Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÚSVÉTRA ÉS MÁS NAPOKRA 4

2016.03.23

HÚSVÉTRA ÉS MÁS NAPOKRA

SONKAGULYÁS 01.
Hozzávalók:
50 dkg körüli nyers füstölt sonkadarab, 50 dkg burgonya, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 zöldpaprika, 2 paradicsom (gyorsfagyasztott is lehet), 4 evőkanál olaj, 2 dl tejföl, 1 púpozott teáskanál pirospaprika, késhegynyi őrölt köménymag, ízlés szerint törött fekete bors, 2 szem kardamómi mag, 1 szem összetört szegfűszeg, tej (a sonka áztatásához)

Elkészítése:
A nyers füstölt sonkát előző nap tejben áztatjuk, és a hűtőszekrényben tartjuk felhasználásig. A sonkát éles késsel csíkokra metéljük. A vöröshagymát megtisztítjuk, kis kockákra vágva az olajon sárgára fonnyasztjuk, majd rászórjuk a pirospaprikát és a lángról levéve, jól elkeverjük. Rádobjuk az összevágott nyers sonkát, néhány percig pirítjuk, ezután felöntjük másfél liter vízzel. Takaréklángon puhára főzzük, hozzáadjuk a megtisztított és kis kockákra vagdalt burgonyát, a felszeletelt, kicsumázott zöldpaprikát és a fűszereket. (A kardamómi magot kibontjuk, mint a napraforgómagot szokás, és csak a fekete magocskákat tesszük a levesbe.) Ha a burgonya is megpuhult, hozzáadjuk a lehéjazott és felszeletelt paradicsomot, belekeverjük a tejfölt, esetleg utána sózzuk és jól összeforraljuk.

CSIRKEMELL CSÁSZÁROK MÓDJÁRA
Hozzávalók:
2 nagy csirkemell, 3 evőkanál pirított gomba, 1 csirkemáj, 4 vékony szelet főtt kötözött sonka, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 5 dkg vaj, 10 dkg reszelt sajt (minél többféle, annál jobb!), 1 dl tejföl, 1 teáskanál szárított tárkonylevél, 1-1 mokkáskanál só és törött fekete bors

Elkészítése:
A csirkemellet úgy csontozom ki, hogy egyforma szép nagy 4 húsdarabot kapjak. Húskalapáccsal enyhén megveregetem, majd megsózom. A felforrósított olajon épp csak fehéredésig sütöm a nagyon vékony csíkokra vágott csirkemájat, ezután hozzákeverem a gombát. Egy lapos, tűzálló tálat 2 dkg vajjal kikenek. A csirkemell darabokat a maradék vajon átsütöm, majd szorosan egymás mellé a tálra fektetem. Ráöntöm a májas-gombás ragut, és a négy szelet sonkával beborítom. Rászórom a reszelt sajtot, végül rálocsolom a tárkonnyal, sóval, borssal elkevert tejfölt. Alufóliával szorosan, lehetőleg légmentesen lezárom, és előmelegített, forró sütőben 30 percig közepes lángon sütöm. A sütés befejezésekor leveszem a tetejét, és éppen csak addig pirítom, hogy a sajt egybefüggő réteget képezzen rajta. Óriási tál vegyes salátát szoktam mellé kínálni, mert igen tartalmas, finom, laktató étel. Köret nem szükséges hozzá, csak ha nagyétkű a család.

SONKÁS SZŰZÉRMÉK
Hozzávalók:
25-30 dkg sertés szűzpecsenye, 25 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, mokkáskanálnyi zsálya, só és törött fekete bors, ízlés szerint, liszt a bundázáshoz

Elkészítése:
A szűzpecsenyét megmossuk, letöröljük, majd kis érmékre vágjuk. A sonkát ugyancsak akkorára daraboljuk, mint a sertéshúst. Megsózzuk, megborsozzuk, meghintjük a zsályával. Egy szeletke szűzérmére ráteszünk egy szeletke sonkát, és fogvájóval úgy tűzzük össze, hogy ne essen szét. Lisztbe forgatjuk. Azonnal beletesszük az olajsütőbe, amelyben előzőleg 180 fokra felhevítettük az olajat. 1-2 perc alatt megsül, ezután lecsöpögtetjük. Almás tormamártással és burgonyapürével tálaljuk. Nagyon egyszerűen és gyorsan készíthető.

