Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aki megírta a klasszikus polgári Anglia karikatúráját

2016.02.07

HÍRESSÉGEK, ESEMÉNYEK

Charles John Huffam Dickens (/ˈtʃɑrlz ˈdɪkɪnz/, Portsmouth, 1812. február 7. – Higham, 1870. június 9.) angol író. Egyesek szerint a viktoriánus kor legnagyobb írója és az angol nyelv legkiválóbb művelője.
Írásainak népszerűségét mutatja, hogy napjainkig minden műve folyamatosan kapható anyanyelvén.

Élete
Dickens Hampshire-ben született, ötévesen költözött Kentbe, tízévesen Londonba a családjával.
A korai évei szépen, jómódban teltek; sokat olvasott, különösen a pikareszk regényeket szerette. Azonban amikor tizenkét éves lett, apja, a tengerészeti pénztár kistisztviselője, eladósodott és börtönbe került.
Dickens egy fénymázműhelyben kezdett dolgozni.

Gyermekkori élményei, a látott nyomor visszatérő elemeivé váltak regényeinek. Heti hat shillingből tartotta el magát és támogatta családját.
Pár évvel később a család anyagi helyzete egy örökségnek köszönhetően ismét jobbra fordult, elhagyhatták az adósok börtönét, de Dickens anyja nem vette őt egyből ki a műhelyből, amit a fiú soha nem bocsátott meg neki.
Ügyvédbojtárkodás és egy gyorsírói állás után újságíró lett, parlamenti vitákról tudósított, és járta az országot a választási kampányok időszakában. Huszonnégy éves korában jelent meg első regénye, a Pickwick Klub, amellyel azonnal nevet szerzett magának.
1836. április 2-án feleségül vette Catherine Thompson Hogarth-ot, aki tizenöt év alatt tíz gyereket szült neki.
1842-ben együtt Amerikába utaztak; az utat az Amerikai jegyzetek című leírás örökíti meg.
Dickens három újság számára írt, az egyiknél szerkesztőként is dolgozott 1839-ig.
1856-ra annyi pénzt gyűjtött össze, hogy megvehette a Gad’s Hill Place nevű villát Kentben, melyről gyerekkora óta álmodozott.
1858-ban Dickens és felesége szétköltöztek. A válás akkoriban skandalumszámba ment volna, és Dickens haláláig gondoskodott a feleségéről. A szakítás hátterében többek között alighanem Ellen Ternan színésznő állt, aki feltételezhetően Dickens szeretője volt.
1865. június 9-én Dickens a Staplehurst-vonatszerencsétlenség túlélői között volt. Egy pályafelújítás miatt a vonat kisiklott egy hídon, és a vagonok a patakba potyogtak.
Dickens első osztályon utazott a szerelvény elején: az ő vagonja nem zuhant a mélybe. Sértetlenül megúszta az incidenst, de a lelkében mély nyomott hagyott az eset. Ezt követően már csak egy regényt fejezett be, a Közös barátunkat.
Idejét főleg nyilvános felolvasásai töltötték ki.
A szerencsétlenség ötéves évfordulóján hunyt el otthonában. Kívánsága ellenére (miszerint a rochesteri katedrálisban temessék el) a Westminsteri apátságban helyezték örök nyugalomra.

