Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÚSVÉTRA ÉS MÁS NAPOKRA 5

2016.03.24

HÚSVÉTRA ÉS MÁS NAPOKRA

ASZALT-SZILVÁS SONKALEVES
Hozzávalók:
20 dkg főtt, füstölt sonka vagy tarja, 25 dkg aszalt szilva, 1 dl tejföl, 1 evőkanál vegeta, 1 teáskanál liszt, 1 szem összetört szegfűszeg, csipetnyi cukor

Elkészítése:
Előző este az aszalt szilvát jól megmosom, szitán lecsöpögtetem, majd annyi hideg vízbe áztatom, amennyi jól ellepi. Másnap leszűröm, kimagozom, majd csíkokra vágom. A füstölt sonkát ugyancsak vékony csíkokra vágom, és fazékba téve saját zsírján megpirítom, közben kevergetem, hogy le ne égjen. Ezután rádobom a szilvacsíkokat, és azonnal felöntöm 1 l vízzel. Beleszórom a vegetát, és felforralom Kis lángon 10 percig főzöm. Közben a lisztet simára keverem a tejföllel és a szegfűszeget is beleszórva, besűrítem vele a forrásban lévő levest. Jól összeforralom, és ízlés szerint kevés cukorral ízesítem. Kellemesen pikánsnak kell lennie. Ha szükséges, citromlével savanyítom.

 

BABÉROS SONKALEVES
Hozzávalók:
25 dkg füstölt tarja vagy sonka, 25 dkg burgonya, 2 dl tejföl, 2 babérlevél, 1 fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál pirospaprika, 1 teáskanál liszt, ecet, só, cukor, ízlés szerint, 2 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 kupica konyak, 2 szegfűszeg

Elkészítése:
A felhevített olajon üvegesre futtatom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva elkeverem benne a pirospaprikát. Ezután ráöntök 2 evőkanál vizet és beleteszem a hámozott, apró kockákra vágott burgonyát, meg az ugyancsak apróra vagdalt főtt sonkát. Néhány percig pirítom, majd felöntöm 1 liternyi vízzel. Beleteszem a babérlevelet, megsózom, megborsozom, fűszerezem a szegfűszeggel és puhára főzöm. A tejfölbe belekeverem a lisztet és behabarom vele a levest. Ezután ízesítem ecettel, cukorral, és a finomra vágott petrezselyemzölddel meghintem. Jól kiforralom, végül beleöntöm a konyakot, és azonnal tálalom.

BOGRÁCSOS "MINDENT BELE"
Hozzávalók 7-8 személyre:
25 dkg marhalábszár (vagy marhafartő), 25 dkg sertéslapocka, 50 dkg májas csirkeaprólék, 25 dkg főtt füstölt tarja vagy sonka, 25 dkg vegyes leveszöldség, 25 dkg gomba, 25 dkg zöldpaprika, 20 dkg paradicsom. 1 kg burgonya, 2 nagy fej vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 25 dkg savanyú káposzta, 4 dl tejföl, 2 dl félszáraz fehérbor, 1 evőkanál piros fűszerpaprika, 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, ízlés szerint só és törött fekete bors, kevés csípős paprika

