Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KEMENCÉS RECEPTEK 2.

2019.07.02

KEMENCÉS ÉTELEK

BÁRDI-HEGYI ZÖLDSÉGES TARJA
Hozzávalók:
8 szelet csont nélküli tarja, zöld-és piros színű paprika, 5 apróbb vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 2 paradicsom, 2,5 dl fehérbor, só, őrölt feketebors, majoránna, őrölt kömény, 1 evőkanál sertészsír

Elkészítése:
A hússzeleteket nem túl vékonyra kiklopfoljuk, és mindkét oldalukon enyhén átsózzuk.
A fűszereket összekeverjük, és a tarjára szórjuk.
Hideg helyen pihentetjük.
Közben megtisztítjuk a zöldségeket.
A vöröshagymát nagyobb kockákra vágjuk, a paprikák magházát eltávolítjuk, és felkockázzuk.
Egy tepsit fagyos zsírral kikenünk, az alját beborítjuk négy hússzelettel.
Megszórjuk vöröshagymával, paprikával, vastagabbra vágott fokhagymával, és paradicsom darabkákkal.
A hús másik felével befedjük, enyhén lenyomkodjuk, majd felöntjük száraz fehérborral.
Sütőben nem szükséges rá fóliát tenni, csak kemencében. 40-45 perc alatt puhára sül.
Ekkor a szeleteket átforgatjuk, és visszatoljuk, hogy az összes szép színes legyen.
Bármilyen köretet adhatunk hozzá, de kenyérrel is nagyon finom étel.

BÓBITÁS BURGONYA
Elkészítése:
Hajdanában kemencében sütötték, ma sütőben készül a bóbitás burgonya.
Egy kiló krumplit meghámozunk, karikákra vágjuk, és hajszálvékonyan kiolajozott nagy tűzálló tálba terítjük.
20 deka lángolt kolbászt, 3-4 gerezd tört fokhagymát keverünk közé és megsózzuk.
15 deka húsos füstölt szalonnát vékonyan felszeletelünk, az egyik hosszanti felüket becakkozzuk, és ropogósra kisütjük (ún. kakastaréjokat készítünk).
A szalonnazsírral a krumplit meglocsoljuk, és 200 fokos (gáz 6. fokozat) sütőbe tolva ropogós pirosra sütjük.
Tálalás előtt a "kakastaréjokkal" koronázzuk.
A legjobb hozzá a savanyú-káposztasaláta, de ecetes savanyúsággal is adhatjuk.

BOSNYÁK CSUPOR:
Elkészítése:
Nagyobb kockákra vágunk egy fél kiló marhalábszárat, és két liter vízben, egy gerezd fokhagyma. 5 szem bors, két babérlevél társaságában feltesszük főni.
Meghintjük egy késhegynyi pirospaprikával, és lefedve félpuhára főzzük.
Ekkor adunk hozzá egy kis fej (kb. 40 deka) cikkekre vágott fehér-káposztát, 50 deka megtisztított. kockákra vágott burgonyát, két-két darab paradicsomot, meg zöldpaprikát és megsózzuk.
Jól záródó fedővel letakarjuk, sőt egy kevés vízzel elkevert liszttel rá is tapasztjuk a fedőt.
Nagyon kis lángon teljesen puhára főzzük.
Ez az étel eredetileg kemencében készült, de nyílt lángon vagy a sütőben is elkészíthető.

BROKKOLI TEJSZÍNMÁRTÁSBAN
Hozzávalók:
80 dkg brokkoli, 15 dkg sonka, 6 db tojás, 1/4 l tejszín, bors, só

Elkészítése:
A brokkolit megmossuk, forrásban lévő sós vízben megfőzzük, majd lecsöpögtetjük.
A főtt sonkát, és a 3 db főtt tojást kockára vágjuk.
A tejszínt elkeverjük, a megmaradt tojással, sóval, borssal.
A hozzávalókat vizezett római tálba tesszük, a mártást elosztjuk rajta, a tálat a fedelével lezárjuk, és a hideg kemencébe tesszük, megsütjük.

BUGACI RAKOTT PÖRKÖLT
Elkészítése:
Fél kiló juhhúsból pörköltet készítünk.
Fél kiló lisztből, egy tojásból, sós vízzel tésztát gyúrunk, vékonyra kinyújtjuk, és széles metéltre vágjuk.
Sós vízben kifőzve, forró zsírban megforgatjuk.
Fél kiló tisztított krumplit - félbe vágva – sós vízben megfőzünk.
Egy mély lábosba rakunk egy sor tésztát, arra egy sor húst - lé nélkül, - megint egy sor tésztát, egy sor húst, aztán a krumplit, majd ráöntjük a pörköltlevet.
Forró kemencébe vagy sütőbe tesszük, s ha a krumpli pirosra sült, kész. Úgy ahogy van, lábossal együtt tesszük az asztalra.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
KEMENCÉS RECEPTEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.