Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VEGYES ZÖLDSÉGLEVESEK 3.

2019.10.02

LEVESEK LEXIKONJA

CSALÁNLEVES 06. (BÉCI)
Hozzávalók:
50 dkg zsenge csalánlevél, 4 evőkanál olaj, 1 púpozott evőkanál liszt, 1-2 gerezd fokhagyma, 5 dl víz, 5 dl tej, 1 dl tejföl, 1 tojássárgája, késhegynyi őrölt bors

Elkészítése:
A csalánt megtisztítjuk, és enyhén sós vízben megmossuk. Lecsurgatjuk, hideg vízben átöblítjük, majd újra lecsurgatjuk. Ezután finomra vágjuk. A fokhagymát péppé zúzzuk. Az olajat felhevítjük, és átpirítjuk rajta a lisztet. Rádobjuk a fokhagymát, elkeverjük, beleöntjük a maradék vizet, a tejet, és hozzáadjuk a csalánt. Sóval, borssal ízesítjük, és a forrástól számított kb.
5-6 percig főzzük.
A tejfölben simára habarjuk a tojássárgáját, és közvetlenül a tálalás előtt a levesbe keverjük.
Kétszersültet kínálunk mellé.

CSALÁNLEVES 07.
Hozzávalók:
5 dkg meghámozott vastagra szeletel krumpli, kis tengeri só, 1 evőkanál margarin, 1/4 kiló csíkokra vágott csalán, 1 liter zöldség lé, őrölt bors, 4 evőkanál joghurt

Elkészítése:
A burgonyát 10 percig sós vízben főzni majd leszűrni. A margarint megolvasztani, hozzáadom a csalánt. 10 percig párolom, majd hozzáadom a krumplihoz a zöldség lével együtt. Forralom majd 10 percig még főzöm. Ha lehűlt turmixolom, ízesítem, majd belekeverem a joghurtot.
Ugyanezt használhatjuk sóskával, spenóttal esetleg fokhagymával ízesíthetjük még.

CSALÁNLEVES FÜSTÖLT OLDALASSAL
Hozzávalók:
1 kg friss csalánlevél, 60 dkg füstölt oldalas, 2 gerezd fokhagyma, só, 2 dl tejföl, 3 tojássárgája, citromlé

Elkészítése:
A csalánleveleket leforrázzuk és az összedarabolt oldalassal együtt, 3 liter sós vízben feltesszük főni. Közben hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is. Amikor a hús puha kiszedjük, és szitán áttörjük a levet. A tejfölt a tojássárgákkal kikeverjük és hozzáadjuk a leveshez.
Citromlével savanyítjuk, visszatesszük bele a húsokat, és egyet még rottyantunk rajta.

HÚSOS CSALÁNLEVES
Elkészítése:
Az óvatosan leszedett 1 kg csalánlevelet leforrázzuk, és összevágjuk, 60 dkg sertéscombot kockára vágunk és a csalánnal együtt sós vízben, 1 gerezd összenyomott fokhagymával, babérlevéllel megfőzzük. Amikor hús megpuhult, kiszedjük, és a csalánt áttörjük. A levet tejfölös, tojássárgájával elkevert habarással besűrítjük.
Citromlével, kristálycukorral kellemesen pikánsra savanyítjuk.
A húskockákkal együtt tálaljuk.

SZÉKELY CSALÁNLEVES
Elkészítése:
1 kg zsenge csalánt leforrázunk, majd forrásban levő vízbe dobjuk. Néhány gerezd fokhagymát a levesbe préselünk és beleteszünk 15 dkg rizst is. Megfőzzük, sózzuk, borsozzuk, és kevés ecettel savanyítjuk. Tálalás előtt összekeverünk 2 dl tejfölt 2 tojássárgával, és erre szedjük ki a levest.
Fogyaszthatjuk hidegen is.

KAPOR
KAPORLEVES 01.

Hozzávalók:
negyed kiló pulykamell, 2 liter húsleves, egy csokor kapor, 1-1 ek vaj és liszt, 2 dl tejszín, 2 tojássárgája, reszelt sajt, só, bors

Elkészítése:
A pulykamellet felkockázzuk, és a levesben megfőzzük. Vajból és lisztből rántást készítünk, beleszórjuk a finomra vágott kaprot és hozzáadjuk a húsleveshez. A tojássárgákat a tejszínnel kikeverjük, és kevergetve a leveshez öntjük. Reszelt sajtot hintsünk a tetejére tálaláskor.

KAPORLEVES 02.
Hozzávalók:
50-50 dkg borjúhús és csont, 1 csomó kapor, 2 dl tejföl, 4 tojássárgája, vaj, liszt, só, bors, 3 zsemle

Elkészítése:
A kockákra vágott húst és a csontot 2 liter vízzel föltesszük főni. Sózzuk, borsozzuk, és ha már puhára főtt a hús, a levest leszűrjük. A csontot kidobjuk, vajból és lisztből világos rántást készítünk, belekeverjük az aprított kaprot, együtt pirítgatjuk, és a húslével feleresztjük.
Sóval, borssal igazítunk az ízén. Egy levesestálban a tejfölt kikeverjük a tojássárgákkal, beletesszük a húst és rámerjük a levest. Vajban pirított zsemlekockákat adunk mellé.

KAPORLEVES 03.
Hozzávalók:
1 csokor vágott, zöld kapor, másfél evőkanál olaj vagy 2 dkg zsír, 2 dkg liszt, 1 dl tejföl, 2 dl tej, 1 tojássárga, só, pirított zsemlekockák vagy 2-3 kemény tojás

Elkészítése:
A zsírból és lisztből világos rántást készítünk, beletesszük a kaprot, de ezzel nem pirítjuk, hanem azonnal felengedjük. Miután felforrt, 10 percig csendesen főzzük, 1-2 dl forró tejjel kiegészítjük, és tejföllel elkevert tojássárgára tálaljuk. Pirított zsemlekockát vagy nagy kockára vágott kemény tojást adunk hozzá.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
LEVESEK LEXIKONJA - VEGYES ZÖLDSÉGLEVESEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.