Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MESTERSÉGEK ÉS FOGÁSOK 34 - MOST KOLDUS MÓDRA 1.

2017.01.06

MESTERSÉGEK ÉS FOGÁSOK

KOLDUS
KÓDISLEVES

Hozzávalók:
2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál vaj, 1,5 l víz, 2 db csirke-leveskocka, negyed-negyed teáskanál só őrölt bors, 3,5 dl fehér mártás
A sűrítéshez:
3-3 evőkanál vaj és liszt, negyed teáskanál só, 3,5 dl tej
A tálaláshoz:
10 dkg füstölt sajt

Elkészítése:
A leveses fazékban olvassza fel a vajat, s időnként kevergetve párolja rajta üvegesre a vékony szálasra vagdalt vöröshagymát.. Öntse fel a vízzel és morzsolja bele a leveskockákat. Fűszerezze, majd gyöngyözve főzze fedő alatt tíz percen át. Közben a meleg vajjal elkeverve a lisztet, azt világosbarnára pirítva és a langyos tejjel simára keverve készítse el a besamelt. A mártást fokozatosan keverje, miközben lassan felhígítja a levessel, majd öntse az egészhez. Forralja össze.
A reszelt sajttal meghintve tálalja.

KOLDUSBATYU
Elkészítése:
35 dkg lisztből, 2-2 dl tejből és vízből, egy evőkanál cukorból és 2 dkg élesztőből kelt-tésztát készítünk. 2 sl hagymakockát, 5 gerezd szeletelt fokhagymát és 2 dl vegyes zöldséget megpirítunk, hozzáadunk 3 dkg főtt cérnametéltet. Szójaszósszal, borssal ízesítjük. A megkelt tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtjuk, és 16-18 egyforma négyzetet vágunk. Ezek közepébe rakjuk a tölteléket, majd a sarkokat összefogva batyukat formázunk. Forró olajban kisütjük (egyszerre 4-6 darabot, hogy ropogós legyen). A töltelék lehet 10 dkg darált hús és 1 dl vegyes zöldség keveréke is. Kelt tészta helyett vonton tésztát is készíthetünk 22 dkg lisztből, 1 tojással, 6 evőkanál vízzel, csipet sóval.
Az összegyúrt tésztát fél óráig pihentetni kell.

KOLDUS FASÍRT
Elkészítése:
A koldus fasírthoz négy szikkadt zsemlét evőkanálnyi ételízesítő porral ízesített meleg vízzel leöntünk, és ha megpuhult, kinyomkodjuk, összemorzsoljuk. Öt deka füstölt szalonnát apróra vágunk, kiolvasztjuk, majd egy kis fej összevagdalt vöröshagymát megpirítunk rajta. Két gerezd tört fokhagymával még fél percig a tűzön hagyjuk, majd az összemorzsolt zsemlével, két nyers tojással meg egy kis doboz marha-májkrémmel összedolgozzuk. Ha híg lenne, egy kevés zsemlemorzsával “kötjük”. Őrölt borssal, majoránnával fűszerezzük, ha kell, utána sózzuk. Vizes kézzel hosszúkás cipót formázunk belőle, és sliced bacont tekerünk köré, hogy teljesen betakarja. Tűzálló tálra fektetve 200 fokos (gáz 6. fokozat) sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a szalonna, ropogós piros nem lett. A sütőből kivéve öt percig pihentetjük, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
Hidegen is kitűnő. .

Forrás:
FOGLALKOZÁSOK ÉS RECEPTEK
Szerző:
Szerkesztette és Illusztrálta
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.