Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KENYERES RECEPTEK 4

2020.02.19

KEMENCÉS RECEPTEK

Fehér kenyér I.
Hozzávalók:
1 kg finomliszt, 4 dkg élesztő, 4-5 dl víz, 2 dkg só, 5 dkg olaj, 1 dkg cukor, 1 evőkanál tejpor

Elkészítés:
1 dl langyos vízben feloldjuk a cukrot, a tejport, és az élesztőt belemorzsoljuk.
Meleg helyen megkelesztjük.
Az átszitált, langyos lisztet tálba öntjük, a sóval összekeverjük.
Ha az élesztő megkelt, a tálban lévő lisztre öntjük, és először nyomkodjuk, majd apránként hozzáöntjük a vizet és az olajat, ezután simára dagasztjuk a tésztát.
Cipót formálunk belőle, konyharuhával letakarjuk és 45 percig kelni hagyjuk.
Utána óvatosan átgyúrjuk, és tetszés szerint tepsibe vagy sütőlapra helyezzük.
20-30 percig pihentetjük, majd felületét tejjel bekenjük, és előmelegített sütőben közepes erősségű tűzön 45-50 percig sütjük.

Fehér kenyér II.
Hozzávalók:
1 kg finomliszt, 4 dkg élesztő, 4 dkg cukor, 4 dl meleg tej, 5 dkg étolaj, 2 dkg só

Elkészítés:
Az élesztőt kevés langyos, cukros tejben megkelesztjük.
Nagyobb méretű tálba öntjük az étolajat, a sót, a maradék cukrot, és a megkelt élesztővel jól összekeverjük.
Az átszitált lisztet és a meleg {30 °C-os) tejet fokozatosan adagoljuk, és favillával elkezdjük a tészta kidolgozását.
Amikor már nehezen kezelhető a tészta, kézzel folytatjuk a dagasztást.
A tészta állománya közepesen kemény legyen, olyan, hogy közben húzogatni lehessen a tál egyik oldalától a másikig.
Alaposan kidolgozzuk, hogy felülete fényes, sima és hólyagos legyen.
Ha ilyen, befejezzük a dagasztást, a tésztát letakarjuk, 60-70 percig kelesztjük.
Az idő letelte után a tésztát a tálból lisztezett gyúródeszkára borítjuk, lazán átgyúrjuk, ízlés szerint formázzuk.
Ezután kizsírozott, lisztezett tepsibe helyezzük, 35-40 percig meleg helyen tartjuk.
Sütés előtt étolajjal megkenjük.
Előmelegített, közepes erősségű sütőben 45-50 percig szép barnára sütjük.

Fehér kenyér gombával
Ha a fehér kenyér tésztáját gombával megtöltjük, nagyon kellemes készítményt kapunk.
A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkára borítjuk, lazán átgyúrjuk, majd kétujjnyi vastagra nyújtjuk, és a gombás töltelékkel megkenjük.
A megtöltött tésztát 60-70 percig kelesztjük, felületét a sütés előtt tojásfehérjével bekenjük.
Előmelegített sütőben, közepes. erősségű tűzön 60-80 percig sütjük.
A tepsiben hagyjuk kihűlni. Frissen fogyasztva, felszeletelve teához kiváló ízű különleges étel.
A gombás kenyeret jól lehet fagyasztani, egyben vagy szeletelve
A felmelegített kenyeret rövid időn belül el kell fogyasztani, mert a gomba gyorsan romlik.

Gombás töltelék I.
Hozzávalók
50 dkg gomba, 5 dkg petrezselyemzöldje, 10-15 dkg vöröshagyma, 1 kávéskanál pirospaprika 1 dl étolaj, ízlés szerint majoránna, őrölt bors, só, 3 tojássárgája

Elkészítés:
A gombát megtisztítjuk, megmossuk, apróra vágjuk.
A hagymát megtisztítjuk és ledaráljuk.
Az étolajat megmelegítjük és üvegesre pirítjuk benne a hagymát, hozzáadjuk a gombát, megfűszerezzük.
Ha a leve elfőtt, hozzátesszük a paprikát és a petrezselyemzöldjét.
Hagyjuk kihűlni.
A hideg gombához hozzákeverjük a tojássárgáját.
Ezt a masszát rátöltjük a tésztára, óvatosan összegöngyöljük és zsírozott, lisztezett tepsibe helyezzük.

Gombás töltelék II.
Hozzávalók:
20 dkg gomba, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg petrezselyemgyökér, 5 dkg karalábé, 10 dkg vöröshagyma, ízlés szerint őrölt kakukkfű, őrölt bors, só, 5 dkg reszelt sajt, 10 dkg vaj

Elkészítés:
A zöldségféléket alaposan megmossuk, megtisztítjuk, lereszeljük és 5 dkg vajon kevés vízzel puhára pároljuk.
A gombát, a hagymát megtisztítjuk, megmossuk, apróra vágjuk.
A hagymát a vajon üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát.
Ha a leve elfőtt, összekeverjük a puha zöldségekkel; megfűszerezzük és hagyjuk az egészet kihűlni.
Az így elkészített gombához hozzáöntjük a reszelt sajtot, jól összekeverjük.
A kinyújtott tésztára terítjük, összegöngyöljük, zsírozott, lisztezett tepsibe helyezzük.

Fehér kenyér különleges ízesítéssel
Hozzávalók:
1 kg finomliszt, 5 dkg cukor, 1 mokkáskanál őrölt gyömbér, 3 dl tej, 1 dl meleg víz, 1 dkg só, kevés vaj, 4 dkg élesztő

Elkészítés:
Az élesztőt és az őrölt gyömbért langyos, cukros tejes vízben összekeverjük, 15-20 percig kelni hagyjuk.
Közben a lisztet mély tálba szitáljuk, hozzáadjuk a cukrot, a sót és a megkelt gyömbéres élesztőt.
Annyi tejet és vizet adunk hozzá, hogy a tészta nagyon kemény és feszes legyen. Ha ragadós, akkor lisztezzük meg a tésztát. A tepsi méretétől függően 2 vagy 3 részre osztjuk. A tepsiket alaposan kizsírozzuk, kilisztezzük, és a tésztát belehelyezzük. 1-l.5 órán át letakarva hagyjuk kelni.
Ha duplájára nőtt, akkor jó.
Sütés előtt olvasztott langyos vajjal megkenjük, és előmelegített sütőben közepes tűzön 45-5O percig sütjük.
Sütés közben a kenyeret 2-szer vízzel bepermetezzük.
Ezt a tésztát nagyon jól lehet fagyasztani.
Ha fagyasztani akarjuk, kelesztés előtt hosszúkásra vagy cipóra formázzuk és alufóliába csomagolva helyezzük a fagyasztóba.
Sütés előtt 4-5 órával előbb kivesszük a fagyasztóból és meleg helyen megkelesztjük.
Ezután ugyanúgy járunk el, mint a friss tésztánál.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
KEMENCÉS RECEPTEK - KENYERES RECEPTEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.