Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vers, novella, regény és a "levendulás feminizmus"

2016.02.05

HÍRESSÉGEK_ESEMÉNYEK

Berde Mária Júlianna (Róth Jenőné) (Kackó, 1889. február 5. – Kolozsvár, 1949. február 20.) erdélyi magyar író, költő, műfordító, tanár. Berde Amál testvérhúga. Használta a Berde Mária Julianna, Laborfalvi Berde Mária, 1924-től pedig az R. Berde Mária nevet is (férje, Róth Jenő német irodalomszakos tanár után).

Élete
Régi erdélyi értelmiségi család sarja, Berde Amál testvére; édesapjuk református lelkész, majd a nagyenyedi teológia tanára. Nagyenyeden végezte a középiskolát, első verse diákkorában, 1906-ban jelent meg a Pesti Naplóban. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán magyar-német nyelv- és irodalomból doktorált; a költő Baumberg Gabrielláról, Batsányi János feleségéről írt disszertációjának anyagát Bécsben gyűjtötte.
1912-ben jelent meg első verskötete a Modern Könyvtár sorozatban.
Az angol és német nyelv tanulása végett Münchenbe utazott, tanulmányútja idején – amelynek Az örök film című modern formaeszközökkel megírt diákregényében állít emléket – súlyos tüdőbajt szerzett. Betegségét, mely kihat egész életére, egy svájci szanatóriumban gyógyíttatja.
Itt szerzett élményeit később, első érett regényében, a Thomas Mann hasonló tárgyú és problematikájú Varázshegyével egy időben megjelent Haláltánc-ban dolgozta fel.
1917-től 1920-ig a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanára.

Pályájának új szakasza a forradalmak után kezdődött, a továbbiakban munkájának dandárja a próza. Kezdettől bekapcsolódott a kibontakozó irodalmi életbe, az Erdélyi Irodalmi Társaság (1919) és a Kemény Zsigmond Társaság tagjául (1920), majd alelnökéül választja. Marosvásárhelyi tanársága idején az Erdélyi Szemle, majd a Zord Idő szerkesztője (1920-21), a Tüzek, Napkelet munkatársa. Szépirodalmi alkotásai és cikkei a legtekintélyesebb erdélyi, budapesti és szlovenszkói magyar lapokban jelentek meg. Sokat tett az együttélés érdekében, előadássorozatokban népszerűsítette a román irodalom jeleseit. Már 1923-ban cikket írt egy erdélyi szabad írói munkaközösség szükségességéről, később az Erdélyi Helikon-ba Kuncz Aladár felkérésére írt Vallani és vállalni című nagy hatású cikkével (Erdélyi Helikon, 1929/8) az időszerű társadalmi témák mellett állt ki a múltba menekülő történelmi regények akkori divatjával szemben, s írót és kiadót egyaránt serkentve kiváltotta az erdélyi magyar írók népi és kor-elkötelezettségének éles vitáját. Kuncz Aladár halála után elhidegült az Erdélyi Helikontól, többek között az alakulóban levő romániai magyar irodalomról, főképp a marosvásárhelyi szervezkedésekről szóló regénye, a Szentségvivők kiadásának elutasítása miatt.
1931 őszén került Nagyváradra mint a kereskedelmi leányiskola német-magyar szakos tanára, ahol főmunkatársa lett Az Írás című rövid életű irodalmi, művészeti és zenei hetilapnak; regényét Marokszedők cím alatt 1932-ben a Nagyvárad közli folytatásosan. Olosz Lajos, Szombati-Szabó István és Tabéry Géza társaságában 1933-ban létrehozta az EMÍR - Erdélyi Magyar Írói Rend - csoportosulását és könyvkiadó vállalatát, amelyben 1937-ig tevékenykedett.
Írói pályája utolsó szakaszának kezdetén, 1934-ben szakít végleg az Erdélyi Helikonnal.
Legérettebb regényeit azután írja.
Emberi és írói magatartásával a második világháború után is a haladás szolgálatában áll, állandóan betegeskedve is szerepet vállal az újjászerveződő irodalmi életben. A Világosság, Szabad Szó, Népakarat és Utunk közli verseit, széles tematikát felölelő novelláit, tanulmányait és cikkeit. Egyik alapítója és haláláig főszerkesztője a Dolgozó Nő-nek.