Elkészítése:
5 l-esnél kisebb bográcsban ezt az ételt nem lehet elkészíteni. Először is az összes hozzávalót előkészítem, vagyis a húsféléket megmosom, leszárítom, ha szükséges, ki is csontozom, és egyforma csíkokra vágom. (A csontokat is bele fogom főzni az ételbe, és tálalás előtt majd kidobom a bográcsból.)
A zöldségeket tisztítás után ugyancsak felcsíkozom. A megmosott és kicsumázott zöldpaprikát, felszeletelem, a héjától megfosztott paradicsomot karikákra vágom. A megtisztított burgonyát hasábokra vagdalom, a megmosott petrezselyemzöldet finomra metélem. A füstölt szalonnát apróra vágom, és a bogrács aljába beletéve, állandó keverés közben kiolvasztom a zsírját, majd ráteszem a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát. Ezt üvegesre megfonnyasztom, ezután a piros fűszerpaprikát is beleszórva azonnal ráöntök 2 evőkanál vizet és összekeverem. (Itt nem tudom lehúzni a bográcsot a tűzről, mielőtt a pirospaprikát rászórom a zsírra, ezért a következő módon csinálom: egyik kezemben van a paprikás zacskó, másik kezemben egy pohár, kevés vízzel. A forró hagymás szalonnazsírra rászórom a paprikát, és a vízzel azonnal lelocsolom, hogy a paprika ne éghessen meg. Ezután összekeverem, és máris ráteszem a marhahúst. Fehéredésig pirítom, közben kevergetem. Ezután 4 dl vizet ráöntve, félpuhára főzöm, közben időnként megkeverem. Jó, ha ráteszek egy alufólia lapot fedő gyanánt, mert úgy hamarabb forr és fő az étel. Mire a levét elfövi, addigra a hús is félpuha lesz. Ha zsírjára sült, beleteszem a sertéshúst, megsózom, megborsozom, és együtt pirítom mindaddig, amíg az is megfehéredik. Ekkor újból aláöntök 3 dl vizet, és tovább főzöm. Kb. 25 perc múlva beleteszem a csontos, felaprított csirkeaprólékot, a felszeletelt zöldpaprikát, a karikákra vágott leveszöldséget és a gombaszeleteket. Ha a csirkeaprólék is megpuhult, hozzáteszem a főtt tarját és a meghámozott, hasábokra vágott burgonyát. Annyi vizet öntök rá, hogy jól ellepje az egészet. Legvégül, ha a burgonya is megpuhult, belekeverem a savanyú káposztát, a zúzott fokhagymát, és a finomra metélt petrezselyemzöldet. Jól összeverem, és készre főzöm. Ekkor beleöntöm a bort, és addig forralom, amíg a felesleges lé elpárolog belőle. (Csak annyi lének szabad alatta maradni, amennyi szűken ellepi. Ha ez túl kevés lenne, forró vízzel pótolom.) Közvetlenül tálalás előtt belekeverem a tejfölt, és forrón kínálom. Kissé hosszadalmas az elkészítése, ez azonban nem fáradságos, inkább szórakoztató időtöltés. A sokféle húsfélétől, különféle zöldségektől rendkívül ízletes, ínycsiklandó leveses egytálétel alakul a bográcsban.

BORSCS (HÚSOS CÉKLALEVES)
Hozzávalók 8 személyre:
50 dkg csirkeaprólék, 50 dkg marhaszegy, 20 dkg főtt füstölt sonka, 50 dkg vegyes leveszöldség, 25 dkg savanyú káposzta, 1 pár virsli, 3 dl tormás-ecetes céklasaláta, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 dl tejföl. 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál kapribogyó, 1 evőkanál reszelt torma, 1 evőkanál só, 4 szem kibontott kardamómi mag, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 2 evőkanál liszt. 10 szemes fekete bors, késhegynyi őrölt babérlevélpor, körömnyi szerecsendió-virág

Elkészítése:
A húsokat tisztítás után feldarabolom, a megtisztított zöldséget pedig hasábokra vágom. A levétől leszűrt ecetes céklát ugyancsak vékonyka hasábokra, a savanyú káposztát pedig apróra vágom. A virslit felkarikázom. Előveszek egy nagy, legalább 5 l-es fazekat, és beleteszem a marhahúst. Ráöntök 2 l vizet, megsózom, majd felforralom. Habját leszedem és csendes forralással főzöm másfél órán keresztül. Ezután hozzáadom a csirkeaprólékot, az összes fűszert és megmosott, héjas vöröshagymát. Addig főzöm, amíg a hús teljesen megpuhul. Akkor a húsokat leszűröm, a vöröshagymát kidobom, és a lébe beleteszem a leveszöldséget. Az olajon megfuttatom a savanyú káposztát, majd azt is beleteszem a levesbe. Közben a húsokat kicsontozom, és kis kockákra vágva visszateszem. Belekeverem a virsli karikákat és a kockára vágott főtt sonkát is. Az egészet felforralom, ezután teszem hozzá a céklasalátát, és annyi céklalevet, hogy kellemesen savanykás-pikáns legyen. A tejfölbe belekeverem a reszelt tormát és a lisztet, adok hozzá még 1 dl vizet és behabarom az ételt. Még egyszer fölforralom, és forrón kínálom a tetejére szórt finomra metélt petrezselyemzölddel. Annyira tartalmas leves (inkább egytálétel), hogy második fogás már nem is szükséges utána, legfeljebb gyümölcsöt teszek az asztalra.

