Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


RECEPTEK REMOSKÁRA 2.

2016.08.14

RECEPTEK REMOSKÁRA

Fazékban sült gyöngytyúk
(Pot Roast Guinea Fowl)
Hozzávalók:
2 közepes póréhagyma, 4 szál sárgarépa, pár szál friss fűszer (kakukkfű, bazsalikom, borsikafű), 1 teáskanál cukor, ízlés szerint só és őrölt bors, fél citrom leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 konyhakész gyöngytyúk, 3 dl száraz fehérbor

Elkészítése:
A felkarikázott póréhagymát és sárgarépát, kevés vizet aláöntve tegye serpenyőbe. Néhány perc alatt párolja át, majd lecsepegtetve tegye a Remoskába. Hintse meg a finomra vágott zöldfűszerekkel, és ízlése szerint más ízesítőkkel, valamint a zúzott fokhagymával. Fektesse rá a gyöngytyúkot. Ízesítse a citromlével is. Tegye rá a fedőt, és 10 perc alatt párolja át. Vegye le a fedőt, kanállal locsolja meg a húst, majd öntözze rá a bort. Újra a fedő alatt párolja 20-25 percig. Vegye le a Remoska tetejét, és hagyja kissé hűlni.
Párolt rizzsel és friss salátával tálalja.

Fenyőmagos töltött paradicsom
(Stuffed Tomatoes with Pinenuts)
Hozzávalók:
4 nagy paradicsom, só, 2 evőkanál olíva-olaj, 1 közepes vöröshagyma, 1 evőkanál fenyőmag, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 mokkáskanál őrölt bors, csipet kakukkfű

Elkészítése:
A megmosott paradicsomoknak vágja le a tetejét, és mokkáskanállal kaparja ki a magos részüket. Belülről sózza meg mindegyiket, és fejjel lefelé tegye rácsra, míg kissé lecsepegnek. Közben, a felmelegített olajon párolja üvegesre, a finomra vágott vöröshagymát. Húzza félre a melegről, keverje bele a fenyőmagot, a zsemlemorzsát és a zúzott fokhagymát. Ízesítse az együtt finomra vagdalt petrezselyemmel és kakukkfűvel. Ezzel a keverékkel töltse meg a paradicsomokat. Helyezze vissza a kalapjukat. Tegye egymás mellé a Remoskába, kenje meg kevés olajjal, és 20-25 percen át párolja a készülékben.
Tálaláskor fejes salátát és vajas galuskát adhat mellé.

Fokhagymás melegszendvics
(Garlic Bread Topped Mince)
Hozzávalók:
45 dkg marhacomb, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg gomba, 2 dl milánói mártás, 10 szelet kenyér, 10 dkg vaj, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg füstölt sajt

Elkészítése:
A puha vajat keverje ki a zúzott fokhagymával, és kenje meg vele a kenyérszeleteket. A húst a nagyobb darabokra vagdalt vöröshagymával együtt darálja le. Teflon serpenyőben (zsiradék nélkül) pirítsa barnára. Keverje össze a szósszal, és forralja össze. Halmozza az előkészített kenyerekre, szórja meg a reszelt sajttal.
Tegye a kenyereket (kis átfedéssel) a Remoskába, végül 20-25 perc alatt süsse ropogósra a szendvicseket.

Fokhagymás vagdalt
(Garlic Mince)
Hozzávalók:
45 dkg marhacomb, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg gomba, 2,5 dl milánói mártás, 10 szelet fehér kenyér, 5 dkg vaj, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg füstölt sajt

Elkészítése:
Az olvasztott vajon párolja meg 5-6 perc alatt a darált hússal elkevert finomra vagdalt gombát és hagymát. Keverje hozzá a mártást. Tegye át a Remoskába a keveréket, és lefedve főzze készre 30 perc alatt. Ezután a felesleges folyadékot öntse le, majd keverje hozzá a fűszereket, a zúzott fokhagymát és a reszelt sajtot. Hagyja lefedve negyed órán át.
Az elkészült ragut kenje fehér kenyér szeletekre, s azonnal tálalja. Vegyes salátát kínáljon mellé.