Munkássága
Halk szavú, az epikum felé hajló, szimbolista stíluseszközöket kedvelő, a természet minden rezdülésére érzékeny lírikusként indult. Legjobb verseit Seherezádé himnusza című kötetében publikálta. Látásmódja, tiszta hangú, finom zeneisége, érzelmes lírája, valamint az emberi viszonyok sajátos, etikai megközelítése, nőies érzékenységre valló, néhol impresszionista hatást mutató prózájának stílusa miatt a szó igazi értelmében asszonyírónak nevezhető. Egyik-másik prózai írását predesztinációt valló erős kálvinizmus jellemzi. Egykori bírálói szóvá tették "levendulás feminizmus"-át.
Sokirányú tevékenységéből novella- és regényírói munkássága a legmaradandóbb.
Néhány elbeszélése - Szegény kicsi Jula, Rina kincse, Télutó, Vargabetű - hangjának eredetisége, nyelvének költői szépsége miatt sorolható a legjobb kortárs magyar novellák közé.Korai novelláiban gyakori a mesei motívum és a lírai hangulatú epikus ábrázolás. Vissza-visszatérő témája a magát felszabadító vagy felszabadítani akaró asszonyember sorsa, társadalmi és erkölcsi helyzete, a párválasztás és a nők érzelmi világa, lelki életük szabadsága a férfival való kapcsolatukban. Egy leányanyáról írott regényében, A szent szégyen-ben a társadalmi előítéletekkel szembeszállva azt bizonyítja, hogy a nők csak a termelőmunkában való részvételükkel, anyagi függetlenségük megteremtésével érhetik el szabadságukat.

Az ál erkölcsökkel, képmutatással leszámolni akaró írói szándék ebben a regényében a főhős lelki fejlődésének sokszínű költői rajzával párosul.
Az 1920-as évek végén fordulat áll be érdeklődésében.
A romantikus feminizmus helyett egyre inkább korának társadalmi kérdései kezdik foglalkoztatni, jó szándékú polgári álláspontról vállalta a közéleti harcot. Higgadt és kulturált stílusú, tudatos felépítésű társadalmi regényében, a Földindulás-ban az erdélyi dzsentri háború utáni pusztulását, végső züllését festi. A néphez való közeledést, valamint a román polgársággal és értelmiséggel való egyezkedést javallja a lecsúszás orvoslására. Főhőseinek tökéletes lélektani hűségű ábrázolásával emelkedik ki életművéből a háborúellenes hangokat is megütő Tüzes kemence, melyben régi témáját, a nő-férfi kapcsolat erkölcsi vetületét dolgozza fel a korábbinál nagyobb igénnyel.
"Mondatai úgy csengenek, mint az ötvös kalapácsa az ellenálló fémen. A platina keménységével csillognak. Ez a keménység van a történet vonalvezetésében is. Szoros fegyelmet tart mondanivalójával szemben, pontosan azon az alaprajzon épít, amelyet mint jó építész előre kitervelt"
– írja róla Schöpflin Aladár 1936-ban.
Életműve koronájának szánta és "a lelkiismeret ébrentartása igényével" írta az erdélyi reformmozgalom hősei, id. Szász Károly, ifj. Wesselényi Miklós és társaik emlékének szentelt történeti regényét, A hajnal emberei-t.
"Azt az erdélyi értelmiségi réteget képviselte, mely nem állt ugyan a munkásmozgalom oldalára, de sem a fasizmus előretörése, sem a szovjetellenes háború idején nem hódolt be a fasizmus ideológiájának. És a maga eszközeivel állást is foglalt, amikor 1942-ben megjelent regényében a fasizmussal szemben az önkényuralom, a faji és vallási előítéletek ellen, a szabadságeszmékért harcoló reformkor nagy alakjait, a hajnal embereit állította kortársai elé"
– vallja Katona Szabó István 1957-ben.
- Két versét - Balga hegedűn, És jönnek órák...- Trózner József zenésítette meg.