SONKA BANÁNNAL
Hozzávalók:
8 szelet főtt füstölt tarja vagy sonka, 4 db lehetőleg éretlen, zöld banán (hogy ne kenődjön szét), 2 dl tejszín, 1 mokkáskanál curry, késhegynyi őrölt gyömbér, késhegynyi őrölt fehér bors, 5 dkg vaj, csipetnyi só

Elkészítése:
A sonkaszeletek mindkét oldalát a vajon lepirítjuk, majd tűzálló tálba helyezzük, szorosan egymás mellé. A banánt felkarikázzuk, és a sonkát megrakjuk a banánkarikákkal. Meghintjük a fűszerekkel, majd a sonka sütése után maradt pecsenyelevet a tejszínnel elkeverve ráöntjük a banános sonkára. Alufóliával lefedjük, és előmelegített sütőbe toljuk. 20 percig sütjük, ezután a fedőt levéve pirítjuk néhány percig. Petrezselymes párolt rizs a hozzá illő köret.

SONKAHAB PÁSTÉTOM
Hozzávalók:
200 g sonka, 80 g vaj, só, pirospaprika, őrölt fekete bors és szagos bors, 30 g tejszín

Elkészítése:
A sonkát kétszer átdaráljuk. A vajat, fűszereket, sót habosra keverjük. Apránként hozzáadjuk a darált sonkát, és alaposan kikeverjük. A végén hozzáadjuk a felvert tejszínhabot.

PRÁGAI TEKERCS
Hozzávalók:
1 doboz gyorsfagyasztott leveles tészta, 2 tojás, 10 hajszálvékonyra vágott gépsonkaszelet, kevés mustár és ecetes torma

Elkészítése:
A sonkaszeleteket félbevágjuk, így 20 szeletet kapunk. 10 szeletet megkenünk mustárral, a másik 10-et pedig ecetes tormával. A felengedett tésztát lisztezett deszkán nagyon vékonyra nyújtjuk, és 20 négyzetre vágjuk. Egy-egy tésztalapot megkenünk a felvert tojással, ráfektetünk egy szelet sonkát, és két végét behajtva, szorosan felcsavarjuk. Úgy helyezzük az alufóliával bélelt sütőlemezre, hogy a tésztatekercs vége alulra kerüljön (azaz ne tudjon szétnyílni). A tetejét megkenjük tojással, és előmelegített forró sütőben közepesnél kisebb lángon 15-18 percig sütjük. Hidegen is, melegen is nagyon finom.

SONKATEKERCS 04.
Hozzávalók:
8-10 szelet nagyon vékonyra (lehetőleg géppel) vágott gépsonka, 5 dkg juhtúró, 1 evőkanál natúr reszelt torma, 1 evőkanál lejföl, kevés mustár, kevés cukor és só, késhegynyi őrölt fehér bors, salátalevelek

Elkészítése:
A juhtúrót jól kikeverjük a reszelt tormával, a tejföllel és a fűszerekkel. A sonkaszeleteket megkenjük a tormakrémmel, és szorosan felcsavarjuk. Jól kifagyasztjuk, majd megmosott és megszárított salátalevélen kínáljuk. A sonkaszeleteket tölthetjük még juhtúróval elkevert szardellapasztával és ringlivel, körözöttel, sonkakrémmel, sajtkrémmel.

