Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LEVESEK LEXIKONJA - A HAGYMALEVESEK 8.

2016.11.18

LEVESEK LEXIKONJA

PÓRÉKRÉM LEVES
Idő: 30 perc Hozzávalók:
1 kg póréhagyma, 1 fej hagyma, 1 darab húsos paprika, 10 dkg húsos szalonna, olaj vagy növényi alapú margarin a pároláshoz, 1 teáskanál reszelt torma, só, bors, rozmaring, szárított fokhagyma, néhány levél friss petrezselyem zöld vagy fagyasztott zöld fűszerkeverék

Elkészítése:
A pórét megmossuk, megtisztítjuk a külső leveleitől, és a zöld szárától.(Ez a rész legtöbbször fás.) Kb .2 cm-es darabokra felvágjuk. A vöröshagymát tisztítjuk, kockára vágjuk. A szalonnát is kockára vágjuk és a hagymával együtt közepes hőmérsékleten rövid ideig sütjük az olajban vagy margarinban. Hozzáadjuk a póréhagymát, s gyakori keverés mellett pár percig tovább pároljuk, majd felöntjük 1-1,5 liter vízzel, s lefedve kb. 20 percig főzzük. Közben ízesítjük sóval, borssal, rozmaringgal, tormával és fokhagymával. Főzés után hagyjuk kihűlni. A húsos pirospaprikát megmossuk, kivágjuk a felesleges részeket, majd kis kockákra feldaraboljuk, és a tálalásig félretesszük. A kihűlt póré levest a turmixgépben pépesre őröljük. Nagy lyukú szűrőn átpasszírozzuk. Ha túl sűrű lenne, kevés vízzel újra felfőzzük. Tálalás előtt belekeverjük a tejfölt és a feldarabolt petrezselyemlevelet vagy 1 teáskanál fagyasztott fűszerkeveréket. Kiszedjük tányérokba és a paprikával díszítjük.
Tehetünk bele megpirított zsemlekockákat is vagy reszelt parmezán sajtot.

PÓRÉLEVES 01.
Elkészítése:
Egy csomag, kb. 5 darab póréhagymát karikára vágunk, 3-4 burgonyát felaprítunk, és együtt pároljuk, amíg olyan puha lesz, hogy szitán át lehet törni.
Tejföllel vagy joghurttal behabarjuk.

PÓRÉLEVES 02.
Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg mirelit leveles tészta, 5 dkg húsos füstölt szalonna, ½ csokor petrezselyemzöld, 1 egész tojás, 2 közepes szál póréhagyma, 2 evőkanál vaj vagy margarin, 1 l húsleves (kockából), 4 evőkanál sherry, só, fehér bors, a nyújtáshoz liszt, sütőpapír

Elkészítése:
A gyorsfagyasztott tésztalapokat egymás mellé fektetjük, és szobahőmérsékleten felengedjük. Az apróra felkockázott szalonnát ropogósra sütjük, majd hűlni hagyjuk. A petrezselyemzöldet megmossuk, leveleit lecsipkedjük, felaprítjuk, és a szalonnakockákhoz vegyítjük. A tésztalapokat egymásra helyezzük, lisztezett deszkán kb. 16 x 36 cm-esre kinyújtjuk, és 8 háromszögre (kb. 8 x 16 cm) vágjuk. A háromszögek közepére 1-1 teáskanál petrezselymes- szalonnás keveréket halmozunk, majd a tésztadarabokat a rövidebb oldaluknál fogva kiflivé összetekerjük, és sütőpapírral kibélelt tepsire rakjuk. A kiflik tetejét megkenjük a tojással. Előmelegített sütőben, 200 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) kb. 15 perc alatt aranysárgára sütjük. Közben a póréhagymát megtisztítjuk, megmossuk, felkarikázzuk, és serpenyőben, felhevített zsiradékon kissé megpároljuk. Felöntjük a húslevessel, majd közepes lángon, a forrástól számítva 8-10 percig főzzük. Sóval, fehér borssal és sherryvel ízesítjük.
A levest a forró kiflikkel kínáljuk. Elkészítési idő kb. 45 perc

PÓRÉLEVES DIÓVAL ÉS ZÖLD FŰSZEREKKEL
Hozzávalók:
1,25 l víz, 3 szál póréhagyma, 1 fej hagyma, 1/2 pohár péppé dolgozott dió, 1 db zeller (gyökér és levél), 1 szál petrezselyem (gyökér és zöldje), 2 evőkanál korianderlevél, 1 evőkanál kapor, 1 evőkanál menta, 2 evőkanál kukorica- vagy búzaliszt

Elkészítése:
A póréhagymát és a gyökereket vágjuk apróra, szórjuk bele forró sós vízbe, és 5-7 percig főzzük, míg a víz zöldes színű nem lesz. Azután egy fél csésze kihűlt húslevesben elkevert liszttel és dióval sűrítsük be. Főzzük még 7-8 percig, azután tegyük bele az apróra vágott fűszerleveleket és fedő alatt 3-4 percig hagyjuk állni.

PÓRÉLEVES ZÖLDSÉGGOMBÓCCAL
Hozzávalók a leveshez:
60 dkg póréhagyma, 2 evőkanál kukorica-, vagy napraforgóolaj, 150 g zöldbab, 1 liter víz, 2 db leveskocka, 2 dl SNO-PRO vagy lpd (alacsony fehérjetartalmú, tejalapú ital), 1 csipetnyi szerecsendió, 1 csipetnyi bors, 1 kiskanál só
Hozzávalók a gombócokhoz:
50 g margarin, 1 db tojásnak megfelelő tojáspótló por (1 kk. tojáspótló por + 40 ml víz), 100 g burgonya, 30 g reszelt sárgarépa, 20 g vöröshagyma, 50 g Loprofin fehérjeszegény kenyérpor, só, bors, majoránna

Elkészítése:
A póréhagyma zöld leveleit apró darabokra vágjuk, és félretesszük. A fehér hagymatestet hajszálvékonyra szeleteljük, és olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a zöldbabot és összepirítjuk. A leveskockákat felforraljuk egy liter vízben, és hozzáöntjük a megpárolt zöldségekhez. Lefedve 20 percig főzzük.
Eközben a sárgarépát lereszeljük, a burgonyát megfőzzük, és villával összetörjük. Összekeverjük a margarinnal, reszelt vöröshagymával, fűszerekkel, és a fehérjeszegény Loprofin kenyérporral. Enyhén sós, vagy vegetás vízben 10-12 perc alatt puhára főzzük.
Az elkészült leveshez hozzáadjuk a SNO-PRO-t, összeforraljuk és a galuskákkal tálaljuk.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!

 

Forrás:
LEVESEK A NAGYVILÁGBÓL - HAGYMALE VESEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta


 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.