CSALAMÁDÉS KORHELYLEVES
Hozzávalók:
30 dkg csalamádé (savanyúság), 20 dkg főtt füstölt sonka (vagy nem kövér tarja), kis szál füstölt kolbász, 2 dl tejföl, 1 közepes fej vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál piros fűszerpaprika, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, 1 mokkáskanál csombor (borsikafű), ízlés szerint só, törött fekete bors, csipetnyi cukor

Elkészítése:
A csalamádét apróra összevágom, és 2 evőkanál felforrósított olajon kissé megpirítom, majd hozzáadom a közben kis kockákra vágott sonkát és a bőrétől megfosztott, felkarikázott kolbászt. Egy másik serpenyőben a megmaradt olajon megfonnyasztom a megtisztított és apróra metélt vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva, belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráöntök 2 evőkanál vizet. Belekeverem a húsos csalamádéba, majd 1 liternyi vízzel felengedem. Az összes fűszert beleszórom és felforralva 10 percig főzöm. Végül egy kevés levessel és a liszttel simára keverem a tejfölt, és belecsorgatom az ételbe. Folytonos kevergetés közben ismét felforralom és öt percig főzöm. (Nagyobb adagban is érdemes készíteni, mert minden melegítés után jobb lesz!) Csalamádé helyett savanyú káposztával is nagyon finom.

ÉJFÉLI BORSCS
Hozzávalók 8-10 személyre:
1 kg vegyes leveszöldség, 50 dkg sovány marhaszegy, 1 csirkemell, 20 dkg füstölt, főtt sonka, 1 szál puha füstölt kolbász, 25 dkg savanyú káposzta, fél liter üveges kész céklasaláta. 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 2 dl kefir, 1 szál tormagyökér, 1 csokor petrezselyem, 1 teáskanál friss (vagy szárított kapor), 1 darabka szerecsendió-virág, 2 szem szegfűbors, 1 babérlevél, ízlés szerint törött bors és só

Elkészítése:
Legalább 6 literes fazékba rakjuk a megmosott, letörülgetett, egy darabban hagyott marhahúst, beleszórjuk a babérlevelet, a szerecsendió-virágot, a borsot és a szegfűborsot, majd felöntjük 3 liternyi, zubogó, forrásban lévő vízzel. 1 evőkanál sóval addig főzzük, amíg a hús félig megpuhul. Ekkor hozzátesszük az egy darabban hagyott csirkemellet, a megtisztított zöldségeket, és tovább főzzük. Közben a sonkát kis kockákra, a bőrétől megfosztott kolbászt pedig karikákra vágjuk. A tormát megreszeljük. A kefirrel összeöntött tejföllel simára keverjük a lisztet. Az olajon megpirítjuk az apróra vágott savanyú káposztát. A megfőtt húst levéből kivesszük, és kockára vágjuk. A csirkemellet kicsontozzuk, és ugyancsak felkockázzuk, a zöldségeket pedig egyforma kis hasábokra vágjuk. A levesbe beletesszük az összes húsfélét, zöldséget, káposztát, majd ismét felforraljuk. Beleszórjuk a kaprot, a finomra vágott petrezselyemzöldet, a reszelt torma felét, a céklasaláta levét és a csíkokra aprított céklát is. A forrásban lévő levest behabarjuk a lisztes tejföllel. Folyamatosan kevergetve jól kiforraljuk. Leveses csészékben tálaljuk, mindegyik tetejére halmozva a megmaradt tormából, és kevés tejföllel meglocsolva.

