Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KNÉDLIK ÉS ROKONAIK 1

2021.06.21

Bécsi gombóc
Hozzávalók:
3 zsemle, 2 evőkanál olaj, 3 közepes nagyságú burgonya, 5 dkg búzadara, 5 dkg liszt, 2 tojássárgája, 2,5 dl tej, só; 5 dkg zsírban pirított 10 dkg zsemlemorzsa.

Kockákra vágjuk, és olajban megpirítjuk a zsemlét, majd összedolgozzuk a főtt, megtisztított, áttört burgonyával, a darával, a liszttel, a tojássárgákkal, a tejjel meg egy mokkáskanál sóval. kis gombócokat formázunk belőle, és sós vízben kifőzzük, leöblítjük, majd zsírban pirított zsemlemorzsába forgatjuk.

Bramborové knedlíky
Hozzávalók:
60 dkg burgonya, 1 tk só, 10-10 dkg búzadara és rétesliszt, 1 tojás

A burgonyát egy nappal korábban héjában megfőzzük, másnap meghámozzuk és lereszeljük egy tálba.
Hozzáadjuk a búzadarát, a lisztet és a tojást, sózzuk.
Cipókat formázunk belőle és 15-20 perc alatt, megfőzzük.

Burgonyagombóc
Hozzávalók:
Burgonya 4 db, tojás 2 db, vaj 3 dkg, liszt 3 dkg, só késhegynyi.

Elkészítése:
Főtt, áttört burgonyát, vajat, két tojás sárgáját sóval elkeverünk.
Hozzáadunk 3 dkg lisztet, és végül a tojás habját.
Lehet morzsába mártva kisütni, és úgy beadni.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
A KNÉDLIK ÉS ROKONA
Szerző:

Almási Edina, Barna Aladár,
Ferenczy Amanda, Hargitai Dezső,
Kiss Benő, Schiller Aurél, Szabó Béla,
valamint sok gyűjtőtársam receptközlései
 
Szerkesztette és Illusztrálta