Művei
Bacsányi-Baumberg Gabriella, Kolozsvár, 1912
- Versek, Budapest, 1912
- Az örök film, regény, Budapest, 1917
- A tükör; Szegény kicsi Jula; Borzhistória, Marosvásárhely, 1920
- Rina kincse, novellák, történetek, 1923
- Vízen hold, elbeszélések, Kolozsvár, 1924
- Haláltánc, regény, Budapest, 1924
- A szent szégyen, regény, Marosvásárhely, 1925
- Enyedi történetek, elbeszélések, Marosvásárhely 1926
- Romuald és Andriána, regény, Pozsony 1925
- Seherezádé himnusza, versek, Kolozsvár, 1928
- Télutó, elbeszélések, Kolozsvár, 1928
- Végre egy férfi!, három egyfelvonásos vígjáték, Kabdebó Ernával, 1928
- Földindulás, regény, Kolozsvár, 1930
- Pillangó Rebeka története, elbeszélés, Nagyvárad, 1933
- Szentségvivők, regény, Nagyvárad, 1935
- Egy kicsi szolgáló, novellák, Nagyvárad, 1936
- Tüzes kemence, regény, Budapest, 1936
- A hajnal emberei, regény, Budapest, 1942

Műfordításai
- Ion Creangă: Gyermekkorom emlékei (Kiss Jenővel, 1950)
- Mihai Eminescu versei

 

Berde Mária sírja Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben.

Felhasznált forrás
- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1981.

További információk
- Asszonysírás című verse (1939)
- A magyar irodalom arcképcsarnoka
- Reményik Sándor: Berde Mária. Pásztortűz 1923. I. 140-42.
- Szentimrei Jenő: Erdély tízéves magyar irodalma. Nyugat 1930. I. 537-44;
- Szentimrei Jenő: Meghalt Berde Mária. Világosság 1949. febr. 23.
- Tabéry Géza: Emlékkönyv. Kv. 1930.
- Benedek Marcell: Földindulás. Nyugat 1931. I. 411-13.;
- Benedek Marcell: Szentségvivők. Nyugat 1935. I. 245-46.
- Schöpflin Aladár: Tüzes kemence. Nyugat 1936. II. 382-83.
- Németh László: Berde Mária a Készülődés c. kötetben, I. Bp. 1941. 105-08.
- Kardos László: Keresztjáró szerelem. Nyugat 1941. 566-67.
- Nagy István: Mit "vall" és mit "vállal" Berde Mária? Utunk 1957/19.
- Katona Szabó István: Jegyzetek Berde Mária műveiről. Utunk 1957/30-31.
- Molnár Szabolcs: Két asszonyi regény. Korunk 1967/7.
- Molnár Szabolcs: Levelek Berde Máriához. A Hét 1978/29.
-Tóth Sándor: "Vallani és vállalni", avagy az írók gyávaságáról. Korunk 1971/12.
- Veronica Porumbacu: Néhány szó Berde Máriáról. Steaua 1973/17, magyarul A Hét 1973/38.
- Nagy Géza: Az erdélyi Seherezáde. Utunk 1974/15.
- Molnár Szabolcs: Berde Mária, Bukarest, Kriterion, 1986.
- Vallasek Júlia: Alá- és mellérendelési viszonyok Berde Mária Romuáld és Andriánacímű regényében = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról, szerk. Varga Virág – Zsávolya Zoltán. Budapest, Ráció, 2009,283-289.

Kapcsolódó szócikkek
- A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
- Károli Gáspár Irodalmi Társaság
- Nagyvárad magyar irodalmi élete
- Önéletrajz Erdélyben
- Szász–magyar irodalmi kapcsolatok
- Szászváros és vidéke
- Marosvásárhely magyar irodalmi élete
- Mozaik
- Műfordítás Erdélyben
- Nemzetközi katalógusok
- WorldCat VIAF: 34816228 LCCN: n86068255 GND: 101207409
- 20-21. századi magyar irodalom
Folyóiratok
- Nyugat
- Erdélyi Helikon
- Kelet Népe
- Pásztortűz

