Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MARHALEXIKON 27

2019.03.29

MARHALEXIKON

Egzotikus pulykarolád banános marhahússal
Hozzávalók: 1/2 kg pulykamell (egy darabban), 15 dkg darált marhahús, 4 banán, 2 kis fej vöröshagyma, 1 kis doboz mandarinkonzerv, 2 dl tejszín, 1/4 l száraz fehérbor, 6 dkg sajt, 2 evőkanál olaj, 5 dkg, vaj, 1 evőkanál sűrített paradicsom, 1 evőkanál étkezési keményítő, szójaszósz, só, bors, curry

Elkészítése:
Felforrósított olajban megpirítjuk az egyik fej finomra, vágott hagymát a darált hússal, sóval, borssal, paradicsompürével ízesítjük. Hozzáadunk 1 vékonyan felkarikázott banánt, ízlés szerint curryvel, szójaszósszal ízesítjük, és még 5 percig együtt pároljuk. A megmosott, szárazra törölt pulykahúst megszórjuk sóval, borssal, és elterítjük rajta a banános darált húst, a tetejére sajtot reszelünk. Feltekerjük, cérnával átkötjük. A másik hagymát és 2 banánt ugyancsak felkarikázzuk. Egy lábasban felhevítjük a vajat, elősütjük benne a pulykaroládot, hozzáadjuk a hagymát, banánt, kis ideig együtt sütjük, majd felöntjük 1,5 dl vízzel, borral, és fedő alatt kb. 50 percig pároljuk. Leszűrjük a mandarint, és a levét is a húshoz adjuk. Amikor megpuhul, kiszedjük, és a levét átpasszírozzuk. Az étkezési keményítőt tejszínnel simára keverjük, majd vékony sugárban a pecsenyeléhez keverjük, és összeforraljuk. Hozzáadjuk a maradék felkarikázott banánt és a leszűrt mandarint. Ha szükséges, sóval, borssal, curryvel utána ízesítjük. A roládról levágjuk a cérnát, felszeleteljük, és a gyümölcsös mártással meglocsolva tálaljuk. Rizsköret illik hozzá.

Egyben sült marha(kínai - Chines Pot Roast)
Hozzávalók:
1,5 kg marhacomb, 3 evőkanál sertészsír, negyed teáskanál őrölt bors, 1 kávéskanál só, 1 chili paprika, 1,8 dl víz, 1 dl világos szójaszósz, 25 dkg kelkáposzta, 1 evőkanál liszt

Elkészítése:
A húst minden oldalán pirítsa jénai tálban barnára a forró zsíron. Hintse meg sóval és borssal. Adja hozzá a finomra vagdalt paprikát. Öntse fel a vízzel és a szójaszósszal. Szorosan lezárva az edényt, tegye 180 fokra előmelegített sütőbe. Süsse mintegy három órán át, mialatt a hús megpuhul. Ekkor szórja rá a csíkokra vágott káposztát, majd tolja vissza a sütőbe 7-10 percre. Emelje ki a húst, és a káposztás főzőlevet a liszttel sűrítse be. A felszeletelt húst a káposztafőzelékkel leöntve tálalja.

Egyben sült vagdalt
Hozzávalók:
2,4 dl paradicsompüré, 1,5 evőkanál grillszósz, 1 evőkanál kristálycukor, 70 dkg darált marhafelsál, 6 evőkanál liszt, háromnegyed teáskanál só, 1 fej reszelt vöröshagyma, negyed teáskanál őrölt bors

Elkészítése:
Kis lábosban keverje össze a paradicsompürét, a grillszószt és a kristálycukrot. Folyamatosan keverve közepes hőfokon addig melegítse, míg buborékozni kezd, akkor húzza le a melegről. Keverőtálban a húshoz lassan adagolja hozzá az összes hozzávalót, végül a közben kihűlt szószt is. Kézzel dolgozza egynemű, sima anyaggá. Simítsa kiolajozott, magas falu, hosszúkás tepsiben. Fóliával takarja le, és tolja 200 fokra előmelegített sütőbe 30 percre. Ekkor vegye ki, és óvatosan öntse le róla keletkezett levet. Hegyes, éles késsel a tepsiben szeletelje fel a vagdaltat, majd locsolja meg az előzőleg leöntött lével. Takarás nélkül süsse ropogósra a tetejét. Hagyja kicsit hűlni, majd tálalja.

Egybesült vagdalt (Carne molida venezolana)
Hozzávalók:
60 dkg darált marhahús, 5 dkg zsemlemorzsa, 2 egész tojás, 5 dkg reszelt sajt, só, bors, 5 evőkanál olaj, 2-3 fej hagyma apróra vágva, liszt, 1 csipet száraz kakukkfű, 4 evőkanál apróra vágott petrezselyem zöld, 3 paradicsom apróra vágva.