SONKÁS TEKERCS ZÖLDSÉGGEL
Hozzávalók:
6 tojás, 25 dkg bármilyen főtt füstölt hús, 2 evőkanál sűrű tejföl, 3 dl tej, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 2 dkg vaj, 1 szál sárgarépa, 10 dkg apró gombafej (vagy gombakonzerv), 1 paradicsompaprika, 1 maréknyi vágott zöldbab, 1 csokor zöldpetrezselyem, törött fekete bors, késhegynyi curry, só

Elkészítése:
5 tojást habosra verünk 1 dl tejjel és az olajjal. Palacsintasütőben 8 kis tojáslepényt sütünk belőle, keverés nélkül. (Csak az első előtt kell kiolajozni a palacsintasütőt.) Amíg a tojáslepény sül, a füstölt húst ledaráljuk, és összekeverjük a tejföllel, a finomra metélt petrezselyemzölddel, törött borssal. Ezzel a sonkakrémmel mindegyik lepényt vastagon bekenjük, és úgy csavarjuk össze, mint a palacsintát. Tűzálló tálba szorosan egymás mellé tesszük a tekercseket. Tetejét megszórjuk a megtisztított gombával, a tisztított és vékony karikákra vágott sárgarépával, a kicsumázott és csíkokra vágott paradicsompaprikával és a zöldbabbal. A vajat a liszttel habzásig hevítjük, majd a maradék tejjel felöntjük. Simára keverve sűrűre főzzük. Langyosra hűtjük, és belekeverünk 1 felvert tojást, kis sót, curryt. Ezt a mártást rácsorgatjuk a zöldségekre, és előmelegített forró sütőben, fedő alatt sütjük 20 percig, majd pirítjuk 6-8 percig. Sült burgonyával, salátával kínáljuk.

ZSÚRMOZAIK SZENDVICS
Hozzávalók 5-6 személyre:
1 kis zsúrkenyér, 15 dkg vaj, 10 dkg téliszalámi egy darabban, 10 dkg gyulai kolbász, 10 dkg füstölt sonka vagy tarja 5 fürjtojás, fél tubus szardellapaszta, 2 közepes nagyságú ecetes uborka, 2-3 evőkanál sűrű tejföl, 1 teáskanál reszelt vöröshagyma

Elkészítése:
A zsúrkenyér mindkét végét levágom, majd egy hosszú pengéjű, éles kés és egy fakanál segítségével kitolom a kenyér belét. Apróra vagdalva félreteszem. A megpuhított vajat habosra keverem a tejföllel, a reszelt hagymával és a szardellapasztával, majd hozzákeverem a kenyérbelet. Beleteszem a bőrétől megfosztott, kis kockákra vágott kolbász, téliszalámi darabjait, és az ugyancsak apróra kockázott sonkát. A fürjtojásokat keményre főzöm és félbevágva óvatosan hozzáadom. Az uborkát az almareszelő durva fokán lereszelem, és ugyancsak belekeverem a töltelékbe. A mindkét végén kivájt kenyeret egy alufólia-lapon felállítom, és szorosan beletöltöm a masszát. Ezután alufóliába vagy folpack fóliába csomagolom, és a mélyhűtőben kifagyasztom. Tálalás előtt felszeletelem és tartármártást kínálok hozzá.

HAWAII SONKÁS, VAGY CSIRKÉS SALÁTA
Hozzávalók:
40 dkg főtt sonka (aki nem babonás, használjon csirkemellet), egy kisebb (15-20 dkg) ananászkonzerv, 1 savanykás alma, 1 fej saláta, díszítéshez ribizli vagy gránátalma.
A salátaöntethez:
10 dkg rokfort sajt, 4 dl joghurt, 1 dl száraz fehérbor, só, bors, ízlés szerint curry

Elkészítése:
A csirkehúst, az ananászt, az almát apró kockákra vágjuk. A salátát megmossuk, leszárítjuk, és kicsire tépkedjük - egy pár levelet meghagyunk a díszítéshez. Összekeverjük a hozzávalókat, és leöntjük a salátaöntettel: a rokfortot villával összetörjük, elkeverjük a joghurttal és a borral, fűszerezzük sóval, borssal, curryvel. Egy tálat vagy kehelyszerű poharakat kibélelünk salátalevéllel, beleszedjük a salátát, és ribizli- vagy gránátalmaszemekkel megszórjuk. Tálalás előtt jól behűtjük.

