Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MAGYAR KONYHA - BUDA(PEST)I ÍZEK

2016.10.29

MAGYAR KONYHA

REBARBARAKRÉM-LEVES
Elkészítése:
A rebarbara vastag, húsos szárát használjuk, amely májusra fejlődik ki kellőképpen. 5-8 szép szárat vékonyan lehántunk, hüvelyknyi darabokra vágjuk, és egy liter vízben 40 deka cukorral, egy darabka fahéjjal, pár szem szegfűszeggel meg egy darabka vaníliával puhára főzzük. 2 tojás sárgát simára keverünk 2 kiskanál liszttel meg 2 deci vízzel, és - miközben a levest habverővel erőteljesen kevergetjük - a forró leveshez öntjük. Állandóan keverve felforraljuk, majd kihűtve, csészékbe osztva, a hűtőszekrényben tartjuk fogyasztásig. Óvatosan öntsük hozzá a tojásos keveréket, nehogy összekapjon.

BUDAI SÜLT CSIRKE
Hozzávalók:
1 kg-os csirke, 1 dl konyak, 1 teáskanál cukor, 1 teáskanál só, 2 gerezd fokhagyma, 2 db egész tojás, 5-6 evőkanál kukoricaliszt, 1 dl sűrű majonéz

Elkészítése:
A megmosott, leszárított csirkét 8 darabra vágjuk és megsózzuk. A konyakba belekeverjük a sót és a cukrot, valamint a megtisztított és szétzúzott fokhagymát. A csirkedarabokat egyenként megmártjuk a fűszeres-konyakos lében, ezután mély tálban egymásra rakjuk a húsokat. Legalább 2 órán keresztül hagyjuk állni, a tálba visszacsurgó levet időnként ráöntjük. A húsdarabokat még nedvesen megforgatjuk a kukoricalisztben, majd a felvert tojásba és ismét kukoricalisztbe mártjuk, amit jól rá is nyomkodunk. 170 fokra felforrósított olajban nagyságtól függően 6-10 perc alatt szép sárgásbarnára megsütjük. Míg a csirkedarabok sülnek, a visszamaradt konyakos-fűszeres levet belekeverjük a majonézbe és a már megsült, még forró húsdarabokat meglocsoljuk vele. Szalmaburgonya és saláta illik hozzá. Kissé munkaigényes, de ünnepi étel, és nem nagyon drága.

BUDAI HÉT VEZÉR TOKÁNY
Hozzávalók:
50-50 dkg marhalábszár, borjúlapocka és sertéslapocka, 25 dkg füstölt szalonna, 15 dkg zsír, 3-4 fej vöröshagyma, 3 zöldpaprika, 2 paradicsom, fél csomó snidling, 7 dl tejföl, 1 liter csontleves, só, pirospaprika

Elkészítése:
A húsokat külön-külön kockákra v. csíkokra vágjuk. A zsírt felmelegítjük, és az apró kockákra vágott szalonnát félig átpirítjuk benne. Hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, megdinszteljük, megszórjuk paprikával, majd kevés csontlével felengedjük. Zsírjára sütjük, belekeverjük a marhahúst, sózzuk, és lefedve pároljuk. Mikor félig puha, beletesszük a sertéshúst, tovább pároljuk, majd következik a borjúhús. Párolás közben az elvesztett folyadékot a csontlével pótoljuk. Ha minden hús megpuhult, zsírjára sütjük, beleadjuk a cikkekre vágott paradicsomot és a felkarikázott zöldpaprikát. Tovább pároljuk, végül belekeverjük a tejfölt, és jól kiforraljuk. Tetejét vágott snidlinggel megszórjuk.

BUDAI TITOK
Hozzávalók:
4 db ujjnyi vastag, tenyérnyi combszelet, 5 dkg gyulai kolbász, 2 gomba, kis doboz májkrém, 1 tojás, 1 dl tej, liszt és zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a sütéshez, törött fekete bors, só

Elkészítése:
A hússzeleteket mindkét oldalukon húskalapáccsal kiverjük, de óvatosan, hogy a hús el ne szakadjon. Minden szeletet májkrémmel megkenünk, meghintjük törött borssal, sóval, néhány szelet tisztított gombát és néhány karika lehéjazott kolbászt teszünk rá. Szorosan felcsavarjuk, és hústűvel úgy tűzzük meg, hogy ki ne essen belőle a töltelék. Lisztbe hempergetjük, majd a felvert és tejjel elkevert tojásba mártjuk, végül zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban, de takaréklángon pirosra sütjük. Ezután a hústűket kivesszük belőle, és sült burgonyával, salátával kínáljuk.

BUDAI SALÁTA 01.
Hozzávalók:
10 dkg apró kockatészta, 2 db kovászos uborka, 2 db savanykás alma, 2 közepes fej lila hagyma, 2 dl majonéz, 1 dl sűrű tejföl, fél dl kovászos uborka-lé, 1 csokor kapor, 3 gerezd friss fokhagyma, 1 teáskanál só, ízlés szerint kevés porcukor és törött fehér bors

Elkészítése:
A tésztát sós, forrásban lévő vízbe teszem és megfőzöm. Hideg vízzel leöblítem, és jól lecsöpögtetem. Közben a mártáshoz a majonézt simára keverem a tejföllel és az uborkalével, majd sóval, borssal, pici cukorral, valamint a megtisztított és összezúzott fokhagymával ízesítem. A tésztát a mártásba belekeverem. Ezután az almát megmosom, kicsumázom, és egészen apró kockákra vágva hozzáteszem a salátához. A kovászos uborkát ugyancsak apróra összevágom, a megtisztított hagymát finomra metélem, a megmosott kaprot felaprítom, és az összes hozzávalót összekeverem. Befedve legalább fél napra a hűtőszekrénybe rakom. Tálalás előtt ismételten átkeverem, és hidegen kínálom. Elkészítési ideje: kb. 45 perc

BUDAI KUGLÓF
Elkészítése:
10 dkg vajat habosra keverünk 5 dkg cukorral. Beleteszünk egyenként 3 tojás sárgáját, hozzáadunk csipet sót, 3 dkg - kevés tejben felfuttatott - élesztőt, 30 dkg lisztet, pár szem mazsolát, 2 dl tejet, valamint a tojások keményre felvert habját. Kikent, lisztezett formába öntjük a tészta felét. A maradék masszához 1 evőkanál kakaót keverünk, és a sárga tésztára borítjuk. 1 óra hosszáig kelesztjük, majd megsütjük.

 

Forrás:
Barangolás Budapesten
Szerző:
 
Szerkesztette, illusztrálta
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.