Újkor
- Abody Béla Ady Endre Ágh István Aszlányi Károly Áprily Lajos Babits Mihály Balázs Béla Balázs József Bari Károly Bálint Ágnes Bánffy Miklós Benedek Elek Bella István Berda József Berde Mária Bertha Bulcsu Bertók László Bodor Ádám Buda Ferenc Cholnoky Viktor Csáth Géza Csathó Kálmán Csoóri Sándor Csorba Győző Csukás István Dallos Sándor Darvas József Darvasi László Dékány András Déry Tibor Devecseri Gábor Dobos László Dsida Jenő Eörsi István Erdélyi József Erdős Renée Esterházy Péter Faludy György Fehér Klára Fejes Endre Fekete István Fenyő Miksa Féja Géza Fodor András Fodor Sándor Fonyódi Tibor Földes Jolán Füst Milán Galgóczi Erzsébet Garai Gábor Gelléri Andor Endre Gellért Oszkár Gergely Ágnes Géher István Gérecz Attila Gion Nándor Görgey Gábor Grecsó Krisztián Gulácsy Irén Gyóni Géza Gyurkó László Gyurkovics Tibor Hajnal Anna Hajnóczy Péter Hamvas Béla Határ Győző Hegedüs Géza Heltai Jenő Herczeg Ferenc Hernádi Gyula Hervay Gizella Hubay Miklós Hunyady Sándor Ignácz Rózsa Illés Béla Illés Endre Illyés Gyula Janikovszky Éva Jankovich Ferenc Jékely Zoltán Jókai Anna József Attila Juhász Ferenc Juhász Gyula Kaffka Margit Kálnoky László Kányádi Sándor Karácsony Benő Kardos G. György Karinthy Ferenc Karinthy Frigyes Kassák Lajos Károlyi Amy Kertész Ákos Kertész Imre Képes Géza Kerényi Grácia Kodolányi János Komáromi János Konrád György Kormos István Kornis Mihály Kosztolányi Dezső Kovács András Ferenc Kós Károly Krasznahorkai László Krúdy Gyula Kuczka Péter Ladányi Mihály Lakatos István Lakatos Menyhért Lászlóffy Aladár Lator László Lázár Ervin Lengyel Balázs Lengyel József Lengyel Menyhért Lengyel Péter Lesznai Anna Lőrincz L. László Makkai Sándor Markovits Rodion Marsall László Mándy Iván Márai Sándor Mécs László Méray Tibor Mészöly Miklós Moldova György Molnár Ferenc Móra Ferenc Móricz Virág Móricz Zsigmond Müller Péter Nádas Péter Nagy Gáspár Nagy Imre Nagy Lajos Nagy László Nádasdy Ádám Nemes Nagy Ágnes Németh László Nógrádi Gábor Nyirő József Oravecz Imre Orbán Ottó Ottlik Géza Örkény István Örsi Ferenc Palotai Boris Pap Károly Passuth László Parti Nagy Lajos Pályi András Páskándi Géza Petri György Pilinszky János Polcz Alaine Rába György Radnóti Miklós Rákos Sándor Rákosi Viktor Rakovszky Zsuzsa Rejtő Jenő Remenyik Zsigmond Reményik Sándor Rideg Sándor Romhányi József Rónay György Sánta Ferenc Sinka István Sík Sándor Somlyó György Sőtér István Spiró György Sütő András Szabó Dezső Szabó Lőrinc Szabó Magda Szabó Pál Szakonyi Károly Szathmári Sándor Szálinger Balázs Szántó Piroska Szélesi Sándor Szentkuthy Miklós Szép Ernő Szepes Mária Szerb Antal Szilágyi Domokos Szilágyi István Szomory Dezső Takács Zsuzsa Takáts Gyula Tamási Áron Tandori Dezső Tatay Sándor Temesi Ferenc Tersánszky Józsi Jenő Tolnai Ottó Tormay Cécile Tóth Árpád Tömörkény István Török Sándor Török Sophie Utassy József Vas István Vaszary Gábor Vavyan Fable Váci Mihály Vámos Miklós Várady Szabolcs Várnai Zseni Veres Péter Vészi Endre Vörös István Wass Albert Weöres Sándor Závada Pál Zelk Zoltán Zilahy Lajos Zsigmond Ede Zsoldos Péter Zsolt Béla

- Irodalom
- Irodalomportál
- Erdély
- Erdély-portál

Kategória:
- Magyar költők
- Magyar írók
- Magyar műfordítók
- Magyar pedagógusok
- Corvin-koszorúsok
- Magyar nők
- Romániai magyarok
- 1889-ben született személyek
- 1949-ben elhunyt személyek
- Baumgarten-díjasok

 

wikipédia
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.