a tejföllel, a finomra aprított metélőhagymával meg az apróra vágott gyulai kolbásszal elkeverjük. Egy asztalra kiterítünk egy nagy lap alufóliát, amire ugyanakkora folpackot simítunk. Felénk eső oldalát a sonkaszeletekkel végigrakjuk, majd ugyanilyen szélességben a sajtszeletek a sonka mögé kerülnek. A sonkára a kolbászos sajtkrémet, a sajtra pedig a juhtúrós keveréket egyenletesen rásimítjuk. Szorosan feltekerjük, így a sonkás rész a tekercs közepére kerül.
A sajttekercset jól becsomagolva, hűtőszekrényben dermesztjük, végül forró vízbe mártott késsel szeleteljük.

Elkészítési idő: 30 perc + dermesztés

Sajttekercs 07.
Hozzávalók:
300 g trappista sajt, 150 g sonka, 2 db főtt tojás, 1 db tejszínes sajtkrém, 3 szál újhagyma, piros – sárga - zöld kaliforniai paprika összesen 1db, 1/2 csokor petrezselyem, 1 kk. mustár só, bors, ízlés szerint.

Elkészítése:

A tojásokat lereszeljük, a hagymát, és a petrezselymet apróra vágjuk és a sajtkrémmel, mustárral együtt kikeverjük egy tálban.
A sonkát és a kaliforniai paprikákat kis kockára vágjuk, összekeverjük a sajtkrémmel. Ízlés szerint fűszerezzük.

A trappistát megolvasztjuk, majd alufóliára borítjuk, téglalap alakúra formázzuk.
A tölteléket rákenjük, feltekerjük, alufóliába csomagoljuk, és hűtőben dermesztjük. Amikor lehűlt,(vizes késsel) szeleteljük.
Nagyon finom és színes roládot kapunk, amit felhasználhatunk sajttálakhoz, hidegtálakhoz, előételekhez.

Sajttekercs 08.
Hozzávalók:
30 dkg trappista sajt, 5 db főtt tojás, mustár, 1 dl tejföl, petrezselyem, ételízesítő, 10 dkg sonka só

Elkészítés:
A sajtot jól becsomagoljuk, és lobogó vízbe tesszük, hogy megpuhuljon.
Gyúródeszkára teszünk folpackot, és ezen kinyújtjuk a sajtot, tetszőleges vastagságra.
A tojások sárgáját mustárral, petrezselyemmel, sóval ízesítjük, hozzáadjuk az apróra vágott fehérjét, majd az egészet rákenjük a sajtra, rátesszük a sonkát, végül feltekerjük.

Sajttekercs 09.
Hozzávalók:
30 dkg edami sajt, 25 dkg tehéntúró, 10 dkg sonka, só, kefir, petrezselyem

Elkészítés:
A sajtot forró vízben megolvasztjuk (akkor jó, ha villával átszúrva már a közepe is puha).
Alufólián nyújtófával vékonyra nyújtjuk.
A túrót kefirrel, apróra vágott petrezselyemmel simára keverjük, ízesítjük.
Rákenjük a sajtra.
Vékony sonkaszeletekkel beborítjuk, és szorosan feltekerjük, mint a bejglit.
Hűtőben kifagyasztjuk.
Meleg pengéjű késsel szeleteljük.

Sajttekercs 10.
Elkészítése:<br>

Kb. 40 dkg trappista sajtot (nem szeletelt) fövő, forrásban lévő vízben 10 percig főzök, majd további 15 percig állni hagyok.
Alufóliára, szűrőkanállal óvatosan kiemelem a vízből, majd nyújtófával szép téglalap alakúra kinyújtom.
5 db főtt tojás sárgáját 20 dkg vajjal, 2 cikk zúzott foghagymával, sóval, borssal, fél tubus majonézzel, petrezselyem zölddel jó alaposan kikeverek. Hozzáadom az 5 tojás apróra vágott fehérjét.
A kinyújtott sajtot betakarom sonkával (legjobb a selyemsonka), de bármilyen vékonyra szeletelt sonka is megfelel, rákenem a fenti tojásos krémet, és föltekerem.
Alufóliába tekerve, hűtőszekrényben pár óra alatt áthűtöm.
Ferde szeletekre vágva tálalom.
Igen kiadós és mutatós hidegkonyhai készítmény.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
HIDEGTÁLAK LEXIKONJA - SAJTTEKERCSEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.