Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LEVESEK LEXIKONJA - A LENCSELEVESEK 3.

2016.10.28

LEVESEK LEXIKONJA

IZMIRI VÖRÖS LENCSELEVES
(EZOGELIN CORBASI)
Hozzávalók:
2 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál vaj, 1 nagy fej vöröshagyma, darabolva, 2 gerezd, zúzott fokhagyma, 2 evőkanál paradicsompüré, 1 közepes paradicsom, hámozva, darabolva, 2 evőkanál őrölt pirospaprika, fél teáskanál őrölt (eredetileg vörös) bors - nem lényeges elem. 1, 5 csésze vörös lencse, negyed csésze fehér rizs, 6 csésze csirkeleves, negyed csésze tört búza (bulgur a törököknél), 1 evőkanál szárított mentalevél (nagyon fontos, ennek a levesnek ez a lelke), só, fekete bors, tálaláshoz: citrom cikkekre vágva

Elkészítése:
Hevítsük az olajat és a vajat közepes lángon. Adjuk hozzá a vöröshagymát és a fokhagymát, majd 2 perc alatt pároljuk puhára, de ne barnuljon. Keverjük bele a paradicsompürét, a darabolt paradicsomot, az őrölt pirospaprikát és a török vörös borsot. Adjuk hozzá a lencsét, a rizst és a levest is. Fedjük le, forraljuk fel. Csökkentsük a hőfokot, lassú tűzön főzzük fél órát, amíg a rizs megpuhul, a lencse pedig szétmállik. Adjuk hozzá a törtbúzát, a mentát, sózzuk, borsozzuk és így főzzük 10 percig. Ha a leves túl sűrű, öntsünk hozzá vizet. Tetejére olajon futtatott pirospaprikát tesznek díszítésnek (ez csak cifrázás).
Ami viszont fontos, a tányérokba szedés után csorgassunk rá citromlevet, mert úgy az igazi.

IZRAELI LENCSELEVES
Hozzávalók:
2 csésze lencse, 2 1/2 liter víz, 2 fej hagyma, 2 evőkanál libazsír, 2 evőkanál liszt, 2 szál sárgarépa, só, bors, 1 babérlevél, 1 szál kóser kolbász

Elkészítése:
A lencsét beáztatjuk, majd lassú tűzön főzzük. Hozzáadjuk az apróra vágott répát és a fűszereket. Amikor már csaknem puha, a zsírból és a lisztből rántást készítünk, és a lencsét berántjuk. A kolbászt karikára vágjuk, és a levesbe tesszük.
Még néhány percig főzzük.

KRÉMLEVES HÜVELYESEKBŐL
Hozzávalók 2 személyre:
20 dkg szárazbab, borsó vagy lencse, 1 evőkanál olaj, 2 dkg Graham- vagy rozsliszt, 2 dl tej, csipet só, 1 evőkanál tejföl

Elkészítése:
A száraz hüvelyt eltávolítjuk, és este beáztatjuk a főznivalót. Másnap kevés vízzel puhára főzzük, majd szitán áttörjük. 1 evőkanál olajjal, 2 dkg liszttel rántást készítünk, ezt feleresztjük 2 dl tejjel. A szitán áttört főzelékbe keverjük a rántást, 1 liter vizet öntünk hozzá, és gyakran kavargatva felforraljuk az egészet.
Tálaláskor 1 evőkanál tejfölt keverünk bele.

KARÁCSONYI LENCSELEVES
Hozzávalók:
30 dkg lencse, 10 dkg aszalt szilva, olaj vagy zsír, 4 dkg sima liszt, 2,5 dl főzőtejföl vagy tej, só, citromlé, cukor vagy méz

Elkészítése:
A kiválogatott és megmosott lencsét két-három órára hideg vízbe áztatjuk, azután ugyanabban a vízben kis lángon félpuhára főzzük, majd hozzákeverjük az aszalt szilvát, s puhára főzzük. Az olajból és a lisztből világos rántást készítünk, majd hideg tejföllel vagy tejjel felengedve a levesbe öntjük és összeforraljuk.
Tálalása:
Végül a levest megsózzuk, ízesítjük citromlével, vagy ecettel és cukorral, vagy mézzel, és tálalhatjuk is.

 

KUBAI LENCSELEVES (SOPA DE LENTEJAS)
Hozzávalók:
2,4 dl lencse, 1 evőkanál ecet, 1 db közepes vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 9 dl víz, 1 dkg reszelt torma, 1 szelet zellergumó, 2 db paradicsom, 1 db közepes burgonya, 3 szál bazsalikom, 1,2 teáskanál oregánó, 0,6 dl fehérbor, 1 db babérlevél, 1-1 mokkáskanál só, köménymag és őrölt bors

Elkészítése:
Az előző este beáztatott, majd leszűrt lencsét tegye nagyobb fazékba. Öntse rá a vizet, és fedő alatt forralja fel. Gyöngyözve főzze tovább negyedórát. Adja hozzá az ecetet, a reszelt vöröshagymát és tormát, a zúzott fokhagymát, az apró kockákra vagdalt zellert, paradicsomot és burgonyát. Ízesítse a babérlevéllel, a köménymaggal, sóval, bazsalikommal, oregánóval és borssal. A bort rálocsolva újraforrásig kevergesse. Gyöngyözve főzze 45 perc alatt készre.
Végeredményben nem túl híg, raguszerű levest kell tálalnia.

 

Forrás:
LEVESEK A NAGYVILÁGBÓL - LENCSELEVESEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.