Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KÁSÁS RECEPTEK 8

2019.03.05

KÁSA LEXIKON

HAB-KÁSA
Elkészítése:
Ennél is értékesíthetjük a tojásfehérjét, ha összegyűlt egy néhány. Két fehérjét elkeverünk nagyon habosra 10 deka cukor, 3 nagy evőkanál barackbefőtt s egy kevés citromlével, a többit legalább 4-5 fehérjét kemény habbá verve, hozzátesszük, s jól elvegyítjük. Ezután az egészet egy erre alkalmas tálba tesszük, melyet vajjal kikentünk, magosra alakítjuk, keménypapír, vagy kártyával elsimítjuk, s sütőben barnásra sütjük körülbelül fél óráig.

HAJDINAGOMBÓC
Hozzávalók:
1 bögre hajdinakása, 2 ujjnyi füstölt szalonna, fél fej vöröshagyma, 1 evőkanál vágott petrezselyem-zöld, 1 tojás, kevés só

Elkészítése:
A hajdinakását lobogó vízzel leforrázzuk, és állni hagyjuk. Ha a kása megdagadt, akkor sós vízben jó keményre megfőzzük, és kihűtjük. A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk és kiolvasztjuk. A pörcöt kiszedjük, a zsírjában megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, beledobjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, elkeverjük, és a kásához adjuk. Hozzáadjuk a tojást, a sót, és jól összegyúrjuk. Vizes kézzel gombócokat formálunk, és a levesbe főzzük.

HAJDINAKÁSA LESÜTÖTT HÚSSAL
Hozzávalók:
1 vöröshagyma, 1 fokhagymagerezd, 15 dkg hajdinakása, 1 dl étolaj, 2 babérlevél, 1 teáskanál só, személyenként 1 szelet lesütött hús

Elkészítése:
A vöröshagymát és fokhagymát megtisztítjuk. A hajdinát többször, bő vízben átmossuk, lecsepegtetjük, és száradni hagyjuk.

Lábosban olajat melegítünk, és belekeverjük a hajdinát. Miközben dinsztelődik, vizet forralunk.

A hajdinába beledobjuk a félbe vágott vöröshagymát, az egész fokhagymát, babérlevelet, sót, és összesütjük. Felengedjük annyi forró vízzel, hogy ellepje, és fedő alatt, platnin főzzük.

Közben a zsírban lesütött húst felmelegítjük. Kb. 20 percnyi főzés után a hajdina alatt lezárjuk a lángot, és hagyjuk, hogy a saját gőzében tovább párolódjon. Kiszedjük belőle a hagymát, fokhagymát, babérlevelet.

A hajdinát a sült hússal, és savanyúsággal, vagy salátával tálaljuk.

INDIAI DARAKÁSA (UPPMA)
Hozzávalók:
fél deci olaj, 5 dkg vaj, fél evőkanál római kömény, 1 evőkanál mustármag, 1 fej vöröshagyma, 1 db zöld chili-paprika, 15 dkg vegyes zöldség, 2,5 dl búzadara, 5 dl forró víz, 1 kávéskanál só

Elkészítése:
Forrósítsa fel egyben a vajat és az olajat. Pár pillanat alatt pirítsa meg benne a római köményt. Szórja rá a mustármagot, majd amikor a mustármag pattogni kezd, akkor adja hozzá a felvagdosott chilit, és a nagyobb darabokra vágott hagymát. Kevergetve pirítsa pár percig, majd öntse hozzá a felkockázott zöldségeket. Pár percig pirítsa együtt. Hintse rá a búzadarát, és továbbra is nagy lángon pirítsa, folyamatosan kevergetve további 4-5 percen át. Öntse fel vízzel, sózza meg, és keverje el. Annyi vizet keverjen hozzá, hogy a dara teljesen felszívja azt, és kásává főjön. Kavargatva forralja még 2-3 percen át. Húzza félre, és fedő alatt hagyja állni legalább 10 percig. Ezután máris tálalható, de másnap, hidegen is finom lesz.

KALIFORNIAI SERPENYŐS ALMA
Hozzávalók:
6 db hámozott, felszeletelt zöld alma, 3 dl zabkása, 3 dl barna cukor, 4 evőkanál étolaj, 1-1 csapott kávéskanál őrölt szerecsendió és fahéj, 2,4 dl darált dió, 5 dkg mazsola, 0,8 dl teljes kiőrlésű liszt, 3 db felvert tojás

Elkészítése:
Az összes hozzávalót keverje össze, majd simítsa egy kiolajozott tepsibe. Takarja le, és süsse 40 percen át a 180 fokra előmelegített sütőben. Az utolsó öt percre vegye le a fóliát róla.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
KÁSA LEXIKON
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.