Fügés-leveles (Közel-Kelet)
(Borek Hamuru)
Hozzávalók:
45 dkg liszt, mokkáskanálnyi só, 2,4 dl hideg víz, fél dl citromlé, 5 dkg vaj, 22 dkg margarin, 40 dkg füge

Elkészítése:
A vajat kis lábasban tegye fel melegre, s néhány pillanatig hagyja felhabzani, hogy a nedvesség elpárologjon belőle, majd tegye félre. Szitálja a lisztet és a sót nagyobb keverőtálba. A közepébe készített mélyedésbe öntse a citromlével elkevert vizet. Fakanállal jól dolgozza össze, miközben hozzá adja az olvasztott vajat. Legalább tíz percen keresztül dagassza a keveréket rugalmas tésztává. Formázzon belőle egy nagy labdát, amit letakarva pihentet fél órán keresztül. Ezt követően lisztezett deszkán nyújtsa ki fél centi vastagra. Helyezze a közepére a hűtőből kivett margarint. Hajtogassa rá a tésztát, majd nyújtsa ki 1 centi vastagra.. Tíz percre tegye a tésztát hűtőszekrénybe. Újabb kinyújtás következeik, majd ismét hűtőszekrényben pihentesse 10 percet. A harmadszori, fél centi vastag kinyújtás után 8-10 centis köröket vágjon ki belőle. A körök közepére tegyen egy-egy fügét, a tészta szélét kenje meg hideg vízzel, majd hajtsa félbe.
A széleket összenyomkodva tegye a kissé kivajazott Remoskába a süteményeket. 20-25 perc alatt süsse aranybarnára.

Füstölt sonka
(Gammon Ham)
Hozzávalók:
1,5 kg füstölt sonka, 4 dl almabor, ízlés szerint méz, őrölt bors és babérlevél, 1 kg burgonya és vegyes zöldség (összesen)

Elkészítése:
A Remoskába téve, egy éjszakán keresztül áztassa a sonkát az annyi vízzel higított almaborban, hogy éppen ellepje. Másnap a fedőt ráhelyezve főzze 40 percen át a készülékben. Ekkor tegye mellé a megtisztított és egyforma hasábokra vagdalt zöldségféléket, és az ízlése szerint adagolt fűszereket. Ha minden megpuhult, akkor vegye ki a sonkát, és kenje meg a mézzel. A zöldségeket rendezze tálra. Az üres Remoskába tegye a mézes sonkát, majd süsse a fedő alatt ropogósra.
Ha készen van, a szoba hőmérsékletűre hűlt sonkát felszeletelve, a főtt zöldségeken tálalja.

Gombás sült krumpli
(Baked Mushrooms with Potetoes)
Hozzávalók:
2 dkg vaj, 40 dkg gomba, 75 dkg krumpli, 1 csokor petrezselyem, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 tojás, 1 húsleves kocka, só és őrölt bors, 10 dkg sajt

Elkészítése:
A Remoskában felolvasztott vajon párolja meg a finomra vágott hagymát. Tegye rá a vékonyan felszeletelt gombát és a szeletelt krumplit is. Ízesítse a zúzott fokhagymával és a vagdalt petrezselyemmel. Fedő alatt párolja, végül fedő alatt hagyja kihűlni. Tegye vissza a melegre, és öntse fel a húslevessel és a krémesre kevert tojással. Amikor mártás sűrűségűre főzte, akkor halmozza a kenyérszeletekre. Hintse meg a reszelt sajttal. A Remoskában süsse át 10-15 perc alatt.
Azonnal tálalja.