FOKHAGYMÁS SONKALEVES
Hozzávalók:
25 dkg főtt füstölt sonka (vagy egyéb, kicsontozott füstölt hús), 3 dl sonkalé, 2 szelet barna kenyér, 1 húsleveskocka, 1 dl tejföl, fél citrom leve, 3 gerezd fokhagyma, kevés cukor, 2 dkg vaj

Elkészítése:
A fokhagymát megtisztítjuk, szétzúzzuk és az apró kockákra vágott kenyérrel együtt, beletesszük egy lábosba. A sonka főzőlevét vízzel kb. 1 liternyire egészítjük ki, felforraljuk, feloldjuk benne a húsleveskockát, azután ráöntjük a fokhagymás kenyérre. 10 percig forraljuk, majd a levest leszűrjük. A visszamaradt kenyeret fél dl vízzel pépesre turmixoljuk, és a vékony laskára metélt, vajon kissé átpirított füstölt sonkával együtt beletesszük a levesbe. Belekeverjük a tejfölt, és csöpp cukorral ízesítve jól kiforraljuk.

GOMBALEVES SONKÁVAL
Hozzávalók:
20 dkg gomba, 20 dkg főtt füstölt sonka (vagy egyéb kicsontozott füstölt hús), 5 dkg füstölt szalonna, 1 dl tejszín, 1 dl száraz vörösbor, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanálnyi reszelt vöröshagyma, 1 nagy csokor zöldpetrezselyem, 1 gerezd fokhagyma, 1 csapott teáskanál pirospaprika, só és törött fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése:
A füstölt szalonnát nagyon apróra vagdaljuk, zsírját kiolvasztjuk, és sárgára fonnyasztjuk benne a reszelt vöröshagymát. Ezután a finomra zúzott fokhagymával néhány pillanatig pirítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított és vékony szeletekre vágott gombát, megsózzuk, megszórjuk a finomra metélt zöldpetrezselyemmel, és fedő alatt saját levében puhára pároljuk. Ha zsírjára sült, hozzákeverjük az összevagdalt füstölt sonkát, egy percig együtt pirítjuk, ezután lehúzzuk az edényt a tűzről és elkeverjük benne a pirospaprikát. Felöntjük 1 liternyi vízzel, megsózzuk, meghintjük törött borssal, majd felforraljuk. Közben a tejfölt és a lisztet simára keverjük, és behabarjuk vele a forrásban lévő levest. Jól felforraljuk, hozzáadjuk a vörösbort, 5 percig állni hagyjuk, ezután tálaljuk.

HÚSVÉTI SONKALEVES 01.
Hozzávalók:
25-30 dkg nyers füstölt sonka vagy füstölt csülök (az utóbbi csontja nélkül vagy 50-60 dkg csonttal együtt), 30 dkg vegyes leveszöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, karalábé, kelkáposzta, vörös káposzta, gomba, kelbimbó stb.), 1 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor zöldpetrezselyem, 1 dl száraz vörösbor, 1 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 evőkanál natúr reszelt torma, 1 púpozott teáskanál liszt

Elkészítése:
A füstölt húst előző nap hideg vízben áztatjuk. Az áztatólevet leöntjük róla, és 2 liternyi friss vízben feltesszük főni. Ha felforrt, kis lángon addig főzzük, míg annyira megpuhul, hogy a villa hegye könnyen beleszalad. A húst rostjaira merőlegesen nagyon apró kockákra vágjuk. Míg a sonka fő, az összes zöldségfélét megtisztítjuk, vékonyka hasábokra vagdaljuk, majd beletesszük a sonkalébe a finomra vágott vöröshagymával együtt. Ha a zöldség megfőtt, a vagdalt sonkakockákat visszatesszük a lébe. A lisztet és a tejfölt simára keverjük, a forrásban lévő levest behabarjuk, felforraljuk, majd hozzáadjuk a vörösbort. A levesestálba mert, forró levest elkeverjük a tejszínnel és a tormával. Különlegesen finom és kiadós leves.