Elkészítése:
A darált húst, a zsemlemorzsát, a tojásokat, a reszelt sajtot jól összekeverjük, ízlés szerint megsózzuk, borsozzuk. Két evőkanál olajban sárgára pároljuk a hagyma negyedét, és azt is a húskeverékbe tesszük. Gyengén, lisztes deszkán négyszögletesre formáljuk, és tepsibe tesszük. Három evőkanál olajban sárgára pároljuk a maradék hagymát, megsózzuk, borsozzuk, beletesszük a kakukkfüvet, petrezselymet, paradicsomot, majd a hús köré öntjük a tepsibe. Közép meleg sütőben kb. 1 óra hosszat sütjük. Fölszeletelve tálaljuk, főtt vagy héjában sült burgonyával.

Egyiptomi húsos étek
Hozzávalók:
750 g apróra vágott marhahús, 2-3 hagyma felkarikázva, 3 ek olívaolaj, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 cs. póréhagyma szeletelve, 1 szeletelt zellergumó, 1 tk kömény vagy koriander, 1 ek aprított kapor, 2 tk. só, 1 l víz.

Elkészítése:
Forró olajban pároljuk meg a hagymákat, zellert. Szedjük ki az olajból, még egy kevés olajat öntsünk a maradék olajhoz és forgassuk át benne a húst. Fűszerezzük meg, tegyük bele a hagymás keveréket. Öntsük fel vízzel és 1 órán át főzzük.
Friss kenyérrel, tejföllel fogyasszuk.

Egyszerű töltött káposzta
Hozzávalók:
1 kg sertéslapocka, 1 kg marhafartő, 10 dkg füstölt szalonna, 15 dkg rizs, 1 kis fej vöröshagyma, 1,5 kg savanyú apró káposzta, 10 db káposztalevél, 4 dl tejföl, mokkáskanál törött fekete bors, só.

Elkészítése:
Az egy darabban hagyott, lehártyázott marhahúst kuktában, félig megfőzzük annyi sós vízben, amennyi ellepi. (Kb. 35 perc a forrástól számítva.) A töltelékhez a sertéshús felét megdaráljuk, és összekeverjük a megmosott és kissé lecsurgatott rizzsel, a megreszelt vöröshagymával, sóval, törött fekete borssal, és egy-egy kanál tölteléket halmozunk a káposztalevelekre. A levél két végét benyomkodjuk, és szorosan felcsavarjuk. Beáztatott cserépedény vagy lábos aljára egy réteg apró káposztát terítünk, erre egymás mellé helyezzük a levétől lecsurgatott és felszeletelt félig főtt marhahúst, a szeletekre vágott maradék nyers sertéshúst, alaposan megsózzuk, majd befedjük egy réteg apró káposztával. Erre rátesszük a töltelékeket, és megszórjuk a maradékkáposztával. Annyi marhahúslét öntünk rá, amennyi a káposztát teljesen elfedi. A füstölt szalonnát nagyon apróra vágjuk, és elosztjuk a tetejére. Végül az edényt lefedve sütőbe tesszük (ha cserépedényben készítjük, akkor hideg sütőbe, ha lábosban, akkor forró sütőbe tesszük), és legalább 3 óra hosszat sütjük közepes lángon. (A cserépedény esetében a sütő hőmérsékletét fokozatosan emeljük, különben az edény elreped.) Tálaláskor meglocsoljuk tejföllel.

Éji marha-kéj (Bistro Beef)
Hozzávalók:
45 dkg marhacomb, 2 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál világos szójaszósz, őrölt bors, 2 teáskanál olívaolaj, 1 közepes vöröshagyma, 10 dkg gomba, 4 db piros húsú paprika, 0,6 dl száraz vörösbor, 8 db stangli

Elkészítése:
Ennek a szendvicsnek a zamatát a vörösbor és a sült paprika aromája emeli az égig. A kicsumázott paprikákat, negyedelje el, majd héjukkal felfelé erősen süsse át grillsütőben. Ha kezd feketedni a héja, vegye ki, húzza le a héjukat, és tegye félre a sült húsukat. A húst vágja fél centi vastag, tenyérnyi érmékre, a hagymát leheletnyi karikákra, a gombát szeletekre, a kiflit hosszában félbe. Az érméket fektesse egymásra, majd középen vágja félbe a halmot. Tűzálló, vagy teflon edényt melegítsen fel közepes hőmérsékletre. Fektesse bele a hússzeleteket, és szórja meg a finomra vagdalt fokhagymával. Mindkét oldalukat süsse rózsaszínűre 1-2 perc alatt. Vegye ki nagyobb tálra, majd locsolja meg két kanál szójaszósszal, és ízesítse ízlése szerint a borssal. A hús helyére, a serpenyőbe öntse bele az olajat. Dobja rá, és kevergetve pirítsa a hagymát rajta öt percet. Tegye hozzá a gombát, és további 2-3 percen át pirítsa. Ekkor tegye bele a sült paprikát, öntse rá a bort és a maradék szójaszószt. Forralja fel, majd vegye minimálisra a hőfokot. Helyezze bele az elősütött húst, és jól melegítse át. Míg a ragu elkészül, a félbevágott stanglik vágott felületét grillezze zsemleszínűre. Erre halmozza a ragut, és forrón szolgálja fel.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
Forrás:
MARHALEXIKON
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta


 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.