SONKÁS BAGETT
Hozzávalók:
2 bagett vagy 4 nagy kifli, 15 dkg brokkoli, 20 dkg gépsonka, 1 körte, 10-10 dkg reszelt ementáli sajt és vaj, fél csokor petrezselyem, só, bors, citromlé, olaj

Elkészítése:
A rózsáira szedett brokkolit sós vízben roppanósra főzzük, leszűrjük. A sonkaszeleteket félbevágjuk, kevés olajban mindkét oldalát megpirítjuk, lecsepegtetjük. A körtét meghámozzuk, negyedekre vágjuk, a magházát kivájjuk, vékonyan felszeleteljük, citromlével meglocsoljuk. A hosszában félbevágott bagett vagy kifli mindkét oldalát vajjal megkenjük, majd a sütőben, megkent felével lefordítva megpirítjuk. A pirított oldalon elosztjuk a sonkát, a brokkolit, a körteszeleteket, megszórjuk reszelt sajttal, vágott petrezselyemmel, sóval, borssal. Előmelegített sütőben néhány percig átsütjük.

HÚSVÉTI SONKATORTA 02.
Hozzávalók:
6 szelet főtt sonka, 2 fej hagyma, 4 db főtt tojás, 2 db paradicsom, 2 db TV paprika, 20 dkg trappista sajt, 2 ek étolaj, 1 db mirelit leveles tészta,1 tk kömény

Elkészítése:
A kiolvasztott leveles tésztát 1,0 cm 0,5 cm vastagra elnyújtjuk. kiolajozott tortaformába simítjuk úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. Kevés olajon a karikára vágott hagymát megpirítjuk, rádobjuk a felkarikázott paprikát és paradicsomot. A tésztára borítjuk a lecsószerű alapot, ráhelyezzük a karikázott tojásokat, befedjük a sonka szeletekkel, és bőségesen meghintjük a sajttal. A tészta 4 fülét visszahajtjuk, összenyomkodjuk és meghintjük egész köménnyel és reszelt sajttal. Hideg sütőbe tesszük és kb. 200C-on 20 percig sütjük. Cikkekre vágva zöldségekkel díszítve kínáljuk.

SONKÁS KOCKA 01.
Hozzávalók:
30 dkg tépett csuszatészta, 20 dkg főtt füstölt sonka (vagy egyéb csont nélküli füstölt hús), 3 dl tejföl, 2 tojás, 5 dkg füstölt szalonna, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só, 1 teáskanál olaj

Elkészítése:
A tésztát a szokásos módon, az olajjal elkevert sós vízben megfőzöm, és meleg vízzel leöblítve, lecsöpögtetve, melegen tartom. Közben a sonkát ledarálom. A füstölt szalonnát nagyon apróra vágom, és a zsírját kisütöm. A darált sonkát összekeverem a tojássárgákkal, a törött borssal, kevés sóval és a szalonnazsírral, valamint a pörccel. Ebbe a masszába belekeverek 1 dl tejfölt is, és beleforgatom a főtt tésztát. Ezután adom hozzá a tojásfehérjékből vert kemény habot, majd belesimítom egy kikent tepsibe. Tetejét egyenletesre igazítom, és az előmelegített, forró sütőben pirosas-barna kérget sütök a tetejére. Tálalás előtt a forró sonkás tésztát kockákra vágom, tetejét bőven meglocsolom tejföllel, és azonnal tálalom.