HÚSVÉTI SONKALEVES 02.
Hozzávalók:
40 dkg nyers füstölt sonka vagy tarja (esetleg füstölt csülök), 50 dkg vegyes leveszöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, karalábé, kelkáposztacikk, gomba, vörös káposzta), 1 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 dl száraz vörös bor, 1 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 evőkanál natúr reszelt torma, 1 púpozott teáskanál liszt

Elkészítése:
A füstölt húst előző nap hideg vízbe áztatjuk. Másnap az áztatólevet leöntjük róla, és 2 l friss vízben tesszük fel főni. Ha felforrt, kis lángon addig főzzük, amíg annyira megpuhul, hogy a villa hegye könnyen beleszalad. Levéből kivéve nagyon éles késsel rostjaira merőlegesen kockákra vagdaljuk. (Azért kell nagyon éles kés, mert a meleg sonkát igen nehéz szeletelni.) A sonkalébe beletesszük az összes, megtisztított és vékony hasábokra vagdalt vegyes zöldséget, a hagymát és a sonkakockákat. Ha a zöldség is megfőtt, akkor a lisztet simára keverjük a borral, a tejföllel és a tejszínnel, beleszórjuk a finomra metélt petrezselyemzöldet, és a forrásban lévő levest behabarjuk vele. Tálaláskor a natúr reszelt tormára merjük. Nagyon finom, különleges ízű leves, amely után már csak egy könnyű tésztát kínáljunk.

KÍNAI CSIRKELEVES
Hozzávalók:
1 nagy csirkemell, 10 dkg főtt sonka, 1 dl kifejtett zöldborsó (gyorsfagyasztott vagy konzerv is lehet), 1 doboz kínai gombakonzerv (vagy 20 dkg apró szemű gomba), 3 evőkanál száraz fehérbor, ízlés szerint só és törött fehér bors

Elkészítése:
A csirkemellet nyersen kicsontozom, bőrét lehúzom és az egészet vékony, keskeny csíkokra metélem. Bő egy liter, sóval ízesített vízben 10 percig forralom, majd finom szűrőn átszűröm. A húst félreteszem. Közben a metéltre vágott főtt sonkát, a zöldborsót, a vagdalt gombát a csirkelébe teszem, majd a zöldségek puhulásáig forralom. Ezután hozzáadom a bort és a főtt csirkehúst. Csészékben tálalom.

LAKODALMI TYÚKLEVES
Hozzávalók 8-10 személyre:
1 tyúk (kb. 2 1/2 kg-os), 20 dkg főtt füstölt tarja vagy sonka, 1 kg vegyes zöldség (minden, ami éppen kapható), 10 dkg gomba, 1-1 piros, sárga és zöld színű paprika, 10 dkg cérnametélt, 2 tojás, 2 evőkanál tejföl, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma. 10 szem egész fekete bors, kis darabka szerecsendió-virág, kis darabka lestyán gyökér, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál só, késhegynyi törött bors

Elkészítése:
A megtisztított tyúk belsejét sóval jól bedörzsölöm. A főtt füstölt húst ledarálom, vagy nagyon apróra vágom. A tojássárgákat kevés sóval, borssal, tejföllel kikeverem, majd hozzáadom a darált sonkát, végül összekeverem a tojások fehérjéjéből vert kemény habbal. Ezt a sonkás tölteléket beletömöm a tyúk hasába, és a nyílást összevarrom. Legalább hatliteres lábosban két liter sós vizet forralok, és amikor zubogva forr a víz, óvatosan beleeresztem a töltött tyúkot. Egy teatojásba (vagy tüll fűszerzacskóba) beleteszem a darabos fűszereket, és belelógatom a levesbe. A tyúkon annyi víz legyen, hogy azt teljesen elfedje. Ha felforrt, fedő alatt, kis lángon, nagyon lassú forralás mellett két és fél órán keresztül főzöm.(Ha a takarékláng is erős, akkor egy vaslapot vagy lángelosztó szitát teszek a fazék alá.) Ezután beleteszem az összes megtisztított és kis hasábokra vágott zöldséget, a kicsumázott, karikákra vágott paprikát és addig főzöm, amíg az összes levesbe való megpuhul. A teatojást eltávolítom a levesből. A tyúkot nagyon óvatosan, egy lapátkanál segítségével kiemelem a fazékból, és legalább fél óráig hagyom pihenni. Közben külön edényben megfőzöm a cérnametéltet. A tyúkot felszeletelem, a tölteléket lehetőleg egyben kiveszem a hasából, és csíkokra vágom. Levesestálba merem a levest, mellé külön tányérba teszem a főtt zöldséget és a cérnametéltet, egy másik tálra pedig ráhalmozom a tyúkhúst és a tölteléket. Mindenki maga tesz a hozzávalókból a tányérjára, legvégül pedig ráönti a tűzforró levest.

