Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


RAKOTTAK LEXIKONJA - A RAKOTT KÁPOSZTÁK 4.

2016.11.21

RAKOTTAK LEXIKONJA

Nagyváradi rakott káposzta
Hozzávalók:
60 dkg darált sertéshús, 30 dkg vörös káposzta, 30 dkg fehér káposzta, 20 dkg rizs, 15 dkg csirkemáj, 2 dl tejföl, 2 vöröshagyma, 1 kávéskanál pirospaprika, só, bors, 2 tojás, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 alma, ecet, cukor,3 dkg vaj, olaj.

Elkészítés:
A fehér és vörös káposztát külön- külön legyaluljuk, sós vízzel leforrázzuk. A hagymát feldaraboljuk, egy kevés olajban üvegesre pároljuk az almával, egy csipet cukorral, egy kevés ecettel és sóval. Mély tűzálló tálat kivajazunk, megszórjuk zsemlemorzsával, aljára egy sor fehér káposztát rakunk, tejföllel megöntözzük. Erre rátesszük a közben megpárolt rizst pirított csirkemájjal keverve, majd lefedjük vörös káposztával. Párolt hagymán pirítjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk, hozzákeverünk 2 egész tojást, és rövid ideig ezzel is pirítjuk.
A vörös káposztára rakjuk, majd ismét fehér káposztát, és tejfölt rakunk rá.
Morzsával meghintjük, és a sütőben megsütjük.

Nyári rakott káposzta
Elkészítés:
Vásárolunk hozzá egy egykilós szép, tömör káposztafejet, külső nagy leveleit lebontjuk, és sós vízben öt percig abáljuk, majd alaposan lecsepegtetjük. A többi káposztát a reszelő durva fokán lereszeljük. Három evőkanál olajon aranysárgára pirítunk egy nagy fej apróra vágott régi, vagy egy csomó újhagymát, hozzáadunk 1-2 gerezd tört fokhagymát, és egy percig együtt sütjük. Hozzáadjuk a reszelt káposztát, és sóval, őrölt borssal fűszerezve, kevergetve addig sütjük, amíg sárgulni nem kezd. Meghintjük két evőkanál liszttel, felengedjük két deci tejjel, és kevergetve sűrű mártássá főzzük, majd langyosra hűtjük. Ekkor belekeverünk két tojássárgát, végül a tojások kemény habbá vert fehérjét, és 20 deka apró kockára vágott főtt-füstölt hússal vagy sajttal gazdagítjuk. (Tehetünk bele sonkát meg sajtot együtt is.) Kivajazunk egy mély tűzállótálat, kibéleljük a maradék káposztalevelekkel, belesimítjuk a krémet és befedjük a maradék káposztalevelekkel.
Tetejére egy deci tejfölt csepegtetünk, öt deka reszelt sajttal megszórjuk, és a forró sütőben addig sütjük, amíg a teteje szépen meg nem pirul.

Rakott káposzta 1.
Hozzávalók:
1,5 kg savanyú káposzta, 1,5 kg darált hús, 1 zacskó előfőzött rizs, kis fej hagyma, 4-5 szelet kockára vágott kolozsvári szalonna, 6 dl tejföl, só, bors,

Elkészítés:
A rizst sós vízben megfőzöm. A szalonnát megpirítom. A felaprított hagymát kb. 1,5 dl olajon üvegesre pirítom, azután beleteszem a káposztát dinsztelni. Amikor már nem kemény a káposzta, leveszem a tűzről. A darált húst szintén olajon (amennyit felvesz, azaz nem csurog alatta) megdinsztelem, ízlés szerint sóval, borssal ízesítem. Mikor puha a hús hozzákeverem a rizst és félreteszem.
Most következik az összeállítás. A tepsit kikenem a szalonnazsírral és szétterítem a káposztát, hogy éppen befedje a tepsit. Ráteszek egy sor húst, azután egy sor tejfölt. Ezt megismétlem még kétszer.
Ha ezzel megvagyok, beteszem a sütőbe és kb. 30 perc alatt készre sütöm.

Rakott káposzta 2.
Hozzávalók:
15 dkg rizs, 50 dkg sertés hús, 1 dl olaj, 20 dkg vörös hagyma, 70 dkg savanyú káposzta, 5 dkg füstölt szalonna, 3 dl tejföl, fokhagyma, bors, majoránna, pirospaprika, só

A rizst puhára főzzük, a húst ledaráljuk. A vörös hagyma felét olajon megpirítjuk, megszórjuk paprikával, kevés vízzel felengedjük, majd a káposztát belerakva, fedő alatt félig puhára pároljuk. A szalonnát kiolvasztjuk, zsírjában megpirítjuk a vöröshagyma másik felét, hozzáadjuk a fokhagymát is, majd a darált húst. Borssal, paprikával, majoránnával, sóval ízesítjük. A húst félig puhára pároljuk. Egy kikent tűzálló tál aljára tesszük a káposzta felét, ráterítjük a húst, erre a rizst helyezzük, majd a maradék káposztával betakarjuk.
Meglocsoljuk a tejföllel és közepes hőmérsékletű sütőben kb. 50-60 percig sütjük.

Rakott káposzta 3.
Elkészítés:
60 dkg savanyú káposztát átmosva 15 percig előfőzünk, leszűrjük. Egy edényben 12 dkg rizst puhára főzünk. 15 dkg kolbászt felkarikázunk. 5 dkg zsíron megpirítva 8 dkg aprított hagymát, meghintjük 1 kk. édes pirospaprikával, rátéve 30 dkg darált sertéshúst, sózzuk, borsozzuk, kissé lepörköljük. Tűzálló tálba ujjnyi káposztaréteget téve, rásimítunk a húsmasszából, rizzsel hintjük, rárakunk pár kolbászkarikát. Így rétegezve tovább, tetejére káposztát rakunk. 2 dl tejföllel locsolva, meleg sütőben sütjük.
Ha pirulni kezd, lefedjük!

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!
Forrás:
RAKOTTAK LEXIKONJA - A KÁPOSZTÁK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.