Művei
- A Pickwick Klub (The Pickwick Papers) (1837); ford. Hevesi Sándor
- Twist Olivér (Oliver Twist) (1837–1839); ford. Ottlik Géza; Szentkuthy Miklós
- Nicholas Nickleby (Nicholas Nickleby) (1838–1839); ford. Devecseriné Guthi Erzsébet
- Ódon ritkaságok boltja (The Old Curiosity Shop) (1840–1841); ford. Tábori Zoltán (2011)
- Barnaby Rudge (Barnaby Rudge) (1841); ford. Berczik Árpád (1872)
- Karácsonyi ének (A Christmas Carol) (1843 december); ford. Benedek Marcell; Barkóczi András (2004)
- Harangszó (The Chimes) (1844); ford. Szinnai Tivadar
- Tücsök szól a tűzhelyen (The Cricket on the Hearth) (1845) ford. Benedek Marcell
- Az élet csatája (The Battle of Life) (1846) ford. Benedek Marcell
- A kísértet-látó ember (The Haunted Man and the Ghost's Bargain) (1848) ford. Geréb Béláné
- Martin Chuzzlewit élete és kalandjai (Martin Chuzzlewit) (1843–1844); ford. Ottlik Géza
- Dombey és fia (Dombey and Son) (1846–1848); ford. Fodor József
- David Copperfield (David Copperfield) (1849–1850); ford. Szinnai Tivadar
- Örökösök (Bleak House) (1852–1853); ford. Ottlik Géza (A regény alapján készült brit tévéfilmsorozat magyar címe: Pusztaház örökösei
- Nehéz idők (Hard Times) (1854); ford. Mikes Lajos
- Kis Dorrit (Little Dorrit) (1855–1857); ford Bizám Lenke
- Két város regénye (A Tale of Two Cities) (1859); ford. Karinthy Frigyes, Sóvágó Katalin
- Szép remények (Great Expectations) (1860–1861); ford. Bartos Tibor
- Közös barátunk (Our Mutual Friend) (1864–1865)
- (The Mystery of Edwin Drood) (befejezetlen) (1870)

Irodalom
- Claire Tomalin: Charles Dickens: A Life, Viking, London, 2011, ISBN 978-0-670-91767-9
- A Charles Dickens Devotional. Thomas Nelson Publishers, 2011. ISBN 978-1-4003-1954-1.
- Ackroyd, Peter, Dickens, (2002), Vintage, ISBN 0-09-943709-0
- Drabble, Margaret (ed.), The Oxford Companion to English Literature, (1997), Oxford University Press
- Glavin, John. (ed.) Dickens on Screen, (2003), New York: Cambridge University Press
. - Kaplan, Fred. Dickens: A Biography William Morrow, 1988
- Lewis, Peter R. Disaster on the Dee: Robert Stephenson's Nemesis of 1847, Tempus (2007) for a discussion of the Staplehurst accident, and its influence on Dickens.
- Meckier, Jerome. Innocent Abroad: Charles Dickens' American Engagements University Press of Kentucky, 1990
- Moss, Sidney P. Charles Dickens' Quarrel with America (New York: Whitson, 1984).
- Patten, Robert L. (ed.) The Pickwick Papers (Introduction), (1978), Penguin Books.
- Slater, Michael. "Dickens, Charles John Huffam (1812 – 1870)", Oxford Dictionary of National Biography, Oxford University Press, Sept 2004
- Slater, Michael. Charles Dickens: A Life Defined by Writing, 2009 New Haven/London: Yale University Press ISBN 978-0-300-11207-8

Jegyzetek
- Jump up ↑ Pusztaház örökösei
- Jump up ↑ Charles Dickens by Michael Slater

További információk
- A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
- Commons
- A Wikimédia Commons tartalmaz Charles Dickens témájú médiaállományokat.
- Charles Dickens művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
- Charles Dickens a PORT.hu-n
- The Dickens Fellowship, an international society dedicated to the study of Dickens and his Writings
- David Perdue's Charles Dickens Page
- A Dickens web page, portal.
- The Dickens Page, portal.
- Gad's Hill Place, Dickens information.
- Nemzetközi katalógusok
- WorldCat VIAF: 88666393 LCCN: n78087607 ISNI: 0000 0001 0785 8884 GND: 118525239 LIBRIS: 183770 SUDOC: 026831198 BNF: cb119001186 BPN: 97494768 BIBSYS: x90051428 ULAN: 500106117
- irodalom
- Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Kategória:
- Angol írók
- 1812-ben született személyek
- 1870-ben elhunyt személyek

wikipédia
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.