SONKAGALUSKA-LEVES
Hozzávalók:
15 dkg főtt füstölt hús, 1 tojás, 1 kis fej vöröshagyma, 10-15 dkg liszt, 0,5 dl tej, 1 dl tejföl, 1 evőkanál olaj, fél citrom leve, 1-1 késhegynyi őrölt babérlevél és a őrölt fekete bors, csipetnyi cukor és só ízlés szerint, 2 húsleveskocka

Elkészítése: A főtt füstölt húst ledarálom, vagy nagyon apróra vágom. A felhevített olajon sárgára fonnyasztom a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát, majd a füstölt húst rádobva éppen csak megpirítom (de nem szárítom ki). Langyosra hűtöm, majd belekeverem a tejet, a habosra felvert tojást és annyi lisztet, hogy a szokásos sűrűségű galuskatészta legyen. Ízesítem sóval, őrölt fekete borssal és a babérlevéllel. Közben 1 l-nyi vízbe beleteszem a húsleveskockát, felforralom, és beleszaggatom a sonkás tésztamasszát. Minél apróbb a sonkagaluska, annál jobb! Ha a galuska megfőtt (tehát feljött a leves tetejére), akkor a lisztet simára keverem a tejföllel és besűrítem vele a levest. Felforralom, citromlével és csipetnyi cukorral ízesítem. Forrón tálalom.

SONKAGULYÁS 01.
Hozzávalók:
50 dkg körüli nyers füstölt sonkadarab, 50 dkg burgonya, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 zöldpaprika, 2 paradicsom (gyorsfagyasztott is lehet), 4 evőkanál olaj, 2 dl tejföl, 1 púpozott teáskanál pirospaprika, késhegynyi őrölt köménymag, ízlés szerint törött fekete bors, 2 szem kardamómi mag, 1 szem összetört szegfűszeg, tej (a sonka áztatásához)

Elkészítése: A nyers füstölt sonkát előző nap tejben áztatjuk, és a hűtőszekrényben tartjuk felhasználásig. A sonkát éles késsel csíkokra metéljük. A vöröshagymát megtisztítjuk, kis kockákra vágva az olajon sárgára fonnyasztjuk, majd rászórjuk a pirospaprikát és a lángról levéve, jól elkeverjük. Rádobjuk az összevágott nyers sonkát, néhány percig pirítjuk, ezután felöntjük másfél liter vízzel. Takaréklángon puhára főzzük, hozzáadjuk a megtisztított és kis kockákra vagdalt burgonyát, a felszeletelt, kicsumázott zöldpaprikát és a fűszereket. (A kardamómi magot kibontjuk, mint a napraforgómagot szokás, és csak a fekete magocskákat tesszük a levesbe.) Ha a burgonya is megpuhult, hozzáadjuk a lehéjazott és felszeletelt paradicsomot, belekeverjük a tejfölt, esetleg utánsózzuk és jól összeforraljuk.

