Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZÉKELYGULYÁSOK, SZÉKELYKÁPOSZTÁK 1.

2019.05.16

LEVESEK LEXIKONJA

A SZÉKELY-GULYÁS (ZILAHY)
Elkészítése:
Egy nagyobb lábasba tegyünk egy tojásnyi zsírt, a zsírba egy fej apróra vágott vereshagymát és egy bádog-kanál paprikát; ha ezek már jól felmelegedtek, tegyünk bele falatokba vágott másfél kiló kövérrel vegyes, friss sertéshúst.

Kevéssé sózzuk meg, fedjük be és pároljuk kevés vízzel töltögetve, fél óráig: akkor tegyünk a hús közé hat tele fakanál savanyú káposztát, keverjük jól össze a hússal, főzzük tovább még fél óráig; akkor tegyünk bele négy deci jó édes tejfelt, főzzük a tejfellel is 5 percig; akkor tálalhatjuk mély tálban.

CSÁNGÓ GULYÁS 01.
Elkészítése:
Két evőkanál olajon, fedő alatt aranyszínűre pirítunk egy fej összevagdalt vöröshagymát, átsütünk rajta 35 deka kockára vágott marhapacsnit vagy lábszárat, meghintjük egy csapott evőkanál piros paprikával és leöntjük fél liter vízzel. Két gerezd fokhagymával, egy kávéskanál - lehetőleg őrölt - köménnyel meg sóval ízesítjük, és lefedve másfél óráig főzzük. Ekkor hozzáadunk negyed kiló, levétől alaposan kinyomkodott savanyú káposztát meg három deka rizst, és annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje.
Addig főzzük, míg minden puha benne.
Tejfölözve adjuk asztalra.

CSÁNGÓ GULYÁS 02.
Hozzávalók:
50 dkg marhalapocka, 50 dkg savanyú káposzta, 5 dkg rizs, 2 dl tejföl, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 2 db zöldpaprika, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanálnyi pirospaprika, 1 csapott mokkáskanál őrölt köménymag, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése:
A húst kockákra vágom.
A felhevített olajon üvegesre futtatom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát és a köménymagot meg a tisztított, zúzott fokhagymát. Két evőkanálnyi vizet öntök rá, és a húskockákat beletéve zsírjára pirítom. Megsózom, majd fedő alatt puhára párolom. Időnként kevés vízzel pótolom az elfőtt levét. Ha már majdnem puha, hozzáteszem az apróra vágott savanyú káposztát, a felszeletelt, kicsumázott paprikát és a megmosott rizst.
Annyi vizet öntök rá, hogy bőven ellepje.
Fedő alatt párolom a teljes puhulásig.
Végül a tejfölt is belekeverem, összeforralom és forrón tálalom.

CSÁNGÓ GULYÁS 03.
Elkészítése:
A szokásos módon köménymaggal ízesített marhapörköltet készítünk. Mikor a hús félig megpuhult, akkor hozzáadjuk a jól átmosott savanyú káposztát. Személyenként 3 dl vízzel felengedjük. Együtt puhára pároljuk. Időnként kevés fehérbort öntünk alá.

Tálalás előtt tejföllel átforraljuk.
Betétként gerezdekre vágott kemény tojást adunk hozzá.

CSÁNGÓ GULYÁSLEVES
Hozzávalók:
100 g sertéshús, 50 g vöröshagyma, kevés fokhagyma, pirospaprika, bors, őrölt köménymag, pici borsikafű, 70 g savanyú káposzta, 20 g rizs, 10 g tejföl, 5 g olaj

Elkészítése:
Az olajon megpároljuk a hagymát, beletesszük a kockára vágott húst. Kevergetés mellett kissé megpirítjuk, majd ízesítjük a fűszerekkel. Kevés vizet adunk hozzá és pároljuk, közben kevergetjük, vigyázva, nehogy a víz elfogyjon alatta. Ezután hozzátesszük a káposztát.
Felengedjük körülbelül 3-3,5 dl vízzel, amikor a káposzta is már majdnem puha, beleszórjuk a rizst. Ha már ez is puha, kész a csángó gulyás.
Tálaláshoz tejfölt adunk hozzá.

CSÍKI GULYÁS
Hozzávalók:
40 dkg marhabélszín, 1 fej hagyma, 1 ek zsír, 1 ek paprika, 1 gerezd fokhagyma, kömény, fél kg savanyú káposzta, 3 dkg rizs, tejföl

Elkészítése:
Egy nagy fej hagymát felkockázok és a zsírban, fedő alatt megpirítom. Rászórom a paprikát, a fokhagymát, a felkockázott húst és annyi vizet, hogy jól ellepje. Mikor a hús félig megpuhult, beleteszem az egyszer átmosott savanyú káposztát, a megmosott rizst és a káposztától függően sózom.
Az egészet fedő alatt puhára főzöm és tejföllel bőven megöntözve tálalom.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
LEVESEK LEXIKONJA - SZÉKELYGULYÁSOK, SZÉKELYKÁPOSZTÁK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.