PÓRÉHAGYMA SONKÁS BUNDÁBAN
Hozzávalók:
4 szál póréhagyma fehér része, 10 dkg főtt sonka, 2 tojás, 3-4 evőkanál finomliszt, 1 dl tej, 1 kis fej vöröshagyma, 1 teáskanál mustár, 1 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál sütőpor, 1/2 mokkáskanál törött bors, ízlés szerint só, olaj a sütéshez

Elkészítése:
A póréhagymát megtisztítom, és három centis darabokra vágom, majd kevés lisztben megmártva, félreteszem. A "bundához" a tojásokat habosra verem a tejjel és annyi lisztet keverek bele, hogy a szokásosnál kissé hígabb palacsintatészta legyen belőle. Ezután belecsorgatom az olajat és a mustárt, majd sóval, borssal, valamint a megtisztított és lereszelt vöröshagymával ízesítem. A sonkát vagy ledarálom, vagy aprítógépben pépesre zúzom, és ugyancsak hozzákeverem a palacsintamasszához. Végül a sütőport is belekeverem. Bő olajat forrósítok. A lisztes hagymadarabokat egymás után megmártom a sonkás masszában, majd a forró olajba rakom. Kis lángon, lassan sütöm, hogy a hagyma belseje is átpárolódjon. A felesleges olajat leitatva, meleg tálra teszem, és azonnal kínálom. (A megmaradt sonkás masszát teáskanállal adagolva beleteszem az olajba, és mindkét oldalát megsütve, a hagyma mellé tálalom.) Tartármártással finom.

FINOM SONKÁS TÁL
Hozzávalók:
8 vékony szelet nyers füstölt sonka, 8 vékony szelet óvári sajt, 2-3 dl tej, 8 karika ananászbefőtt, 70-80 dkg burgonya, 4 evőkanál olaj, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió-virág, 1 mokkáskanál curry, fehér bors, 1 dl ananászié, só

Elkészítése:
A sonkaszeletekre előző este annyi tejet öntünk, amennyi ellepi. Hűtőszekrényben, befedve tároljuk az étel elkészítéséig. Másnap a burgonyát meghámozzuk, és a megtisztított vöröshagymával együtt vékonyra karikázzuk. A burgonyát a hagymával összekeverjük, meghintjük sóval, borssal és szerecsendió-virággal, majd mély tűzálló tálba öntve lelocsoljuk 2 evőkanál olajjal. Előmelegített sütőben, fedő alatt közepes lángon addig sütjük, amíg a burgonya megpuhul. Közben a sonkaszeleteket a tejből kivesszük, a nedvességet leitatjuk róla, és a maradék olajon hirtelen lepirítjuk mindkét oldalán. A már megsült burgonyát a pirított sonkaszeletekkel beborítjuk. Mindegyik sonkára egy-egy ananászkarikát teszünk, végül sajtszeletekkel rakjuk meg. Az ananász lébe belekeverjük a curryt, és rálocsoljuk a sajtra. Meleg sütőben addig sütjük, amíg a sajt teljesen ráolvad a tetejére, de nem szabad megbarnulnia.

VÖRÖSBOROS SONKAKOCSONYA
Hozzávalók:
1 kg nyers füstölt sonka (vagy tarja), 50 dkg disznóbőrke, 5 dl vörös bor, 2 dl borecet, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, mokkáskanál őrölt gyömbér, ízlés szerint törött bors (só nem kell bele, mert a füstölt sonka sós)

Elkészítése:
A kocsonyakészítés előtt való nap reggelén a füstölt sonkát áztassuk hideg vízbe. Néhányszor cseréljük rajta a vizet, hogy a felesleges só kioldódjon belőle. Másnap a vizet leöntve róla az összevágott szalonnabőrkével együtt az ecetes borba tesszük, és annyi vízzel egészítjük ki, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a tisztított, felkarikázott vöröshagymát és a szétzúzott fokhagymát, majd megszórjuk a fűszerekkel. Nagyon puhára főzzük, kicsontozzuk, és éles késsel felszeleteljük a sonkát is meg a szalonnabőrkét is. A kocsonyalevet finom szűrőn átszűrjük, és a már ismertetett módon, szép formában díszesen elrendezzük a húsokat. Nagyon finom, ünnepi étel.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!

Forrás:
Sonkás ételek
Szerző:

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.