SONKAGULYÁS 02.
Hozzávalók:
40 dkg főtt (lehetőleg sovány, bőr nélküli), sonka vagy tarja, 50 dkg burgonya, 25 dkg vegyes leveszöldség, 2 zöldpaprika, 5 dkg füstölt szalonna, 1 paradicsom (télen mirelit vagy eltett lecsó), 1 közepes fej vöröshagyma, 1 csapott evőkanál piros fűszerpaprika, 2 szem szegfűszeg, só és törött fekete bors, ízlés szerint; 1 tojásból gyúrt csipetke Elkészítése: A füstölt szalonnát nagyon apró kockákra vágom, zsírját kisütöm. Ráteszem a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát, majd üvegesre pirítom. Ezután a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, és rögtön ráöntök 2 evőkanál vizet. A tűzre visszatéve ráteszem a kis kockákra vágott burgonyát és a megtisztított, ugyancsak kis kockákra vágott zöldséget. Néhány percig együtt pirítom, közben folytonosan kevergetem, hogy egyenletesen piruljon. 2 l vízzel felöntöm, és megsózom, megborsozom. Felforralom és 15 percig főzöm. Közben a sonkát apró kockákra vágom, a megmosott, kicsumázott zöldpaprikát, vékonyra karikázom, a paradicsomot felszeletelem. A levesbe beletéve mindezeket, készre főzöm. Ha minden megpuhult, a csipetkét is belefőzöm a gulyásba. Rendkívül tartalmas egytálétel, utána legfeljebb csak gyümölcs kívánkozik az asztalra.

SONKAGULYÁS 03.
Hozzávalók:
40-50 dkg nyers, bőrös, zsírosabb sonka, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 zöldpaprika, 2 dl tejföl, 2 paradicsom (gyorsfagyasztott is lehet), 3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 70-80 dkg burgonya

Elkészítése:
A sonkáról levagdaljuk a zsíros bőrös részeket, és nagyon apróra metéljük. Zsírját kiolvasztjuk, majd megfonnyasztjuk rajta a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát. Belekeverjük a pirospaprikát és a zúzott fokhagymát. Ezután rádobjuk a nagyobb kockákra vágott sonkát, és hirtelen lepirítjuk. Aláöntünk 1 liternyi vizet, és takaréklángon addig főzzük, amíg a sonka megpuhul. Ezután hozzáadjuk a meghámozott és kockákra vagdalt burgonyát, a kicsumázott és felszeletelt paprikát, majd annyi vízzel egészítjük ki, hogy az a burgonyát teljesen ellepje. 20 percnyi forralás után hozzátesszük a lehéjazott és felkarikázott paradicsomot is. Ezzel is forraljuk 5-6 percig, majd a lángot eloltva alatta, belekeverjük a tejfölt. Finom és nagyon kiadós, laktató ez az egytálétel.

SONKALEVES 01.
Hozzávalók:
20 dkg főtt füstölt hús csont nélkül, 2 húsleveskocka, 1 dl tejföl, 1 csokor snidling, 1 csokor petrezselyem, 1 teáskanál mustár, 1 mokkáskanál törött fekete bors

Elkészítése:
A főtt füstölt húst kétszer ledaráljuk, hogy pépes legyen, hozzáöntünk 1 liter vizet, beletesszük a húsleveskockákat, a mustárt, megszórjuk törött borssal, és felforralva 10 percig kis lángon főzzük. A tejfölt simára keverjük a liszttel, majd behabarjuk vele a forrásban lévő levest. Beleszórjuk a nagyon finomra metélt petrezselyemzöldet és a snidlinget, felforraljuk, majd pirított zsemlekockákra tálaljuk.

SONKALEVES 02.
Hozzávalók:
5 dkg húsos füstölt szalonna, 10 dkg főtt sonka, 2 púpozott evőkanál liszt, 1 húsleveskocka (vagy 1 púpozott teáskanál vegeta), 1/2 liter tej, 1 dkg vaj, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 csokor snidling, 1 dl tejföl

Elkészítése:
A füstölt szalonnát nagyon apró kockákra vágjuk, zsírját kiolvasztjuk, meghintjük a liszttel, és sötét-sárgára pirítjuk. Állandó keverés közben hozzáadjuk a tejet és 1/2 liter vizet, majd a húsleveskockát beletéve felforraljuk. Takaréklángon 10 percig főzzük. Közben a füstölt sonkát apróra vágjuk és a vajon megpirítjuk. A pirított sonkát, a tejfölt és a nagyon finomra metélt zöldpetrezselymet meg a snidlinget leveses csészékbe osztjuk, és rámerjük a forrásban lévő levest. Aki szereti a pikáns ízeket, a leves tetejére reszelt parmezán sajtot is szórhat.

Forrás:
Sonkás ételek
Szerző:

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.