Gyöngytyúk boros-gombás mártásban
(Guinea Fowl in a Wine and Mushroom Sauce)
Hozzávalók:
1 konyhakész gyöngytyúk, 1 evőkanál olívaolaj, 15 dkg gomba, 2 dl száraz vörösbor, 1,5 dl csirkeleves, 4 evőkanál tejföl, 1 kávéskanál kukoricaliszt

Elkészítése:
A feldarabolt, és megsózott szárnyas darabokat tegye a kiolajozott Remoskába. A darabokat minden oldalukon pirítsa aranybarnára. Ekkor tegye hozzá a vékonyan felszeletelt gombát, és öntse rá a bort, meg a levest. A készülék tetejét visszahelyezve 25-30 perc alatt főzze készre. A tejföllel elkevert liszttel sűrítse be a mártást. Rizzsel tálalja.

Gyors sütemény
(Shortcake)
Hozzávalók:
30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg cukor
A tetejére: meggylekvár

Elkészítése:
Tegye az átszitált lisztbe a puha vajat és a cukrot, majd dolgozza össze. Formázzon a tésztából négy gombócot. Mindegyiket nyújtsa ki egy centi vastagságú körlappá. Vágja 6 cikkre a lapot. A szélesebb végénél kezdve tekerje fakanálra a cikkeket. Fektesse a kis roládokat egymás mellé a Remoskába. Kevés meggylekvárral kenje be a tetejüket. A készülék tetejét ráhelyezve, pár perc alatt süsse világos barnára a süteményeket.
Csuda finom!

Gyümölcsös koszorú
Hozzávalók:
4 tojás, 4 púpozott evőkanál porcukor, 8 púpozott evőkanál finomliszt, 2 evőkanál olvasztott vaj vagy margarin, 20-25 dkg gyümölcs, 1 mokkáskanál sütőpor; a tetejére vaníliás porcukor; az edény kikenéséhez zsír.

Elkészítése:
A tojás fehérjéből a cukorral kemény habot verünk, majd tovább verve, a tojások sárgáját egyenként hozzáadjuk. A lisztből két-három evőkanálnyit félreteszünk, a többit a sütőporral elkeverve apránként a tésztába szitáljuk. Most már fakanállal keverjük, végül a langyos olvasztott zsiradékot is beleöntjük. A Remoskát meg a közepére állított kúpos betétet megzsírozzuk, meglisztezzük, és s tésztát óvatosan köré öntjük. Végül a megmosott megtisztított, feldarabolt és a félretett lisztbe forgatott gyümölccsel megszórjuk. A tálat a tetővel lefedjük, és a tésztát 20-25 percig sütjük. A gyümölcsös koszorúhoz a tálat nem kell előre felmelegíteni.
Ha megsült, a Remoskában hagyjuk kihűlni.
Csak utána borítjuk tálra.

Háromsajtos rakottas
(Triple Cheese Layer)
Hozzávalók:
1 dl joghurt, 3 evőkanál rozsliszt, 1 dl sör, 3 evőkanál liszt, 1 tojás, só
Az összeállításhoz:
10-10 dkg rokfort sajt, mozzarella és füstölt sajt, 4 paradicsom, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 csokor kapor, 1 dl tejföl, 2 dkg vaj

Elkészítése:
A joghurtból a rozsliszttel és a felvert tojás felével keverjen sűrű palacsintatésztát. Hasonlóan készítse el a sörrel a finomlisztes tésztát. Süssön a szokott módon kissé vastagabb palacsintákat. A Remoskát kenje ki a vajjal, szórja meg a zsemlemorzsával, majd a kétféle palacsintát rétegezze bele. Az egyes rétegek közé, morzsoljon rokfort sajtot, valamint reszelt mozzarellát. Tegyen közéjük néhány vékony szelet paradicsomot is. A tetejükre locsolja rá a finomra vagdalt kaporral elkevert tejfölt, majd szórja meg a reszelt füstölt sajttal. Tegye rá a Remoska tetejét, és addig süsse, míg szép barnára pirul.
A fedelét levéve hagyja szobahőmérsékletre hűlni, majd tányérra borítva (és azonnal másikra átfordítva), cikkekre vágva tálalja.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK!
Forrás:
RECEPTEK REMOSKÁRA
Szerző:

 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.