Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÚSGOMBÓCLEVESEK 5

2019.03.31

LEVESEK LEXIKONJA

HÚSGOMBÓCLEVES 05.
Hozzávalók:
40 dkg darált hús, 2 gerezd összezúzott fokhagyma, 1 nagy hagyma, összetörve, 2 sárgarépa apróra vágva, 1 cm gyömbér, apróra vágva, 1 doboz gombakonzerv, 1 kávéskanál só, 2 evőkanál fehérbors, 1 evőkanál kukoricaliszt, 1 evőkanál olaj, 1,2 liter húsleves

Elkészítése:
Tegyük a húst, hagymát, fokhagymát, borsot és sót egy tálba, szórjuk rá a lisztet és öntsük rá az olajat. Jól gyúrjuk össze és formáljunk 2 cm átmérőjű gombócokat.
Főzzük a répát, gombát és gyömbért csirkehúslevesben.

Amikor felforrt, adjuk hozzá a gombócokat és pároljuk 5 percig.

HÚSGOMBÓCLEVES 06.
Elkészítése:
15 dkg marhalábszár húst, 10 dkg sertéshúst és 5 dkg füstölt szalonnát húsdarálón ledarálunk, majd eldolgozzuk 20 dkg nyers, reszelt burgonyával, 2 db egész tojással, sóval, borssal, 1/2 csomag finomra vágott zöldpetrezselyemmel. Zsemleszínű rántást készítünk, majd felengedjük annyi vízzel, amennyi levesre szükségünk van. Hozzáadunk vegyes leveszöldségeket. Sózzuk, borssal ízesítjük. A húspépből gyengén lisztes kézzel gombócokat formázunk, és a lobogva forró levesben kifőzzük. Amikor a gombócok megfőttek, a levest 1 dl tejföllel elkeverjük, és még egyszer átforraljuk.

HÚSGOMBÓCLEVES KLEMI MÓDRA
Hozzávalók - A leveshez:
2-3 sárgarépa, 1-2 petrezselyem, 1 pasztinák, 1 kis fej hagyma, 2-3 közepes gerezd fokhagyma, 1 tk ételízesítő, csipetnyi őrölt bors, só
A gombócokhoz
20 dkg darált hús, 1 tojás, 2 ek zsemlyemorzsa, 1 tk reszelt hagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, kk-nyi ételízesítő, 1 kk. pirospaprika

Elkészítése:
A zöldségeket a hagyma kivételével felkarikázom, a fokhagymát alaposan elkaparom. A fazék aljára kevéske olajat öntök és kissé megpirítom benne a zöldségeket és a fokhagymát. Megszórom az ételízesítővel, kevés vizet öntök rá, dinsztelem, majd beleengedem a többi fűszert és a hagymát. Pár percig dinsztelem, majd felöntöm 1,5- 2 l vízzel. Ha a zöldségek már majdnem megpuhultak, a gombócok alkatrészeit alaposan összekeverem, majd a mogyorónyi gombócokat belerakom a levesbe. Megszórom apróra vágott petrezselyemzölddel és készre főzöm.

Megjegyzés:
Ezt a levest az utóbbi időkben kizárólag pulykanyakból főzöm. Veszek 2-3 szép, húsos pulykanyakat, ez kb. 1.5 kiló. Rengeteg hús van rajta, ebből lefaragok 30-40 dekányit, ledarálom, és kissé túlfűszerezve ebből készülnek a gombócok. A megmaradt nyakakból ételízesítővel, szemes borssal és lestyánnal, alaplét főzök. Ezzel az alaplével engedem fel a ledinsztelt zöldségeket. A léből 2-3 decit megtartok, mert ebből meg fokhagymamártás lesz! Elvégre, mint már említettem, a csontokon rengeteg hús van! Jó tudni, hogy a nyakak főzési ideje 3-4 óra! Az alaplét már előző nap el lehet készíteni!
A fokhagymamártáshoz pedig egy javaslat:
Ne vegetás vízzel, vagy levessel öntsd fel, hanem fele alaplé, fele tej, aztán jöhet a tejföl is!

HÚSGOMBÓCLEVES KORPACIBERÉVEL 01.
Hozzávalók:
1 kg borjúcsont, 50 dkg marhahús, 3 tojás, 2 fej hagyma, 1 kötés petrezselyemzöldje, 5 dl búzakorpa-cibere, só, bor, 2 murok, egy zeller, 1 karalábé, 1 petrezselyemgyökér, 1 evőkanál rizs, 2-3 paprika és paradicsom, 2 kanál tejföl

Elkészítése:
A borjúcsontokat leforrázzuk, és enyhén sózott hideg vízben főni tesszük. Fövés közben párszor lehabozzuk, majd hozzáadjuk a zöldségeket.
Közben a húst a hagymával ledaráljuk, összekeverjük két tojás sárgájával, a rizzsel, sóval, borssal és petrezselyemzölddel. Nedves kézzel húsgombócokat formálunk, és a megfőtt zöldség levébe engedjük. Megfőzzük. Mikor kész, hozzátöltjük a fölforralt búzakorpa-ciberét, és a tetejét megszórjuk zöld-kaporral vagy petrezselyemmel. A korpaciberét ízlés szerint elkeverhetjük egy kanál tejföllel és egy tojás sárgájával is.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
LEVESEK LEXIKONJA - HÚSGOMBÓCLEVESEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:

Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta


 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.