Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LEVELES TÉSZTÁS RECEPTEK 16.

2019.02.26

LEVELES TÉSZTÁS RECEPTEK

SZILVÁS GONDOLA
Hozzávalók kb. 12 darabhoz:
1 csomag (45 dkg) mélyhűtött leveles tészta, 75 dkg szilva, 2,5 dl meggylé, 3 evőkanál cukor, 2 dkg étkezési keményítő, 10 dkg szilvalekvár, 5 dkg darált mandula, 2 evőkanál rum, 1 citrom reszelt héja, 1 tojássárgája, 1 evőkanál tejszín, 2,5 dkg pisztácia (esetleg darált mandula), liszt a munkalap beszórásához, sütőpapír

Elkészítése:
A mirelit leveles tésztát szoba hőmérsékleten felengedtetjük. Közben a megmosott és lecsepegtetett szilvát kimagozzuk és felszeleteljük. A meggylevet a cukorral együtt felforraljuk, majd beletesszük a felaprított szilvát is. Az étkezési keményítőt kevés vízzel simára keverjük, majd a szilvás meggylébe öntjük, és elkeverjük. Összeforraljuk, pár perc alatt besűrítjük vele a levet, majd hagyjuk kihűlni.
Összekeverjük a készen vásárolt szilvalekvárt, a darált mandulát és a rumot, majd reszelt citromhéjjal ízesítjük.
Minden egyes tésztalapot liszttel enyhén beszórt munkalapon kb. 13 x 26 centiméteresre nyújtunk, majd megfelezünk, hogy négyzeteket kapjunk. A négyzetek közepét megkenjük egy kevés ízesített szilvalekvárral. Két-két szemközti tésztacsücsköt középen egymásra hajtunk. A magunk készítette, meggyleves szilvabefőttből körülbelül 2 evőkanálnyit teszünk a tészták szabadon maradt csücskére, majd az így elkészített "gondolákat" sütőpapírral kirakott tepsibe helyezzük. A tojássárgáját simára keverjük a tejszínnel, és megkenjük vele a leveles tésztát.
Előmelegített sütőben (villanytűzhelynél 200 fokon, gázsütőnél 3-as fokozaton) 10-12 percig, arany-barnára sütjük. A pisztáciát (vagy mogyorót) durvára daráljuk, és rászórjuk a megsült tésztára.
Szilva helyett más, keményebb húsú idénygyümölcsből is készíthető.

TENGERI HAL VAJAS TÉSZTÁBAN
Hozzávalók:
60 dkg fagyasztott tonhal, 50 dkg mirelit vajas-leveles tészta, 4 evőkanál olaj, kevés liszt, fél citrom leve, só (ízlés szerint), 4 adag hollandi mártás, 1 gerezd fokhagyma

Elkészítése:
A felengedett tonhalszeleteket lehetőleg egyforma vastagra vágjuk. Megsózzuk, citromlével meglocsoljuk, és mindkét oldalát lisztbe forgatjuk. Serpenyőben, a felforrósított olajon átsütjük és félretesszük. A felengedett vajas tésztát akkorára nyújtjuk, hogy egy gyümölcstorta formát kibélelhessünk fele. Peremet is készítünk a forma oldalára, majd a halszeleteket belefektetjük a tésztába.
Vastagon bevonjuk a fokhagymával ízesített hollandi mártással, és a tetejét vagy befedjük a maradék tésztával, vagy pedig nyitva, tehát tetőtészta nélkül tesszük az előmelegített forró sütőbe.
Közepesen erős tűznél megsütjük.
Bármilyen friss saláta tálalható mellé.

THAI STÍLUSÚ HALROPOGÓS ÉDES-SAVANYÚ MÁRTÁSSAL
Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg fehér húsú tengeri halfilé (bőr és gerinc nélkül), pl. tőkehal, foltos tőkehal, tengeri sügér, 16 rizspapír tészta (réteslap vagy leveles tészta)
A krémhez:
1 marék friss bazsalikom, 1 marék friss korianderlevél, 1 evőkanál reszelt, friss gyömbér, 1 gerezd fokhagyma, 3 zöld chili (hegyes erős paprika), 1 szál citromfű, só, bors,
A mártáshoz:
2-3 ek cukor (avagy ízlés szerint], 1 dl rizsborecet, 1 zöld citrom leve, 1 piros chili, 1 kis gerezd fokhagyma, néhány szál friss koriander- és mentalevél, só, frissen őrölt bors, a sütéshez olaj, a szóráshoz szezámmag

Elkészítése:
A mártást egy nappal előbb is elkészíthetjük. A cukrot a rizsbor-ecetben feloldjuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a felaprított zöld-fűszereket, a kimagozott, ledarált erős paprikát és a zöld-citromIevét. Sóval, borssal ízesítjük, és legalább fél órát érleljük, hogy a fűszerek íze jól átjárja. Felhasználásig hűtőszekrényben tároljuk.
A krém hozzávalóit megtisztítjuk, ha kell, feldaraboljuk, majd robotgépben pépesre keverjük. Tányérba tesszük. A halfilét ujjnyi darabokra vágjuk, és beleforgatjuk a fűszerkrémbe úgy, hogy mindenütt rátapadjon. A rizspapírt egy percre langyos vízbe mártjuk, hogy rugalmas legyen, a fölösleges vizet leitatjuk. Ha leveles tésztát használunk, nagyon vékonyra kinyújtjuk, és körülbelül 3 cm-rel nagyobb négyzetekre vágjuk, mint a halrudak hossza. Réteslap esetén ugyanúgy járunk el, mintha rétest készítenénk: két, kissé megolajozott lapot egymásra helyezünk, majd éles késsel méretre vágjuk. A fűszerkrémes halrudakat a tésztalapok közepére helyezzük és becsomagoljuk. Fel is csavarhatjuk, mint a cigarettát, én így szoktam. A csomagokat kiolajozott sütőlemezre fektetjük, és sütésig hűtőszekrényben tartjuk.
Nagy serpenyőben, nem túl sok olajban körös-körül ropogósra sütjük.
Itatósra szedjük, a tányéron szezámmaggal megszórjuk.
Az édes-savanyú mártásba mártogatva, előételként is fogyaszthatjuk.

TIROLI ALMÁS RÉTES
Hozzávalók: 1 csomag mirelit leveles tészta, 60 dkg alma, 10 dkg piskótamorzsa, 10 dkg cukor, 10 dkg darált dió, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 1 tojássárgája

Elkészítése: A tésztát kiolvasztva 1 cm vastag téglalappá nyújtjuk. Hosszanti közepét meghintjük piskótamorzsával, elosztjuk rajta a reszelt, levétől kinyomott, dióval, cukorral, fahéjjal elkevert almát. Kétfelől ráhajtjuk a tésztát úgy, hogy azok fedjék egymást. Tojássárgájával kenjük, villával megszurkáljuk.
Forró sütőben megsütjük.

TIROLI TÚRÓS RÉTES
Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró, 10 dkg mazsola, 2 db tojás + 1 db tojás a tészta kenéséhez, 5-6 evőkanál porcukor, 1/2 dl tejföl, 2 evőkanál búzadara, 1 mokkáskanál őrölt narancshéj, 1 mokkáskanál só, 1 doboz mirelit leveles tészta

Elkészítése: A tehéntúrót szitán áttöröm. A mazsolát beleteszem a habosra felvert tojásba, hozzáadom a porcukrot, a tejfölt, a búzadarát, a narancshéjat, az áttört túrót és a sót, majd jól összekeverem. A felengedett tésztát erősen lisztezett deszkán két részre vágom, és vékonyra kinyújtom. Mindkét darab szélére egy csíkban felkenem a túrótölteléket. Szorosan felcsavarom, a két végét kicsit benyomkodom, majd a tészta-rudakat sütőlemezre teszem. A tetejüket megkenem a felvert tojással, és előmelegített sütőben szép sárgásbarnára sütöm.
Még melegen felszeletelem, de csak akkor tálalom, ha teljesen kihűlt.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
LEVELES TÉSZTÁS RECEPTEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta


 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.